Gy

Kép
Sztárok

Forró emlék a múltból! Meztelen fotó került elő a 20 éves Angelina Jolie-ról

Az örökbefogadások és a jószolgálati nagykövetség előtt, Angelina Jolie-t Hollywood megzabolázhatatlan szépségeként tartották számon. A vad múlt pedig nem múlik el nyomtalanul!

Kép
Sztárok

A 10 eszeveszett és ostoba csúsztatás, amit a popkultúra elhitetett velünk a királyi családok kapcsán

Ha úgy hozza a lehetőség, a filmkészítők nem félnek egy kicsit több fantáziát önteni a királyi családokról szóló filmekbe.

Kép
Sztárok

Barátságból a legszebb hollywoodi szerelmi történet lett az övék: 5 párkapcsolati lecke, amit Blake Lively és Ryan Reynolds házasságából tanultunk

Nem akarjuk elkiabálni, de mindeddig úgy tűnik, Blake Lively és Ryan Reynolds nagyon tudja, mi a jó házasság titka!

Kép
Életmód

11 dolog, amiben a kutyám hasonlít a gyerekeimre: a toporzékolástól a szelektív hallásig

Azt szoktam mondani, hogy a három lányunk mellett van egy negyedik gyerekünk is, csak ő bundás és ugat. Vannak persze, akik felhúzzák ezen a szemöldöküket, de elképzelni sem tudom, hogy ne családtagként tekintsünk a kutyánkra. Többek között azért sem, mert rengeteg mindenben úgy viselkedik, mint az embertestvérei.

Kép
Életmód

Ezen kellene javítanod 2024-ben a csillagjegyed szerint

Tűzz ki újévi célokat a csillagjegyed szerint.

Kép
Stílus

Stílustitkok, amikre az olasz nők esküsznek és nem kerülnek semmibe

Afelől semmi kétség, hogy az olaszok a stílusosság és az elegancia örökös bajnokai. Nézzük miket tanulhatunk el tőlük!

Kép
Életmód

7 profi tipp, hogy végre tényleg tiszta lappal kezd a 2024-es évet

Segítünk, hogy könnyebb legyen betartani azokat az újévi fogadalmakat!

Kép
Stílus

Micsoda darabok! 10 midi ruha, amivel nem lőhetsz mellé idén télen

A midi ruhákban pont az a jó, hogy minden alkalomra tökéletesek.

Kép
Életmód

Így lesz szerencsés a 2024-es éved! Avagy 5 babona, amit jobb, ha betartasz

Ne ezen múljon a jövő évi szerencse.

Kép
Életmód

A nagy újrakezdés! 26 dolog, amin mindenki átesik januárban

Új év, új... Na jó, nem! Igazából minden évet ugyan úgy kezdünk, semmi sem változik, nem hoz változást a varázslatos szilveszter éjjel, csak a mérleg mutat többet. Íme a bevett januári rutin, amin mindenkinek át kell esni.

Kép
Szépség

5 fogadalom 2024-re, amit minden nőnek ajánlatos végre nem megszegni

Idén te magad legyél a legfontosabb magadnak!

Kép
Életmód

7 újévi fogadalom az egészségedért, amit nem lesz nehéz betartani: garantált a sikerélmény!

Felejtsd el a „Jövőre végre lefogyok 10 kilót" és a „Mostantól hetente 4-szer egy órát fogok edzeni" típusú újévi fogadalmakat, amiket jó eséllyel nem fogsz tudni betartani! Mutatjuk, miket érdemes ezek helyett megfogadni, hogy valóban egészségesebb, fittebb legyen 2024 – és nem csak januárban.

Kép
Életmód

A 7 legfurcsább szilveszteri szokás a világ minden tájáról

Ahány ország, annyi szilveszteri hagyomány.

Kép
Sztárok

Szörnyű, mit tettek gyönyörű arcával a plasztikai sebészek: Így nézett ki Renée Zellweger 25 évvel ezelőtt!

Renée Zellweger még mindig szép nő, csak éppen már egy másik szép nő.

Kép
Életmód

„Csak annyi csokit fogok enni, amennyit megkívánok!” - Avagy 10 vicces újévi fogadalom, amit még mi is gond nélkül be tudunk tartani

2024 más lesz! Ugyanis végre olyan dolgokat fogadunk meg, amiket nem bukunk be már első hónapban. Mert az új szemléletünk szerint létezik tartható újévi fogadalom, csak jól kell választani. Tarts velünk te is!

Kép
Szépség

6 híresség, aki bebizonyította, hogy az ősz haj is tud hihetetlen szexi lenni

Top 6 sztár, aki bebizonyította, hogy az ezüstösen csillogó ősz haj is lehet szexi egy vagány, letisztult fazonnal kombinálva.

Kép
Sztárok

Sosem késő! Híres nők, akik 50 körül vágtak bele az anyaságba

Ezek a hírességek úgy gondolták, a kor nem lehet akadály: 50-hez közel – vagy azon túl – is bevállalták a gyereket.

Kép
Szépség

7 bizarr szépségtrükk, amit évszázadokkal ezelőtt használtak a nők: ajakír helyett a fülzsír is megfelelt

Anyatejes arclemosó, medvezsíros hajpakolás és fülzsír a szájra – a nők régen sem bízták a véletlenre, és mindent megtettek azért, hogy vonzónak lássák őket. Nemcsak bizarr, de sokszor veszélyes is volt az, amit szépségápolás címén tettek.

Kép
Életmód

Kellemetlen púp a nyakon? Mutatunk pár tuti trükköt, hogyan előzheted meg a banyapúp okozta fájdalmakat

Furcsa domborulat nőtt a nyakadra, és gyakran érzel fájdalmat is miatta? Akkor sajnos nálad is kialakulhatott a banyapúpnak nevezett mozgásszervi elváltozás, ami sokkal nagyobb gondot jelenthet annál, minthogy nem néz ki jól.

Kép
Sztárok

10 sztár, aki szívből gyűlöli a karácsonyt: azt is elárulták, hogy miért

A karácsony sokak számára az év legvarázslatosabb időszaka, hiszen ezekben a napokban a család és a barátok végre összegyűlnek, hogy együtt legyenek. Azonban nem mindenki gondol így a szeretet ünnepére...

Kép
Stílus

15 fotó, ami bizonyítja, hogy régen sokkal stílusosabbak voltak az emberek, mint most

Vissza az eleganciát!

Kép
Sztárok

11 híres testvérpár, akiről sokan nem tudják, hogy valójában rokonok

Hollywood forgatagában még mindig vannak olyan híres testvérpárok, akikről kimondottan kevesen tudják, hogy valójában egy családból jöttek.

Kép
Sztárok

Egészen megdöbbentő, hogy néznek ki A korona szereplői a való életben

Te felismernéd A korona sztárjait a vörös szőnyegen?

Kép
Sztárok

Jakupcsek Gabriella: "Anyuka vagy nagymama akarok lenni? Attól függ milyen napom van" - #Képesvagyok podcast S1E4

A #Képesvagyok podcast adásában Juakupcsek Gabriella újságíró, műsorvezetővel készült interjú. Az idő múlásáról, ageizmusról, gyerekvállalásról és karrierről, a nők helyzetéről a médiában és a munkaerőpiacon, személyes mélypontokról és újradefiniálásról beszélgettünk. Hallgasd meg az inspiráló epizódot!

Kép
Életmód

Ezekkel a diplomákkal lehet a legjobban keresni 2023-ban: azt is mutatjuk, melyekkel a legrosszabb a fizetés

Gondolkoztál már azon, hogy vajon mely diplomás végzettségekkel lehet a legjobban és a legrosszabbul keresni? Az alábbiakban összegyűjtöttük a legjobban és a legrosszabban fizető végzettségeket. Figyelem, megdöbbentő statisztikák következnek...

Kép
Sztárok

Gondoltad volna? Vilmos herceg egykor ezzel a sokkoló kérdéssel állt Diana elé

Vilmos herceg szülei válása idején komoly dilemmán esett át.

Előző oldal
Következő oldal