1921. október 13-án született Gyulán, majd 1944-ben diplomázott a Pázmány Péter Tudományegyetemen, mint matematika-fizika szakos tanár. Ezután a családjával Ausztriába mentek, ahonnan már nem tértek haza és ahonnan 1949-ben Új-Zélandra emigráltak, ahol sajnos a magyar diplomáját nem ismerték el, így a beiratkozott Wellingtoni Victoria Egyetemre, ahol 1952-ben diplomázott fizikából, később pedig légkörkutatói doktori fokozatot szerzett. Többek közt a sztratoszféra dinamikáját, az ózonlyuk problémáit vizsgálta, így jutott el az Antarktiszra 1975-ben, és heteket töltött a Ross-szigeten található Scott- és McMurdo kutatóállomásokon, ezzel ő volt az első magyar nő, aki erre a földrészre lépett. Kutatásaival nagyon jó alapot adott az ózonréteg károsodásáról szóló későbbi tanulmányokhoz. Az ott tartózkodása alatt bejárta a jégvilágot és a tapasztalatairól naplót írt, amit 1991-ben magyarországi látogatása során a Magyar Földrajzi Múzeumnak ajándékozott. 1993-ban rákban hunyt el Ausztráliában.
4 magyar felfedező nő kalandokkal teli élete
A történelem órákon számos világhírű felfedezőről tanultunk, de valamiért még így is hajlamosak vagyunk elfeledkezni arról, hogy ezen kalandvágyó férfiak között nem egy magyar név is szerepelt.Vonzd be a szerencsét otthonodba! 18 szerencsehozó növény, ami boldogságot és nem kevés mázlit hoz mindennapjaidba!
Szeretnéd bevonzani a boldogságot otthonodba? Akkor varázsold be a szerencsét a házadba a szerencsehozó növények segítségével! Ezek a növények nemcsak szépek és a lakás ékei, de szerencsét és boldogságot is hoznak az életedbe. Megmutatjuk, melyek ezek a különleges növények.
Meryl Streep 35 év után először lépett a cannes-i filmfesztivál vörös szőnyegére, ez a színész mégis ellopta előle a figyelmet - fotók
Az idén Oscar-díjat nyert film sztárja azonnal magával ragadta mindenki figyelmét, mikor a vörös szőnyegre lépett. Meryl Stripp pedig a háttérbe szorult Arany Pálma díjával!
6 egészséges szokás, melynek segítségével felgyorsíthatod az anyagcserédet 40 felett is
Az idő előrehaladtával az anyagcsere folyamatai lelassulnak, ennek köszönhetően szinte észrevétlenül kúsznak fel a felesleges kilók. Azonban elhoztunk néhány olyan, mindennapokba beépíthető szokást, melyek segítségével felgyorsíthatod az anyagcsere-működésedet, és megszabadulhatsz a plusz kilóktól. Mutatjuk is, melyek ezek!
A hasi elhízás és a zsigeri zsír kialakulásának 4 fő oka: 6 tipp, amivel megelőzheted a bajt
A hasi elhízás napjaink egyik leggyakoribb társadalmi problémája, és sokakat érint világszerte. De miért alakul ki, és hogyan lehet megelőzni? Bemutatjuk a hasi elhízás négy fő okát és megoldásokat kínálunk a megelőzésére!
6 egzotikus gyümölcs, ami igazi vitaminbomba
Ha gyümölcsről van szó, mindenkinek a klasszikus téli kedvencek, így az alma, banán és a mandarin, illetve a nyári vitaminbombák, például az eper, a málna vagy az ananász jut eszébe. Pedig mégis mennyi olyan egzotikus másfajta gyümölcs van, ami bár kevésbé elterjedt és ismert, mégis valódi ízbomba, és igen jótékony hatású is lehet a szervezetre nézve!