A különleges frizura titka - intrejú Milos Miskovic mesterfodrásszal

Tizenöt évesen éppen jogásznak tanultál és kézilabdáztál, amikor érdeklődni kezdtél a fodrászat iránt, tizenhét évesen pedig már meg is nyitottad az első üzletedet. Mi a titkod, hogyan sikerült ilyen fiatalon megvalósítanod az álmodat?

Bár szinte gyerek voltam még, hittem magamban, és abban, hogy képes vagyok rendkívüli frizurákat alkotni. Eleinte a szüleimmel, a barátaikkal és az iskolatársaimmal gyakoroltam, ők voltak a modelljeim. Visszatekintve túl arrogáns voltam akkoriban, de tetszett nekik, ahogyan átalakítottam őket, úgyhogy tulajdonképpen így kezdődött el minden. (nevet) Csak akkor érhetünk el sikereket, ha bízunk magunkban, különben kudarcot vallunk.

Azt mesélted egy interjúdban, hogy leginkább a festmények, a filmek inspirálnak téged a munkád során. Mi ihletett meg a közelmúltban?

Ilyen volt például az „Egy gésa emlékiratai” film, és nagy rajongója vagyok Gustav Klimtnek, különösen a „Remény II.” festménye nyűgözött le, amit a New York-i Modern Művészeti Múzeumban láttam. De inspirál az Emily Párizsban sorozat is a Netflixen, hiszen egy modern, fiatal, erős, nőt látunk benne, aki karrierista és profi is abban, amit csinál. Én inkább tradicionális vagyok, kifinomultabb a munkám, éppen ezért tetszik a főszereplő nézőpontja: alkalmazkodnom kell a fiatal Emily-khez Európa szerte, mert ők innovatívok: változást, újat akarnak, vonzók szeretnének lenni. Ők azok, akik költenek a megjelenésünkre, beülnek a stúdiómba, mert egészséges, ragyogó hajra vágynak.

forrás: PR

A „Fear of Myself” című önéletrajzi könyved megjelenése kapcsán beszélünk most, mellyel az immár több mint harmincéves pályafutásod mérföldköveit ünnepled. Milyen félelmeid voltak önmagaddal szemben, amelyekről már nem félsz mesélni?

Amikor elkezdtem fodrászként dolgozni, a legjobb munkát akartam végezni. Féltem, hogy nem sikerül és akkor nem leszek elégedett magammal, pedig ez is fontos számomra. Ha tíz frizurából egy nem volt száz százalékig tökéletes, mérges lettem, amiért nem voltam képes jobbra, nem számított, hogy kilencszer jól dolgoztam. Csak arra az egyre figyeltem, amit nem tartottam hibátlannak. A félelem, hogy nem leszek sikeres, motorként hajtott előre. Aztán elértem, amit akartam és vendégeim úgy távoztak tőlem, hogy szépnek érzik magukat, mégis arra lettem figyelmes, hogy magányos vagyok. Kezdtem elveszíteni a kreativitásomat, és rájöttem, hogy azért, mert nem tudtam beszélni a családomnak arról, hogy homoszexuális vagyok, nem fogadtam el magamat én sem. Pedig, ha én nem vagyok boldog, másoknak sem tudok segíteni. Nem biztathatok senkit arra, hogy merjenek változtatni, ha én sem merek szembenézni önmagammal. Szóval megtettem, mert imádom látni a vendégeim szemében az elégedett ragyogást, amikor a tükörbe pillantanak, azt mondják, jól néznek ki és ezzel az érzéssel lépnek ki a stúdiómból. Boldoggá tesz, hogy boldoggá tehetem őket. Ez a különleges kötelék az oka annak, hogy visszatérnek hozzám.

Az MMhair Facebook oldalát >> itt éred el!

Instagram felületéért >> kattints ide!