Barna Borbála

Kép
Életmód

10 film, ami kísértetiesen tökéletesen megjósolta, hogy mi vár ránk a jövőben

Nem hitted, hogy a mesterséges intelligencia egyszer majd valóban beférkőzhet a mindennapjainkba és nem csak a forgatókönyvírók képzeletének szüleménye? Nos, már tudod, hogy tévedtél.

Kép

Napelem kisokos: Minden, amit tudnod kell a témában 2024-ben

Szóval, ha már régóta fontolgattad, hogy belevágnál ebbe a projektbe, de egyelőre nem mertél hozzákezdeni az ezzel kapcsolatos tévhitek miatt, akkor most segítünk elhatározásra jutni neked!

Kép

A különleges frizura titka - intrejú Milos Miskovic mesterfodrásszal

Több mint harminc évvel ezelőtt Milos Miskovic eldöntötte, fodrász szeretne lenni, most pedig könyvet írt a munkásságának mérföldköveiről, és a kötetben arról is mesélt, milyen félelmekkel, nehézségekkel kellett szembenéznie a pályája során, hogy sikeressé válhasson.

Kép

Második esély a ruháknak - Interjú Majoros Zitával, a Printa alapítójával és tervezőjével

A statisztikák szerint az Európai Unió textilipara évente mintegy 16 millió tonna hulladékot termel, amelynek nagy része szemétlerakóba kerül vagy elégetik. Ezen szeretne változtatni Majoros Zita is, aki 15 évvel ezelőtt alapította meg a zero waste gyártásra törekvő Printa márkát, amit többek között az upcycling anyagfelhasználással érnek el.

Kép

A szakértők szerint ennyi pénzt kellett volna megtakarítanod 30 éves korodig: Neked összejött ez az összeg?

Azért ne ess kétségbe akkor sem, ha a bankszámlád egyenlege jóval alacsonyabb ennél, ugyanis néhány trükk betartásával még behozhatod a lemaradásodat!

Kép

„Luxus, hogy ne próbáljuk meg a legjobbat kihozni az életből, amíg lehet” – interjú Alföldi Róberttel

Októbertől látható a hazai mozikban Szeleczki Rozália első nagyjátékfilmje, a Cicaverzum, mi pedig a premier alkalmából kifaggattuk a stáb több tagját is, köztük Alföldi Róbertet!

Kép

„Egy férfi rendezőtől ritkábban kérdezik azt, hogy férfi filmet készített-e, míg egy női direktor munkáját női alkotásnak címkézik” – interjú a Cicaverzum főszereplőjével, Törőcsik Franciskával

Október 19-től látható a hazai mozikban Szeleczki Rozália első nagyjátékfilmje, a Cicaverzum, mi pedig a premier alkalmából kifaggattuk a stáb több tagját is!

Kép
Sztárok

„Ha rajtunk múlik, biztos, hogy több női főhőst láthatnak majd a vásznakon” – interjú a Cicaverzum rendezőjével, Szeleczki Rozáliával és Iványi Petra producerrel

Október 19-től látható a hazai mozikban Szeleczki Rozália első nagyjátékfilmje, a Cicaverzum, mi pedig a premier alkalmából kifaggattuk a stáb több tagját is!

Kép

„Egy férfi rendezőtől ritkábban kérdezik azt, hogy férfi filmet készített-e, míg egy női direktor munkáját női alkotásnak címkézik” – interjú a Cicaverzum főszereplőjével, Törőcsik Franciskával

Október 19-től látható a hazai mozikban Szeleczki Rozália első nagyjátékfilmje, a Cicaverzum, mi pedig a premier alkalmából kifaggattuk a stáb több tagját is!

Kép

„Ha rajtunk múlik, biztos, hogy több női főhőst láthatnak majd a vásznakon” – interjú a Cicaverzum rendezőjével, Szeleczki Rozáliával és Iványi Petra producerrel

Október 19-től látható a hazai mozikban Szeleczki Rozália első nagyjátékfilmje, a Cicaverzum, mi pedig a premier alkalmából kifaggattuk a stáb több tagját is!

Kép

„Fontos, hogy visszaadjak a társadalomnak, amelyben élek” – interjú Áron Eszter divattervezővel

Az AERON márka alapító divattervezőjével, Áron Eszterrel kreatív igazgatójával az UNICEF Pop-Up Store and More és a Világszép Alapítvány által megszervezett jótékonysági workshopról, illetve a művészet, az alkotás terápiás hatásáról beszélgettünk.

Kép
Stílus

„Boldogsággal tölt el, hogy másoknak is segíthetek azzal, amit nagyon szeretek” – interjú Daubner Anna divattervezővel

Az Anna Daubner márka alapítójával az UNICEF Pop-Up Store and More és a Világszép Alapítvány által megszervezett jótékonysági workshopról, illetve a művészet, az alkotás terápiás hatásáról beszélgettünk.

Kép

„A művészet mindenkire pozitív hatással van” – interjú Szegedi Kata divattervezővel

A Kata Szegedi márka alapítójával az UNICEF Pop-Up Store and More és a Világszép Alapítvány által megszervezett jótékonysági workshopról, illetve a művészet, az alkotás terápiás hatásáról beszélgettünk.

Kép

8 népszerű étel, amit a legtöbben nem hűtőben tartanak, pedig ott lenne a helyük

Te eddig a hűtődben tartottad ezeket az élelmiszereket? Pedig ha betartod az élelmiszerek tárolására vonatkozó szabályokat, könnyedén búcsút inthetsz a pazarlásuknak!

Kép

A legtutibb spórolási tipp, amit 2023-ban a szakemberek szerint ideje lenne mindenkinek kipróbálni

Tudtad, hogy az anyagi helyzeted miatti aggodalom szorongáshoz, akár depresszióhoz is vezethet? Segítünk kiiktatni ezt a stresszfaktort az életedből, íme 4 szuper költségvetés-tervezési stratégia!

Kép
Sztárok

„Van a szív, meg az agy, és ez a kettő bizonyos helyzetekben nagyon eltérő döntéseket javasol az embernek” – interjú A besúgó színésznőjével, Hermányi Mariann-nal

A SkyShowtime platformján újra elérhetővé vált a Magyar Mozgókép Fesztiválon A legjobb tévésorozatnak járó díjjal kitüntetett A besúgó, úgyhogy ebből az apropóból kifaggattuk a forgatásról és Adél karakteréről az őt alakító Mariannt, akit 2024 őszén a „Hunyadi” című sorozatban egy hercegnő szerepében láthatunk majd viszont a TV képernyőkön.

Kép

„Véletlenek nincsenek, és hiszek a pillangóhatásban is” - interjú Román Katalinnal

Román Katalin vihette haza a legjobb színésznőnek járó díját a 2023-as Magyar Mozgókép Díj gálán - most pedig elolvashatod a vele készült interjúnkat, ami a nyári InStyle-ban jelent meg!

Kép

„Azt az utat kellene követni, amit már kitapostak, de akkor tudom, mi van a végén” - interjú Esztergályos Cecíliával

Esztergályos Cecília életműdíjat vehetett át a 2023-as Magyar Mozgókép Fesztiválon - most pedig elolvashatod a vele készült interjúnkat, ami a nyári InStyle-ban jelent meg!

Kép

„A művészet egyik célja, hogy olyan dolgokról beszéljen, amiről mi a hétköznapi életünkben nem vagyunk képesek” - interjú Csoma Sándorral

Csoma Sándor vihette haza a legjobb rendező díját a 2023-as Magyar Mozgókép Díj gálán - most pedig elolvashatod a vele készült interjúnkat, ami a nyári InStyle-ban jelent meg!

Kép
Sztárok

„Fontos, hogy az ember megtalálja, miként tud kikapcsolni” - interjú Olasz Renátóval

Az Aranyélet című sorozattal országos ismeretséget szerző Olasz Renátó 2023 márciusában átvehette a legjobb színésznek járó elismerést a Televíziós Újságírók Díja gálaestjén A Király miniszériában nyújtott alakításáért. Mi pedig kifaggattuk őt arról, mire készül a jövőben.

Kép

„Nem másnak kell megfelelni, hanem a saját lelkiismeretünknek” - interjú Kásás Tamással

A háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázóval, Kásás Tamással az újrakezdésről, a társadalom elvárásaival szembeni küzdelemről és az önazonosság fontosságáról kérdeztük A nemzet aranyai című dokumentumfilm bemutatója után.

Kép

Nyaralás 2023: 5 dolog, amit tudnod kell, ha Horvátországba utazol

Bár Horvátország az egyik legnépszerűbb úti cél Európában, hiszen varázslatosan szép tengerpartokon pihenhetjük ki magunkat a nyári szabadságunk alatt, sokan talán nem is tudják, mennyire változatos programokat szervezhetnek magunknak a fürdőzésen túl, ha ide látogatnak. Mi most ajánlunk párat!

Kép

5 varázslatos esti program Budapesten a hosszú hétvégére, ami felejthetetlen élménnyel gazdagít

Ötleteket keresel, hogy mivel töltheted a pünkösdi hosszú hétvégét? Nos, nekünk van pár szuper tippünk, ha kikapcsolódnál Budapesten!

Kép
Sztárok

„Most már tudok nevetni magamon, ha elrontok valamit” - interjú Széles Flórával

A Budapesti Operettszínház több mint 10 év után újragondolta a Monte Cristo grófja romantikus musicalt és május 19-én, 20-án, illetve 21-én új dalokkal, továbbá látványos díszletekkel mutatják be azt a színpadon. Az előadás egyik főszereplőjével, Széles Flórával arról beszélgettünk, miért aktuális még ma is Alexandre Dumas műve.

Kép

„Nincs köztünk hierarchia a színházban, mert függünk egymástól” - interjú Szabó Erikával

A Thália Színház társulatának művésznője elhatározta, hogy a Farsang című előadás bemutatója kapcsán leleplezi a próbafolyamat néhány részét, azaz megmutatja, miként állítanak színpadra egy darabot. Mi pedig kifaggattuk őt pár bónusz kulisszatitokért!

Kép

A nők 30 százaléka tapasztalja 40 éves kora előtt, mégis tabutéma - minden, amit a hajhullásról tudni kell!

Sokan vannak azok, akik szégyenkeznek a ritkuló hajkoronájuk miatt, pedig a hajhullás valójában akármikor lecsaphat bármelyikünkre. Éppen ezért nagyon fontos, hogy nyíltan beszéljünk róla!

Kép

„Sok terhet levehet a vállunkról az, ha meg tudunk nyílni” - interjú Axente Vanessával

A magyar szupermodell a pályafutása során olyan márkákkal dolgozott már együtt, mint a Prada, a Christian Dior, a Louis Vuitton, a Donna Karan vagy a Calvin Klein, 2022-ben pedig megalapította a sajátját is Essa World néven, mellyel egy támogatói közösséget szeretne létrehozni a nőknek világszerte. És erre a fontos küldetésre már a róla elnevezett koktéllal is koccinthatunk!

Előző oldal
Következő oldal