„A színészet az empátia művészete” - interjú Gombó Viola Lottival

Szeptember 24-én tartották meg a Centrál Színházban Tracy Letts Mary Page Marlowe című darabjának ősbemutatóját, melyben Gombó Viola Lotti és három kolléganője, Básti Juli, Martinovics Dorina és Földes Eszter keltik életre az előadás névadó karakterét – csupán más életkorban. Az előadás után a Becsúszó szerelemből jól ismert Gombó Viola Lottit kérdeztük a sorsfordító szerepekről, a színdarabok és a filmek tanító erejéről és a nők kiszolgáltatott helyzetéről.

Te a gimnazista Mary Page-et alakítod, akinek Audrey Hepburn a példaképe és arra vágyik, hogy egy napon majd Párizsba költözhet… Emlékszel még, te milyen jövőről álmodoztál középiskolásként?

Középiskolásként biztos voltam abban, hogy Budapestre szeretnék költözni, illetve az is a terveim között szerepelt, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetemre jelentkezem. Bár ez viszonylag későn, csak az utolsó években kristályosodott ki bennem végérvényesen.

Talán furcsa kérdés, de akad olyasmi, aminek örülsz, hogy nem a terveid szerint alakult?

Nem szoktam túlságosan örülni annak, ha valami nem a tervem szerint alakul, de ilyenkor arra gondolok, hogy ebből legalább tanulhatok.

A darab egy nehéz sorsú nő életét mutatja be, rád pedig többször is osztottak már ehhez hasonló szerepet a karriered során. Az jutott eszembe, mintha csak így vinnéd tovább édesanyád pedagógusi hivatását. Ugyan nem iskolai órákon, de mégis hasznos leckéket adhatsz át másoknak… Jól sejtem, hogy az edukáció fontos részét képezi a személyiségednek?

Rengeteget köszönhetek a csodás tanáraimnak (az óvónéniktől kezdve egészen az egyetemi mestereimig), ebből a szempontból fontos számomra az edukáció. De úgy is érvényes lehet a hasonlat, hogy a szerepeimet a szakmámban mindig egy következő lépcsőfoknak tekintem. Ezeket elhagyva közelebb kerülhetek ahhoz, hogy a színészet mesterségének minden részletét megtanuljam, elsajátítsam. Tanítóként viszont semmiképp nem tudnám magamat aposztrofálni, sokkal inkább történetmondóként. Ha ezekben az előadásokban, filmekben talál a néző társadalmi vagy egyéni tanulságot, akkor már nem volt hiábavaló a próbafolyamat.

forrás: Horváth Judit

Nem titkolod, hogy hiszel a sorszerűségben: úgy véled, minden szerepedet okkal kapod, mert a munkában és a magánéletedben is tükröt tarthat eléd valamikor. Milyen tanulságokat vonhattál már le önmagaddal kapcsolatban az évek alatt? Melyik karaktered volt a legnagyobb tanítómestered eddig?

Legkedvesebb szerepeimnek azokat tekintem, amelyek a legjobban hiányoznak az életemből. Ezekben tudtam teljesen feloldódni és létezni, és ha csak pár órára is, de az ő történetükbe léphettem be. Ilyenek voltak: Mása Csehov Sirályából az egyetemen, a Bagossy László rendezte Hurok Beája, Zsótér Sándor Brecht Nanája és a Becsúszó szerelem című filmben az általam alakított Lüszi.

A Mary Page Marlowe című darabnak egyébként a nők sokszor kiszolgáltatott helyzete és elnyomása az egyik fő kérdésköre, ami, valljuk be, igencsak megosztó téma lehet – mégsem mehetünk el mellette szó nélkül. Szerinted hogyan lehet erről valóban építő jellegű párbeszédet indítani?

Alapvetően számomra ez elég egyértelmű tényállás. A szexizmus folyamatosan körülvesz minket, vannak áldozatai: szinte minden nőt érint, még ha nem is azonos érzékenységgel reagáljuk le a dolgokat. Úgy gondolom, sokan (köztük talán én magam is) hozzászoktak, némelyek megkeményedtek, mások belefásultak bizonyos elnyomó helyzetekbe. Nincs (még) egy kimondott szabályrendszer, metódus, amivel az elnyomott fél biztonságos módon, magabiztosan jelezhetné a számára nem tetsző állapotot, szituációt. Nem ivódott be a kultúránkba, a történelmünkbe a nő tisztelete. A tisztelet szó alatt nem egy romantikus érzelemre gondolok, hanem egyenlő jogokra, esélyekre, fizetésre és társadalmi megbecsülésre. Büszke vagyok minden olyan nőtársamra, aki kiállt és megosztotta a történetét az emberekkel - ez hatalmas mértékű lelki erőről ad tanúbizonyságot. Nem mellékesen pedig ők védik meg azt a generációt, akinek az életében már nem kell, hogy tabutéma legyen az elnyomás, a bántalmazás, a nemi alapon történő hátrányos megkülönböztetés. Bár nem az én munkakörömbe tartozik ennek a megoldása, de azt vallom, egyének szintjén is érhető el változás. Arra törekszem a mindennapokban, hogy ez érvényesüljön az én életemben is. A szakmám szintjén már nehezebb ezt a szintet megugrani, pedig milyen csodás volna, ha minél több női drámaíró, rendező lenne és ezáltal több jó női szerep is. Talán így még a színészosztályok nemi aránya is kiegyenlítettebbé válna. Talán…

Te mit tartasz a legégetőbb problémának a nők életében? Mi az, amiről egyszerűen nem beszélhetünk eleget?

A jelenetem egy abortuszra kényszerülő lányt mutat be – ezt a darab egy később pontján, egy pszichológusnál meséli el Mary Page. Sajnos a terhességmegszakítás tabutéma, nem szívesen beszélgetünk róla, mert halmozottan traumatizált élményként élik meg a nők: a lelki terhek mellett az egészségügy állapota is hozzáadódik ehhez. Erről nem tanulunk az iskolában és kommunikálni sem lehet róla - nem szabad. Még egymás között is nagyon ritka esetben nyílnak meg nők ezzel kapcsolatban. Sötét titok, amelyet mély gyász és bűntudat, bűnösség-érzés is övezhet. Egészségesebb lenne egy olyan társadalomban élni, ahol szó egymás eshet az abortuszról egymás között, a tanórán és a családban is - nem csak a pszichológusnál. Örülök, hogy olyan darabban játszom, ami ezt is tematizálja.

forrás: Horváth Judit

Földes Eszter tolmácsolásában Mary Page Marlowe arra a mindennapos jelenségre is felhívja a figyelmet, hogy a nők gyakran egyszerre több szerepben próbálnak helytállni, emiatt végül úgy érzik, talán senki sem látja, ismeri őket igazán. Veled is előfordul, hogy kibillensz az egyensúlyodból és elvesződsz akár a színésznői éned és a magánember Viola között? Mi segít abban ilyenkor, hogy visszatalálj a középpontodhoz?

Ha úgy vesszük, létezhetnek tradicionális értelemben vett női és férfi szerepek. Gondolom elsősorban fajfenntartási célokból. Én ezekben nem nagyon hiszek, próbálok ellene menni, és nem is bírom, ha ilyesmikbe vagyok kényszerítve. Emellett a fordítottját sem várom el senkitől. Törekszem arra, hogy az egyenlőség, az emberség, a humánum, a szolidaritás és az együttérzés övezze a mindennapjaimat, hiszen a színészet az empátia művészete. Kifejezetten elveszni nem szoktam. Elbizonytalanodni igen, de az természetes, az azt jelzi, hogy gondolkodó, kérdésekkel teli, kíváncsi, nyitott ember vagyok. Művészként a magabiztosság adhat támpontot, ami pedig a tapasztalatból, a gyakorlás mennyiségéből fakad. E téren még van vágyam fejlődni.

Mit jelent számodra a self-care, amikor csak magaddal foglalkozol?

Az én hivatásom tulajdonképpen egy folyamatos self-care. Nehéz ebben a nárcisztikusságot igénylő szakmában nem magadra koncentrálni, hiszen sokszor és főként ez az elsőszámú feladat. Miután az egyetemen (jó esetben) a saját magad megfigyelését már megunod, tudsz fókuszálni más egyénekre is. Én ezt élvezem a legjobban, szóval szeretem vizsgálni az embereket magam körül. Fizikai értelemben általában úgy töltődöm, hogy színházba, moziba, kiállításra, koncertekre járok, olvasok, illetve nagyon szeretek a barátaimmal kiülni-beülni helyekre és hajnalig beszélgetni.

Ha már szóba kerül a kulisszák mögötti Viola… Elmesélnél nekünk valamit magadról, amit nem tudhatunk meg a szakmai önéletrajzodból, mégis óriási hatással volt a pályaválasztásodra, akár a karakterformálásodra?

A tanáraim, a mestereim (főként Pelsőczy Réka és Rába Roland), a rendezők és a színészkollégáim voltak rám a legnagyobb hatással. Tenki Rékát és Danis Lídiát pedig azért emelném ki, mert volt szerencsém velük dolgozni és valamiféle példaként tekintek rájuk.

Amikor erre a beszélgetésre készültem, a kutatómunka során megtudtam, hogy te kifejezetten szeretsz interjút adni, mert terápiás hatással lehet rád. Zárásképpen meg kell kérdeznem, ezúttal megtapasztaltad ez, ha igen, miért?

Igen, most is tapasztaltam, bár a terápia a legjobb terápia - mindenkinek előszeretettel szoktam ajánlani, hogy járjon pszichológushoz. Színészeknek főként! Nem véletlenül tanul sok hollywoodi színész pszichológiát. Aki az emberi személyiséggel dolgozik, annak érdemes ismernie a lelki folyamatok tudományos oldalát is.