A kedvenc szórakozóhelyünkön mulattam a barátaimmal, amikor kiszúrtam. A pultnál iszogatott pár fiúval és persze észrevette, hogy bámulom. Összemosolyogtunk. Elképesztően nézett ki, álmaim pasija, abszolút az én típusom. Innentől gyorsan mentek a dolgok; kis idő múlva már a taxiban faltuk egymást. Teljesen felizgultunk, legalábbis akkor még abban a hitben voltam, hogy mindketten. Hogy mekkorát tévedtem, abban a pillanatban kiderült, amint a nappalim szőnyegén feküdtünk meztelenül. Ugyanis semmi, de semmi nyoma nem volt annak, hogy kíván. Zéró merevedés. Próbáltam nem nagy ügyet csinálni belőle és kézbe vettem az irányítást. Semmi. Mindkettőnknek egyre kínosabb volt a helyzet. Ő akkor maga elé rántott, a combjaim közé bújt és orálisan kényeztetni kezdett, mondván akkor „legalább nekem jó legyen”. Örömmel konstatáltam, hogy az én testem „működik”, a csiklóm duzzadt, ágaskodott; követelve a „magáét”. Kis híján elélveztem, amikor viszont hirtelen abbahagyta és felnézett a lábaim közül. Felsikítottam; az arca ugyanis tiszta vér volt. Először azt hittem, a menzeszem a ludas, de nem. Mit kiderült, az ő orra kezdett el vérezni. Ez volt az a pont, ahol mindketten éreztük, innen nincs tovább, nem érdemes erőltetni, ami nem megy. Lemosakodtunk, felöltöztünk és hívtam egy taxit. Őt kiraktam, ahol kérte; én pedig visszamentem a többiekhez. (Laura, 24)
4 nő legkínosabb szexuális kalandja és amit tanultak belőle
Ezek a legrosszabb szokásaink a nőgyógyászok szerint!A hasi elhízás és a zsigeri zsír kialakulásának 4 fő oka: 6 tipp, amivel megelőzheted a bajt
A hasi elhízás napjaink egyik leggyakoribb társadalmi problémája, és sokakat érint világszerte. De miért alakul ki, és hogyan lehet megelőzni? Bemutatjuk a hasi elhízás négy fő okát és megoldásokat kínálunk a megelőzésére!
6 egzotikus gyümölcs, ami igazi vitaminbomba
Ha gyümölcsről van szó, mindenkinek a klasszikus téli kedvencek, így az alma, banán és a mandarin, illetve a nyári vitaminbombák, például az eper, a málna vagy az ananász jut eszébe. Pedig mégis mennyi olyan egzotikus másfajta gyümölcs van, ami bár kevésbé elterjedt és ismert, mégis valódi ízbomba, és igen jótékony hatású is lehet a szervezetre nézve!