Nemcsak a bókok, a „köszönöm” szó kimondása is legalább annyira fontos. Vannak, akik alapvetésként kezelik, hogy a párjuk elkészíti a reggelit vagy a kávét, de ez valójában nem az. Épp ezért kell ezeket a tetteket megköszönni és éreztetni a másikkal, hogy fontos dolgot tett. Ha elmaradnak ezek a gesztusok, az egyik fél egy idő után azt kezdi majd el érezni, hogy nincs eléggé megbecsülve.
4 dolog, amit a boldog párkapcsolatban élők kérés nélkül megtesznek a másiknak
Sokáig együtt lenni valakivel azt jelenti, hogy teljesen megváltozunk? 2, 5, 8 év már olyan maradandó nyomokat hagy az életedben, amikre első körben nem is gondolnál. Íme 5 dolog, amit olyan pároknál figyeltek meg a pszichológusok, akik már hosszú éveket töltöttek egymás mellett! Vagy túl hosszú éveket...6 egészséges szokás, melynek segítségével felgyorsíthatod az anyagcserédet 40 felett is
Az idő előrehaladtával az anyagcsere folyamatai lelassulnak, ennek köszönhetően szinte észrevétlenül kúsznak fel a felesleges kilók. Azonban elhoztunk néhány olyan, mindennapokba beépíthető szokást, melyek segítségével felgyorsíthatod az anyagcsere-működésedet, és megszabadulhatsz a plusz kilóktól. Mutatjuk is, melyek ezek!
A hasi elhízás és a zsigeri zsír kialakulásának 4 fő oka: 6 tipp, amivel megelőzheted a bajt
A hasi elhízás napjaink egyik leggyakoribb társadalmi problémája, és sokakat érint világszerte. De miért alakul ki, és hogyan lehet megelőzni? Bemutatjuk a hasi elhízás négy fő okát és megoldásokat kínálunk a megelőzésére!
6 egzotikus gyümölcs, ami igazi vitaminbomba
Ha gyümölcsről van szó, mindenkinek a klasszikus téli kedvencek, így az alma, banán és a mandarin, illetve a nyári vitaminbombák, például az eper, a málna vagy az ananász jut eszébe. Pedig mégis mennyi olyan egzotikus másfajta gyümölcs van, ami bár kevésbé elterjedt és ismert, mégis valódi ízbomba, és igen jótékony hatású is lehet a szervezetre nézve!