1
/
10
Első jelentős szerepét az UCC Drama Society amatőr előadásában, az Observe the Sons of Ulster Marching Towards the Somme-ban kapta. Majd ő játszotta a főszerepet a Little Rémségek kicsiny boltja című produkciójukban is, amelyet a Cork Operaházban adtak elő. A ma már világhírű színész egy interjúban bevallotta, hogy akkoriban még nem annyira a színjátszás érdekelte, hanem az, hogy bulikba járhasson és nőkkel találkozhasson. 1996-ban profi színészként debütált a színpadon a Diszkó disznók című darab egyik főszerepében, a mű pedig akkora siker lett, hogy eredetileg három hétig játszották volna, de végül egy két éven át tartó Európa-szerte, Kanadában és Ausztráliában is játszott előadás lett belőle. 1997-ben jött az első aprócska filmes lehetőség, amit aztán számos másik követett.
Érdekességek, amiket meglehet, hogy nem tudtál Cillian Murphy-ről
Cillian Murphy 27 éve van a filmszakmában és ennyi idő alatt mondhatni teljesen természetes az, hogy voltak olyan produkciók, amikre a rajongók szerint inkább nemet kellett volna mondania.Bebizonyítjuk, hogy a Balaton tavasszal is menő! Erre indulj, ha a magyar tengernél jársz!
Szerencsére az utóbbi időben már tényleg kezd megdőlni az a tévhit, hogy csak a főszezonban, azaz a nyári melegben érdemes ellátogatnod a Balatonhoz. Bár a víz hőmérséklete még sokak számára biztosan nem érte el az ideális szintet, adunk pár ötletet, amelyekkel biztosan meghozzuk a kedveteket, hogy mihamarabb felfedezzétek a Balcsi környékét!
6 egzotikus gyümölcs, ami igazi vitaminbomba
Ha gyümölcsről van szó, mindenkinek a klasszikus téli kedvencek, így az alma, banán és a mandarin, illetve a nyári vitaminbombák, például az eper, a málna vagy az ananász jut eszébe. Pedig mégis mennyi olyan egzotikus másfajta gyümölcs van, ami bár kevésbé elterjedt és ismert, mégis valódi ízbomba, és igen jótékony hatású is lehet a szervezetre nézve!