1
/
10
forrás: Godfrey Kneller/Wikipedia, Jacques Vaillant/Wikipedia
1. I. György, aki verte a feleségét majd börtönbe záratta
Mielőtt brit király lett volna, I. György Hannover választófejedelme volt. 1682-ben anyja megszervezte azt, hogy feleségül vegye unokatestvérét, a nagyon gazdag Cellei Zsófia Dorottyát, ám a házasság a kezdetektől fogva boldogtalan volt, különösen azért, mert György úgy gondolta, hogy joga van szeretőket tartani, és eszébe sem jutott elrejteni őket neje szeme elől. A dolgok akkor fordultak még rosszabbra, amikor Zsófia úgy döntött, hogy a szívére hallgat és kapcsolatba bonyolódott Philipp Christoph von Königsmarck svéd gróffal. A románcot férje olyannyira nem nézte jó szemmel, hogy amikor tudomást szerzett róla, fizikailag is bántalmazta feleségét, és ezen rémes és fájó szokásáról hosszú ideig nem tett le. 1694-ben aztán felbontották a házasságukat, de a nő még ekkor sem szabadulhatott, a sértett György az ahldeni kastélyba záratta őt és Zsófia élete hátralévő harminc évét ezen épület falai között töltötte, mondhatni bebörtönözve.
Nem mellékesen a meggyötört Zsófia szerelmét, Königsmarckot pedig meggyilkolták.

Minden idők 10 legszomorúbb királyi házassága
A történelem során sajnos nem egy rémesen rossz és szomorúan végződő királyi házasság köttetett.A hasi elhízás és a zsigeri zsír kialakulásának 4 fő oka: 6 tipp, amivel megelőzheted a bajt
A hasi elhízás napjaink egyik leggyakoribb társadalmi problémája, és sokakat érint világszerte. De miért alakul ki, és hogyan lehet megelőzni? Bemutatjuk a hasi elhízás négy fő okát és megoldásokat kínálunk a megelőzésére!
6 egzotikus gyümölcs, ami igazi vitaminbomba
Ha gyümölcsről van szó, mindenkinek a klasszikus téli kedvencek, így az alma, banán és a mandarin, illetve a nyári vitaminbombák, például az eper, a málna vagy az ananász jut eszébe. Pedig mégis mennyi olyan egzotikus másfajta gyümölcs van, ami bár kevésbé elterjedt és ismert, mégis valódi ízbomba, és igen jótékony hatású is lehet a szervezetre nézve!