Valamilyen furcsa okból kifolyólag 2021 egyik TikTok trendje az volt, hogy a diákoknak videóra kellett venniük, ahogy megpofozzák a tanárukat. Erről persze tudomást szereztek az iskolák is, és sok helyen – megelőzve a bajt – kijelentették, hogy a diákoknak tilos ilyesmiben részt venniük, mert az jogi következményeket vonhat maga után. Még ennek ellenére is akadtak olyan bátor jelentkezők, akik úgy döntöttek, így is belevágnak a kihívásba és persze mindennek súlyos következménye lett. Egy 18 éves gimis tanuló, Larrinna Jackson a mozgássérült tanárát támadta meg, és a Complex infói szerint most 10 év börtön vár rá. Egészen elképesztő!
Minden idők legbotrányosabb TikTok trendjei
A TikTok berkeiben bármi megtörténhet és meg is történik! Az egyik új őrület például ez!Bebizonyítjuk, hogy a Balaton tavasszal is menő! Erre indulj, ha a magyar tengernél jársz!
Szerencsére az utóbbi időben már tényleg kezd megdőlni az a tévhit, hogy csak a főszezonban, azaz a nyári melegben érdemes ellátogatnod a Balatonhoz. Bár a víz hőmérséklete még sokak számára biztosan nem érte el az ideális szintet, adunk pár ötletet, amelyekkel biztosan meghozzuk a kedveteket, hogy mihamarabb felfedezzétek a Balcsi környékét!
A hasi elhízás és a zsigeri zsír kialakulásának 4 fő oka: 6 tipp, amivel megelőzheted a bajt
A hasi elhízás napjaink egyik leggyakoribb társadalmi problémája, és sokakat érint világszerte. De miért alakul ki, és hogyan lehet megelőzni? Bemutatjuk a hasi elhízás négy fő okát és megoldásokat kínálunk a megelőzésére!