1
/
13
forrás: UIP-Duna Film, Wikipedia
Cillian Murphy mint J. Robert Oppenheimer
A színész egy interjúban úgy nyilatkozott, hogy „hatalmas felelősségnek” érezte ezt a szerepet, mivel Oppenheimer „bonyolult és ellentmondásos személy volt, és legalább annyira ikonikus is”. A 47 éves Cillian ráadásul még egy extrém diétát is bevállalt azért, hogy a lehető leghitelesebben hozza a fizikus karakterét.

Így néztek ki az Oppenheimer film karakterei a való életben
Utánajártunk egy kicsit az Oppenheimer érdekes történelmi szálainak, pontosabban szereplőinek.Bebizonyítjuk, hogy a Balaton tavasszal is menő! Erre indulj, ha a magyar tengernél jársz!
Szerencsére az utóbbi időben már tényleg kezd megdőlni az a tévhit, hogy csak a főszezonban, azaz a nyári melegben érdemes ellátogatnod a Balatonhoz. Bár a víz hőmérséklete még sokak számára biztosan nem érte el az ideális szintet, adunk pár ötletet, amelyekkel biztosan meghozzuk a kedveteket, hogy mihamarabb felfedezzétek a Balcsi környékét!
6 egzotikus gyümölcs, ami igazi vitaminbomba
Ha gyümölcsről van szó, mindenkinek a klasszikus téli kedvencek, így az alma, banán és a mandarin, illetve a nyári vitaminbombák, például az eper, a málna vagy az ananász jut eszébe. Pedig mégis mennyi olyan egzotikus másfajta gyümölcs van, ami bár kevésbé elterjedt és ismert, mégis valódi ízbomba, és igen jótékony hatású is lehet a szervezetre nézve!