Hideg, könnyű és nagyon finom!
Hozzávalók 2 főre:
1 doboz csicseriborsó
170 g főtt quinoa
110 g uborka, szeletelve
60 g vöröshagyma apróra vágva
50 g gránátalma
1 kis csokor petrezselyem apróra vágva
2 főtt tojás félbevágva
Só, bors
Citromkarika a díszítéshez
Az öntethez:
3 evőkanál olívaolaj
1 citrom leve
1 evőkanál vörösborecet
2 teáskanál szárított oregánó
Elkészítés:
Egy nagy salátástálban keverjük össze a csicseriborsót, a főtt quinoát, az uborkát, a lilahagymát és a gránátalma magokat. Majd az öntethez szükséges összes hozzávalót egy befőttesüvegbe tesszük, és jó alaposan összerázzuk. Szedjük a salátát két adagra, és adjuk hozzá a főtt tojásokat, a citromkarikát és kevés sóval és borssal ízesítsük. Majd csak a tálalás előtt locsoljuk meg az öntettel, hogy ne áztassa szét a quinoát.
7 könnyed júliusi recept, ha nincs időd órákig a konyhában állni
Júliusra is isteni finom recepteket hoztunk!6 egészséges szokás, melynek segítségével felgyorsíthatod az anyagcserédet 40 felett is
Az idő előrehaladtával az anyagcsere folyamatai lelassulnak, ennek köszönhetően szinte észrevétlenül kúsznak fel a felesleges kilók. Azonban elhoztunk néhány olyan, mindennapokba beépíthető szokást, melyek segítségével felgyorsíthatod az anyagcsere-működésedet, és megszabadulhatsz a plusz kilóktól. Mutatjuk is, melyek ezek!
A hasi elhízás és a zsigeri zsír kialakulásának 4 fő oka: 6 tipp, amivel megelőzheted a bajt
A hasi elhízás napjaink egyik leggyakoribb társadalmi problémája, és sokakat érint világszerte. De miért alakul ki, és hogyan lehet megelőzni? Bemutatjuk a hasi elhízás négy fő okát és megoldásokat kínálunk a megelőzésére!
6 egzotikus gyümölcs, ami igazi vitaminbomba
Ha gyümölcsről van szó, mindenkinek a klasszikus téli kedvencek, így az alma, banán és a mandarin, illetve a nyári vitaminbombák, például az eper, a málna vagy az ananász jut eszébe. Pedig mégis mennyi olyan egzotikus másfajta gyümölcs van, ami bár kevésbé elterjedt és ismert, mégis valódi ízbomba, és igen jótékony hatású is lehet a szervezetre nézve!