A Hamupipőke történetének különféle interpretációit láthattuk filmekben. Unalmasnak tűnhetnek egyesek számára azok a történetek, ahol egy új stílus és egy másik frizura teljesen megváltoztatja a főszereplő életét, de ebben is van bölcsesség.
Kutatások megerősítették, hogy a ruhák hatással vannak az emberre. Egy kísérlet résztvevőinek felajánlották, hogy fotók nézegetésével értékeljék idegenek öltözködését. A jobban öltözöttek magasabb pontszámot kaptak.
8+1 klisé a romantikus filmekből, amelynek több értelme van, mint azt gondolnád
Arra már egészen fiatalon ráébredünk, hogy a filmekben tényleg bármi megtörténhet, és erre az elméletre a készítők is minden esetben ráerősítenek!6 egészséges szokás, melynek segítségével felgyorsíthatod az anyagcserédet 40 felett is
Az idő előrehaladtával az anyagcsere folyamatai lelassulnak, ennek köszönhetően szinte észrevétlenül kúsznak fel a felesleges kilók. Azonban elhoztunk néhány olyan, mindennapokba beépíthető szokást, melyek segítségével felgyorsíthatod az anyagcsere-működésedet, és megszabadulhatsz a plusz kilóktól. Mutatjuk is, melyek ezek!
A hasi elhízás és a zsigeri zsír kialakulásának 4 fő oka: 6 tipp, amivel megelőzheted a bajt
A hasi elhízás napjaink egyik leggyakoribb társadalmi problémája, és sokakat érint világszerte. De miért alakul ki, és hogyan lehet megelőzni? Bemutatjuk a hasi elhízás négy fő okát és megoldásokat kínálunk a megelőzésére!
6 egzotikus gyümölcs, ami igazi vitaminbomba
Ha gyümölcsről van szó, mindenkinek a klasszikus téli kedvencek, így az alma, banán és a mandarin, illetve a nyári vitaminbombák, például az eper, a málna vagy az ananász jut eszébe. Pedig mégis mennyi olyan egzotikus másfajta gyümölcs van, ami bár kevésbé elterjedt és ismert, mégis valódi ízbomba, és igen jótékony hatású is lehet a szervezetre nézve!