Az amerikai némafilmek egyik legnagyobb sztárja 1901-ben született Nagydorogon. Először Budapesten kóstolt bele a színjátszásba, majd rövidesen már Ausztriában, Franciaországban és Németországban bontogatta szárnyait. 1925-ben Hollywoodba költözött és szinte azonnal felfedezte magának a szakma. Vilma csak úgy fürdött a sikerekben, ám a hangosfilmek megjelenése az ő karrierjét is kettétörte. Bár megpróbálkozott ezen alkotásokban is maradandót alkotni, de két film után inkább már csak a színház felé fordult. A '30-as évektől az üzleti életben mozgott, de így is nagyon boldog volt. 1991-ben hunyt el Los Angelesben.
10 magyar művész, akinek csillaga van a hollywoodi hírességek sétányán
Kevesen gondolnák, hogy a méltán híres hollywoodi hírességek sétányán jó pár magyar csillag ragyog.6 egészséges szokás, melynek segítségével felgyorsíthatod az anyagcserédet 40 felett is
Az idő előrehaladtával az anyagcsere folyamatai lelassulnak, ennek köszönhetően szinte észrevétlenül kúsznak fel a felesleges kilók. Azonban elhoztunk néhány olyan, mindennapokba beépíthető szokást, melyek segítségével felgyorsíthatod az anyagcsere-működésedet, és megszabadulhatsz a plusz kilóktól. Mutatjuk is, melyek ezek!
A hasi elhízás és a zsigeri zsír kialakulásának 4 fő oka: 6 tipp, amivel megelőzheted a bajt
A hasi elhízás napjaink egyik leggyakoribb társadalmi problémája, és sokakat érint világszerte. De miért alakul ki, és hogyan lehet megelőzni? Bemutatjuk a hasi elhízás négy fő okát és megoldásokat kínálunk a megelőzésére!
6 egzotikus gyümölcs, ami igazi vitaminbomba
Ha gyümölcsről van szó, mindenkinek a klasszikus téli kedvencek, így az alma, banán és a mandarin, illetve a nyári vitaminbombák, például az eper, a málna vagy az ananász jut eszébe. Pedig mégis mennyi olyan egzotikus másfajta gyümölcs van, ami bár kevésbé elterjedt és ismert, mégis valódi ízbomba, és igen jótékony hatású is lehet a szervezetre nézve!