Ki gondolná, hogy a legjóképűbb James Bond, Pierce Brosnan gyerekkora nem volt olyan, mint a mesékben? Pedig így van. Pierce az írországbeli Droghedában született Thomas Brosnan és May Smith egyetlen gyermekeként, ám az idill nem tartott sokáig, Apja korán elhagyta a családot, Pierce pedig mindössze négyéves volt, mikor édesanyja is elhagyta, ugyanis Londonba költözött egy nővéri állás miatt. Ettől kezdve a színészt nagyszülei nevelték, Pierce életében Nagyszülei halála azonban mindent megváltoztatott, ez ekkor már 6 éves fiú 4 évet töltött állami gondozásban, mire anyja újra tudott gondoskodni róla.
8 sztár, aki állami gondozásban vagy nevelőszülőknél nőtt fel
Hollywoodban számos olyan sztárcsaládot tartanak számon, melynek tagjai nem csak pár rövidke, mulandó szerepet tudhatnak magukénak.Bebizonyítjuk, hogy a Balaton tavasszal is menő! Erre indulj, ha a magyar tengernél jársz!
Szerencsére az utóbbi időben már tényleg kezd megdőlni az a tévhit, hogy csak a főszezonban, azaz a nyári melegben érdemes ellátogatnod a Balatonhoz. Bár a víz hőmérséklete még sokak számára biztosan nem érte el az ideális szintet, adunk pár ötletet, amelyekkel biztosan meghozzuk a kedveteket, hogy mihamarabb felfedezzétek a Balcsi környékét!
6 egzotikus gyümölcs, ami igazi vitaminbomba
Ha gyümölcsről van szó, mindenkinek a klasszikus téli kedvencek, így az alma, banán és a mandarin, illetve a nyári vitaminbombák, például az eper, a málna vagy az ananász jut eszébe. Pedig mégis mennyi olyan egzotikus másfajta gyümölcs van, ami bár kevésbé elterjedt és ismert, mégis valódi ízbomba, és igen jótékony hatású is lehet a szervezetre nézve!