A mexikói festőművésznő 1929-ben, 22 évesen hozzáment a nála 21 évvel idősebb Diego Rivera festőhöz. Házasságuk során jött rá Frida, hogy festőként tudja a leginkább elképzelni magát. Közös gyermekük a festőnő állapota miatt sohasem született és idővel a kettejük közt lévő házassági kötelék is lazulni látszott. Diego neje húgával folytatott viszonyt, ennek hatására pedig Frida sem zárkózott el a kalandok lehetőségétől. Ismert szerelmi kapcsolatai közt van a neves magyar fotós, Muray Miklós is. A házaspár végül 1939-ban elvált, de nem sok időt bírtak ki egymás nélkül, ugyanis 1940-ben másodszor is összekötötték az életüket és házasságuk 1954-ig, Frida haláláig tartott.
10 sztárpár, akik kétszer is ugyanannak mondták ki a boldogító igent
A sztárok szerelmi életét már hosszú évtizedekkel előtt is megannyi rejtély és titok övezte, és bár az afférok nagy része még a nyilvánosságra kerülést sem élte meg, addig a boldogító igen már egészen más tészta.6 egészséges szokás, melynek segítségével felgyorsíthatod az anyagcserédet 40 felett is
Az idő előrehaladtával az anyagcsere folyamatai lelassulnak, ennek köszönhetően szinte észrevétlenül kúsznak fel a felesleges kilók. Azonban elhoztunk néhány olyan, mindennapokba beépíthető szokást, melyek segítségével felgyorsíthatod az anyagcsere-működésedet, és megszabadulhatsz a plusz kilóktól. Mutatjuk is, melyek ezek!
A hasi elhízás és a zsigeri zsír kialakulásának 4 fő oka: 6 tipp, amivel megelőzheted a bajt
A hasi elhízás napjaink egyik leggyakoribb társadalmi problémája, és sokakat érint világszerte. De miért alakul ki, és hogyan lehet megelőzni? Bemutatjuk a hasi elhízás négy fő okát és megoldásokat kínálunk a megelőzésére!
6 egzotikus gyümölcs, ami igazi vitaminbomba
Ha gyümölcsről van szó, mindenkinek a klasszikus téli kedvencek, így az alma, banán és a mandarin, illetve a nyári vitaminbombák, például az eper, a málna vagy az ananász jut eszébe. Pedig mégis mennyi olyan egzotikus másfajta gyümölcs van, ami bár kevésbé elterjedt és ismert, mégis valódi ízbomba, és igen jótékony hatású is lehet a szervezetre nézve!