1
/
10
forrás: Azok a 70-es évek show
1.) Michael Kelso & Jackie Burkhart – Azok a 70-es évek show
Ashton Kutcher és Mila Kunis szerelme talán az egyik leghíresebb mind közül.
1998 és 2006 között játszottak együtt az Azok a 70-es évek show-ban, bár a sorozatban is egy pár voltak – sőt Mila első csókját Ashton-tól kapta –, a való életben csak 2012-ben találtak igazán egymásra. Ma már férj és feleség, s két kisgyerek, Wyatt és Dimitri boldog szülei.
10 híres sorozatbeli szerelem, mely a való életben is folytatódott
Valószínűleg nem lennének arra képesek, mint Jennifer Garner. Még meg sem száradt a tinta a válási papírokon, ő máris a vörös szőnyegen tündököl!7 kedvenc akciófilmünk, ahol a nőké a főszerep: meghódították a férfias műfajt
Az akciófilmet nem kifejezetten tartják női műfajnak. A zsáner mindig inkább a hímek felségterületének számított, sokáig csak a férfinemből kerültek ki azok a hősök, akik száguldottak, ugrottak, gurultak, verekedtek és lövöldöztek első vagy többedik vérig, megmentve ezzel a párjukat, a családjukat, esetleg az egész világot.