5 dolog, amit megszerettem a vidéki életben, és 5 dolog, amit nem tudok megszokni

Mindketten Budapesten nőttünk fel, panellakásban, a közös életünk is egy másfélszobásban kezdődött. Az első gyerkőc születése után azonban egyre inkább kertes házba vágytunk, már csak azért is, mert még két babát terveztünk. Pár hónap nézelődés után végül Nyáregyházán találtuk meg álmaink (és pénztárcánk) házát. Nem Nyíregyházán, hanem Nyáregyházán, ezt kezdetben sokszor ki kellett javítanom, ha a címet mondtam ismerősöknek, ügyintézőknek, mert kevesen ismerik a települést. Nyáregyháza egy nagyközség (bár mindenki falunak hívja) a monori járásban, 3798 lakossal, közel 50 kilométerre a fővárostól. Ez Pest szélétől kb. 30-40 perc autóval, szóval messzebb van, mint eredetileg terveztük, nem igazán mondhatni az agglomerációnak, de beleszerettünk a házba és a vidék bájába, így ugrottunk egy nagyot.

Kezdetben sokszor megkaptuk a kérdést, hogy „Nem fog hiányozni Budapest?" vagy „Nem fogtok ott unatkozni?". Három és fél évvel később határozottan az a válaszunk, hogy nem. Szerencsésen jött ki, hogy a Covid-járvány közepén költöztünk, amikor a lezárások miatt egyébként is mindenki otthon volt, a panel helyett pedig sokkal élvezhetőbb volt a karantén az óriási kertben és házban. Egy két és fél éves leányzó szüleiként pedig már a pandémia előtt sem a bulizásról, szórakozásról szólt az életünk, hogy hiányozott volna a fővárosi nyüzsi. Vásárlási lehetőség van bőven a környéken, amit pedig személyesen nem tudok megvenni, megrendelem online. A gyerekeink szuper bölcsődébe, óvodába, majd hamarosan iskolába járhatnak 10 percre tőlünk, ami tudom, hogy szintén nagy mázli. Őszintén szólva engem is meglepett, mennyire természetesen adaptálódtunk a vidéki mindennapokhoz. Furcsa belegondolni, hogy a húszas éveimben még New York-i kozmopolita életre vágytam, most pedig akkor sem költöznék vissza a városba, ha megnyerném a lottó ötöst. Hogy miért?

forrás: Tom Swinnen / Pexels

A vidéki idill tényleg létezik, de alkalmazkodással és munkával jár.

1. Vidéken tényleg tisztább a levegő

Elcsépelt klisének tartottam, amikor korábban ezzel hozakodott elő valaki. Gondoltam, hogy persze, az Alpokban biztosan egészségesebb a levegő, de a magyar vidéken, mindenfele gyárakkal azért nem igazán. Aztán leköltöztünk, és mikor pár hét után először mentünk vissza Budapestre, megéreztem a különbséget. A pesti levegő tényleg büdös, illetve a szmog miatt egészségtelenebb csak, aki abban él nap mint nap, nem veszi észre. Persze itt sem olyan friss a levegő, mint az alpesi hegyvidéken, de határozottan jobb beleszippantani, mint a fővárosban. Különösen, mikor tavasztól őszig isteni virágillat terjeng a kipufogó gázok helyett.

2. Nincs tömeg és zaj

Bár a tömegközlekedés kétségtelenül hasznos megoldás, de nagyon nem hiányzik, hogy reggelente emberek százaival küzdjem fel magam a metróra, vagy babakocsival kerülgessem a járókelőket. A forgalmi dugók meg persze még kevésbé hiányoznak. Szerencsére egyikünknek sem kell ingáznia munka miatt, így tényleg élvezhetjük a vidéki ritmust, a nyugit. Nem fúrnak a fejünk felett állandóan, mint a panelben, nem hangoskodnak az erkélyünk alatt, nem dudálnak és szirénáznak esténként. Persze a falusi csend nem azt jelenti, hogy egy pisszenést sem hallani. Dehogynem! Van kakaskukorékolás (nem csak reggel, a nap bármelyik szakában), flexelés és fűnyírás, néha elmegy egy traktor az utcában, ugatnak a kutyák (mondjuk ettől félt a saját négylábúnk kezdetben), a szódás autó pedig hetente kétszer végigcsilingeli a települést. De minket ezek cseppet sem zavarnak, sőt én is simán nyírom a füvet vasárnap reggel, ha úgy jön ki (nálunk nem tiltja rendelet).

forrás: Magda Ehlers / Pexels

A fűnyíró vagy flex berregése sokkal kevésbé zavaró, mint a dudálás a dugóban vagy a részegek kiabálása a panelházak között.

3. A közösség összetartó ereje

Érdekes belegondolni, hogy itt, falun az emberek fizikailag távolabb laknak egymástól, mint a panelházakban, mégis sokkal közelebb állnak egymáshoz. A lakásunkban sok évig éltünk, mégis alig ismertünk valakit a házból, de másoktól azt is hallottam, hogy ez a közömbösség, távolságtartás teljesen általános. Ehhez képest sosem felejtem el, hogy pár nappal a költözésünk után, amikor elromlott a kerti csap szivattyúja, egy kedves helybéli fél órán belül átugrott megszerelni. Férjem éppen az ország másik végén legénybúcsúzott, én pedig terhesen, nagy pocakkal kétségbeestem, hogy ha nem tudok locsolni, a nyári kánikulában kiszárad minden, ezért a helyi Facebook-csoportban kértem segítséget, hol találok szerelőt. Szerelőt nem tudtak ajánlani, de jött valaki, aki értett a szivattyúhoz, és teljesen önzetlenül segített. Azóta több hasonló esetünk volt, és fordítva mi is segítettünk, amikor csak tudtunk. Apróság például, de jólesik, hogy ha főzés közben jut eszünkbe, hogy hiányzik valami a kamrából, kérhetünk a szomszédtól. Legutóbbi kellemes élményünk pedig a világító adventi ablakok szokása, amikor december 1-24. között más-más háznál „nyílt ki" a kidekorált adventi ablak, és finomságokkal, szeretettel vártuk egymást. Ezzel szemben a társasházban általában csak akkor kopog be az ember a szomszédjához, ha bosszantja a zajongás vagy valami más problémája van.

4. Karnyújtásnyira a természet

Ha erdőbe vágyunk, nem kell hosszan kirándulnunk, mert pár utcányira van tőlünk. A szomszédban tyúkok, kakasok, az utcánkban gyakran lovagolnak. Sőt, teljesen természetes, hogy a Mikulás is lovas kocsin érkezik errefelé. Ahogy az is, hogy néhol bárányok, kecskék legelésznek az utcafronton. Az étkezőablakunkból imádják nézni a gyerekek, ahogy a mókusok felmásznak a fára, a madarak csipegetnek az etetőből vagy a bokrokról a bogyókat. Nyáron kergetik a virágoskertben a pillangókat, ültetés közben fogdossák a gilisztákat, madárfiókákat mentünk, ha kiesnek a fészkükből, és még sorolhatnám. Vicces nézni, hogy amíg a férjemmel mi vidékre jártunk nyaralni gyerekkorunkban, és nekünk a falusi lét volt az újdonság, addig a gyerekeink attól ámulnak, ha a nagyikhoz felmennek a nagyvárosba.

forrás: Kat Smith / Pexels

Mi ugyan nem tervezünk állatot tartani (a kutyán kívül), de örülök, hogy a gyerekek nem csak az állatsimogatóban és képeskönyvekben láthatnak bárányt, tehenet, kecskét.

5. A kertből a konyhába és a kamrába

Már a panelerkélyen is neveltem paradicsom- és paprikapalántát, de nyilván egy családi háznál erre több a lehetőség, vidéken pedig kifejezetten hagyománya van a veteményeskertnek. Mivel a kertünk óriási, minden évben bővítjük a termő növények számát. Rengeteg gyümölcsfát ültettünk, szőlőt, epret, paradicsomot, paprikát, cukkinit, padlizsánt, dinnyét és málnát. Utóbbiból a legtöbbet, mert imádja az egész család. Szoktam azzal viccelődni, hogy régebben 70 pár cipőm volt, ma 70 málnabokrom van. A gyerekek sokszor szaladnak hátra, maguktól szedik az érett gyümölcsöt, zöldséget, nem kell piacon, boltban venni méregdrágán, és hát a saját termésnek az íze is sokkal jobb. Nyár végére a kamrában sorakoznak a lekvárok, szószok, pürék, és a mélyhűtőbe vagy savanyúságos bödönbe is jut a nyár ízeiből. Karácsonykor pedig mindig nagy sikert arat a saját készítésű zölddiólikőröm is. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy a kerti munka és a befőzés nem fárasztó: persze, hogy az, de annyi mindent ad cserébe, és ez igaz a vidéki életre összességében.

Az igazsághoz persze hozzátartozik az érem másik oldala is. Alább összegyűjtöttem olyan dolgokat is, amelyeket nehéz megszokni a falusi életben:

Az Éva magazin írása.