Mi vagyunk a Jövő Menedzserei! - Ábrahám Zsolt interjúja

Mi vagyunk a Jövő Menedzserei! - Ábrahám Zsolt interjúja
Facebook
Twitter
Pinterest

Íme a Mi vagyunk a Jövő Menedzsere! kampány interjúsorozatának első része, Ábrahám Zsolttal, aki a Business Case Society Kft. ügyvezetője!

Milyen gyakorlati tudást sajátítottál el, amit kamatoztatni tudsz a munkádban?

Rengeteget tanultam a Jövő Menedzsere Mentorprogramból, ezt még az utolsó alkalom óta eltelt hosszú hónapok után is bátran állíthatom. A Kürti Sándor mentorálása köré épülő találkozókon velem együtt Farkas Dezső, valamint Berczeli András vett részt. Az egyes alkalmakon értékteremtésről, rendszerszemléletről, adatmentésről, vezetésről és vállalkozásról beszélgettünk. Sándor hatalmas élettapasztalata mellett nagyon jó volt a hozzám hasonló, fiatal vállalkozók meglátásaiból is tanulni. Megismertük egymás céljait, közösen megvitattuk az éppen aktuális üzleti, vezetési és egyéb kérdéseket. A program idén éppen a koronavírus harmadik hulláma alatt zajlott, ennek apropóján a csapattal közösen készítettünk egy, a járványkezeléssel foglalkozó rendszertervet, amelyet Sándor a Piac és Profit konferencián prezentált. Ez egy nagyon izgalmas gyakorlat volt, hiszen az együtt átbeszélt témák nagy részét beépítettük az elkészített anyagba, amely a konferencián keresztül további döntéshozókhoz, kiemelt gazdasági szereplőkhöz is eljutott.

Szakmailag, vezetőként, vagy emberileg érezted a leginkább hatékonynak a programot és miért?

A Sándorral töltött találkozóinkon praktikus kérdések mellett elméleti és elvi aspektusokról is beszélgettünk. Rendkívül sokrétűek és változatosak voltak ezek a kiscsoportos alkalmak, hiszen két másik mentorált társam, András és Dezső véleményét is megismerhettem a felvetett témákban. Sokat tanultam abból, ahogy Sándor megközelít egy-egy kérdést, illetve nagyon érdekes volt személyesen is megtapasztalni az általa képviselt rendszer szemléletet. Sikerült több oldalról is megismernem és mégis egy személyben látni a kreatív gondolkodót, a vállalkozót és a vezetőt. Úgy érzem, hogy a Jövő Menedzsere Mentorprogram beszélgetései sokat alakítottak azon, ahogy a vállalkozás és a vezetés kérdését látom.

A jövőben mire számítotok, hosszú távon is megmarad a szakmai és személyes kapcsolat?

A csoportos beszélgetések hangulatát és nyitottságát mi sem mutatja meg jobban, mint hogy az eredetileg tervezett mentori alkalmakat két extra találkozóval oldottuk meg. Mivel ezen találkozók során a szakmai témák mellett nagy hangsúlyt fektettünk a személyes beszélgetésekre, valamint az eltérő élethelyzetek részletes megismerésére, ezért úgy gondolom, sikerült egy olyan jól működő csapat alapjait lefektetni, amely később is tud működni. A jövőben a program által nyújtott formális kereteken túl is tervezünk közös találkozókat, a következőt már fel is vettük a naptárba.

Ábrahám Zsolt mentora dr. Kürti Sándor, a Kürt Zrt. elnöke volt.

A Menedzserszövetség október végén elindította Mi Vagyunk a Jövő Menedzserei! kampányát, melyben az elmúlt időszak mentor programjaiban részt vevő közel 150 mentorált közül kiválasztott 30 olyan fiatalt mutat be, akik kiemelten aktív tagjává váltak a Szövetségnek. Kövessék figyelemmel a sikertörténeteket az InStyle karrier rovatában 30 mini interjún keresztül november 1-től minden nap. 6 kisfilm is készült 12 mentor-mentee párossal, mely a Menedzserszövetség social media felületein és szintén az Instyle karrier rovatában jelenik meg, filmenkként 2-2 páros sikeres munkájáról.

Videók

Kép
Életmód

11 eset, amikor a Jóbarátok szörnyen kezelt iszonyúan kényes témákat

A sorozat írói gyakran űztek gúnyt olyan dolgokból, amikből nagyon nem kellett volna. Emlékszel ezekre?

Kép
Sztárok

Mit veszítettél, Piqué? A bizonyíték, hogy Shakira évről évre egyre csak szexibb - FORRÓ FOTÓK

Shakira 46. születésnapja kapcsán egy szuperszexi válogatással készültünk!

Kép
Szépség

Híres magyar nők, akik nem titkolják, hogy plasztikáztattak

Míg régen a végtelenségig tagadták a nők a plasztikai beavatkozásaikat, addig napjainkban ez már egyáltalán nincs így.

Kép
Sztárok

A kor tényleg csak egy szám! Avagy 10 sztárpasi, aki 50 felett sem vesztett szexi külsejéből

A hírességek körében nem egy olyan szexi sztárpasit tartunk számon, aki bizony az ötödik iksz felett sem vesztett szemrevaló külsejéből.

Kép
Sztárok

Imádjuk! SJP bebizonyította, hogy ezt a csúnya mintát igenis lehet stílusosan viselni

Sarah Jessica Parker ruhája egyszerre klasszikus és izgalmas.