Kozma-Vízkeleti Dániel: „Az igazi párkapcsolat akkor is tart, amikor éppen negatív érzéseket élünk meg”

Az idei utolsó Éva Psziché Est témája: Találd meg külső és belső szépségedet! Te hogyan találtad meg a szépséget önmagadban?

Mókás erről férfiként beszélni. Amiről van élményem, az a saját magam szerethető oldalának a megtalálása, a saját értékeim meglátása és felvállalása. Hasonló lehet ahhoz, amikor egy nő rálát önmaga lelki és fizikai szépségére. És ez a fontos: a harmónia, amikor a külső és belső szépség összhangban van.

Az előadásod címe: Látni egymás vonzó arcát – kapcsolatunk tükrében

Szerinted miért nem mutatjuk folyamatosan mások számára a szebbik arcunkat, és miért nem látjuk mindig a másik vonzó arcát?

Klassz lenne, de nem életszagú. Teljesen természetes, hogy néha nem vagyunk jól, például aggódunk vagy épp gondterheltek vagyunk. Ezeknek az érzéseknek ugyanúgy megvan a létjogosultsága.

Megtörténik, hogy egy kapcsolatban indulatokat élünk meg, és nagyon fontos, hogy ezt is hitelesen meg tudjuk mutatni egymásnak. Amikor kifejezzük a tanácstalanságunkat, az nem a legszerethetőbb arcunk, és igaz ez a párunkra is. Egy jó kapcsolat, azt hiszem, azon múlik, hogy látva a másiknak ezt az arcát, meg a vonzóbbat is, így együtt el tudjuk-e fogadni egymást.

Ez legalább annyira gazdagítja a kapcsolatot, mint azok az események, amikor könnyű összehangolódni. Az igazi párkapcsolat akkor is tart, amikor éppen negatív érzéseket élünk meg.

Visszatérve a kérdésre, lehet, hogy egy idő után unalmas is lenne mindig egymás vonzó arcát látni. Az „örök élet, örök boldogság, ingyen sör” néhány hétig szuper, de a párkapcsolatnak vagy a családi kapcsolatoknak is épp az az egyik izgalma, hogy a szép és a nehéz érzéseket is együtt éljük meg.

Nem lehetünk tehát mindig jó formában, de az Éva Psziché Esten mégis abban szeretnél segíteni minket, hogy ezt a kölcsönösen egymást építő érzést minél gyakrabban megéljük. Ahogy az előadásod ismertetőjében is írod: „Önértékelésem és a kapott visszajelzések egymást erősíthetik vagy rombolhatják is. Mit tehetünk mi magunk azért, hogy az erősítő körbe kerüljünk?”

Én is a „minél gyakrabban”-t hangsúlyoznám. Ne tűzzünk ki magunk elé teljesíthetetlen célokat. Természetesen fogok arról mesélni, hogy mit tehetünk annak érdekében, hogy ez a pozitív folyamat minél többször átélhető legyen, de nem mindig lesz erre lehetőség, sőt, csapda lenne, ha folyton ezt várnánk magunktól.

Létezik ilyen önerősítő meg önrontó kör. És nagyrészt rajtunk múlik, hogy melyiken indulunk el. Azt nem tudjuk befolyásolni, ami nem rajtunk múlik, de amit mi magunk megtehetünk annak érdekében, hogy az önértékelésünk növekedjen, és hogy a kapcsolatunkban optimistábban és pozitívabban legyünk jelen, azt érdemes megtenni. Végül is ez lesz a boldogságunk egyik kulcsa.

Vannak olyan krízishelyzetek, amikor érdemes lenne tudatosan figyelnünk a másikban a jót? Érezted már úgy, hogy a hozzád fordulók kapcsolata más irányt venne, ha nem indulnának el öntudatlanul a negatív hozzáállás romboló útján?

Azt gondolom, hogy mindig vannak ilyen pillanatok egy kapcsolatban. A családterápiás munkámnak ez az egyik alapja, hogy a klienseket abban segítsem, hogy a nehézségek mellett meglássák az erőforrásaikat, a kapcsolatuk erőforrásait és egymás erőforrásait. Ez fogja építeni őket. És mindig van erre lehetőség.

Egy interjúban elmondtad, hogy a párterápia célja, hogy minőségi változás jöjjön létre a kommunikációban, az intimitásban, a lojalitásban és a konfliktusok kezelésében. A tapasztalataid alapján ez a minőségi szintugrás mennyire tud gyökeres és hosszú távú lenni?

A családterápiában a protokoll része az úgynevezett utánkövetés. Amikor valakivel lezárjuk a terápiát, utána fél vagy legkésőbb egy évvel újra felvesszük a kapcsolatot, és megkérdezzük, mennyire bizonyult tartósnak a változás.

A klienseim körülbelül háromnegyede arról számol be, hogy javulást élnek meg, tesznek is érte, és azok a változások, amelyekért a terápia alatt megdolgoztak, beépültek az életükbe.

Körülbelül egynegyedük szerint stagnál vagy romlik a kapcsolatuk. Ez jó aránynak számít.

Hadd meséljek el egy sztorit. Lassan két évtizede dolgozom. Már kétszer előfordult, hogy olyan család jött vissza sok év elteltével, akikkel a hivatásom elején találkoztam. És elmondták, hogy 15 éve jó volt, segített, de most újra vannak nehézségeik.

De jó, és megint jönnek segítségért… Ez egy fantasztikus megerősítés, ami azt üzeni: „Te egyszer már meggyógyítottál minket, légy szíves, most is segíts”. És óriási bizalom is benned meg a párterápiában: hogy igen, ez használ.

Én is nagyon örültem mind a két esetben. Hogy megtaláltak, hogy emlékeztek rám.

És azt gondolom, hogy ez tartós, jó változást jelent. Hiszen egy pár, egy család életében 15 év rengeteg fordulatot hoz.

A tartós változás körülbelül egy életciklusra szól. Néhány évre. És aztán egy új váltás, egy új krízis megint kibillentheti a párt, de ez nem mond ellent annak, hogy egy pozitív és tartós változás jött létre korábban a terápia eredményeképpen.

Sokszor mondják, hogy az megy pszichológusnak, aki a saját problémáira keresi a választ. Milyen egy család-pszichoterapeuta magánélete? Mennyit köszönhetsz a saját egyéni boldogságodban a tudásodnak?

Viccesnek hangzik, de nem viccnek szánom: kérdezd meg a feleségemet. Erre ő tud hiteles választ adni…

De nekem is van persze válaszom. A tudás nem vértez föl. Az önismeret igen.

A hivatásomhoz tartozó, kötelező és nagyon nagy értékű önismereti munka az, ami talán tényleg segít abban, hogy ilyen kiegyensúlyozott, harmonikus kapcsolatban éljek.

És ami a jó hír: nem kell családterapeutának kitanulni ahhoz, hogy jó házasságunk legyen. Elég önismeretbe menni, és ahhoz nem kell pszichológusnak lenni.

Szívesen tartasz előadásokat, amennyiben hiteles tapasztalaton alapuló, érvényes mondanivalód van. Mi a meglátásod, mekkora hatása lehet az előadásoknak a nézőkre?

Szokott jönni erről is visszajelzés. Előadások után sokszor több néző is ottmarad, kérdez, útmutatást vagy telefonszámot kér. Valamelyik mondatom megszólította, és annak mentén belevágna egyéni önismereti munkába vagy akár párterápiába.

A klienseim döntő része is úgy érkezik, hogy valahol interjúban olvastak, előadásban hallottak egy-két olyan mondatot, ami nagyon betalált, és úgy érezték, ez róluk szól.

Azt gondolom, van hatása az előadásaimnak, mégpedig inkább abban, hogy nem kész válaszokat adok, hanem elindítok egy gondolkodást. Kérdéseket vetek föl.

Én ennek örülök, mert így az előadást meghallgatók a saját válaszaikhoz juthatnak el. Nem tőlem kapnak kész választ, gondolatot, megoldást, hanem elkezdenek tanakodni és megtalálják a sajátjukat. Ez szerintem klasszabb, mintha én mondanám meg a tutit.

Min dolgozol most?

Tojásosnokedlit készítek hamarosan vacsorára, salátával.