Promóciók
Tényleg több volt, mint barátság? Erzsébet királynő Fülöp hercegen kívül ehhez a férfihez kötődött érzelmileg


Sokan úgy gondolják, hogy II. Erzsébet királynő szerelmi életében is voltak titkos részletek.
II. Erzsébet királynő mindössze nyolc éves volt, amikor először találkozott a nála alig 5 évvel idősebb Fülöppel, majd öt évvel később ismét összefutottak, ekkor már a dartmouth-i Királyi Tengerészeti Akadémián, ahol a 13 éves Erzsébet azonnal fülig beszeretett a jóképű férfiba. Találkozásukból levelezés lett, majd 1946-ban Fülöp megkérte VI. György királytól lánya kezét, amit 1947. november 20-án egy látványos esküvő követett, a többi pedig már történelem.
A néhai uralkodó és férje pedig közel 75 évig voltak házasok, ennyi idő alatt pedig bizony őket is utolérték olyan pletykák, miszerint II. Erzsébet királynőt nemcsak Fülöp herceghez fűzték gyengédebb szálak, hanem egy régi barátjához, Lord Porchesterhez is. Az ő személyét természetesen a A korona készítői sem hagyták ki a brit királyi család életéről szóló Netflix sorozatból. Na de mi is igaz az egészből? Kicsit utánajártunk!
Kezdjük is pletykák elején!
Porchey – vagy teljes nevén Henry George Reginald Molyneux Herbert – a jól értesült lapok szerint a királynő gyerekkori barátja volt, és frappáns becenevét még fiatalon ragasztották rá a barátai az iskolában. Az arisztokrata körökben ismert férfi családja egyébként nagyon közeli kapcsolatot ápolt a királyi családdal, ennek fényében pedig nem meglepő az sem, hogy ő és Erzsébet közel álltak egymáshoz.
Porchey egyéként a Highclere kastélyban született - amelyet leginkább a Downton Abbey című sorozatból ismerhettek -, Carnarvon hatodik grófjaként. 1924-ben apja olyan jó barátságban volt a királynő nagybátyjával, VIII. Eduárd brit királlyal (a későbbi Windsor herceg), hogy állítólag őt is megkeresték az ügyben, hogy segítsen jobb belátásra bírni az uralkodót azzal kapcsolatban, hogy ne mondjon le a trónról amerikai szerelme, Wallis Simpson kedvéért.
Na, de volt ki volt ez a férfi, akihez II. Erzsébet királynő férje mellett annyira kötődött? Kattints tovább és mesélünk egy kicsit Porchey és a néhai uralkodó kapcsolatáról!
Ha még többet hallanál a királyi családról, akkor hallgasd meg Teadélután podcastunk második adását, melynek témája pedig 82 év szerelem, 75 év házasság, azaz Erzsébet és Fülöp kapcsolata!
És ezt láttad már?

Promóciók
Life is a Celebration - Ünnepeld a hétköznapi pillanatokat is!

Promóciók
Engedd szabadjára a benned élő istennőt!

Stílus
Az olasz nők stílusának 7 titka, aminek utánozhatatlan megjelenésüket köszönhetik
Hailey Bieber gyerekkorunk egyik megosztó farmerját hozta újra divatba - és működik!
Hailey Bieber jó szokásához híven megint trendet teremt!
Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból
Amandla Stenberg alakította 2012-ben Rue-t Az éhezők viadala filmsorozat első részében. Nézd meg, hogy néz ki most!
Önismereti teszt: Akár egyetlen mondatból kiderülhet, hogy mérgező szülőkkel nőttél fel
Vajon hány olyan mondatot találsz, amelyet te is napi szinten kiejtesz a szádon?
Biszexuális férj, törvénytelen gyermek, gyorsan múló boldogság: Ilyen volt valójában Margit hercegnő első és egyetlen házassága
Margit hercegnő magánéletében is találni pár elfeledett, ám nagyon is érdekes történetet.
Így érte el diéta nélkül a bomba alakot! Jennifer Lopez erre a 4 táplálkozási tippre esküszik évek óta
Jennifer Lopez szépségének és tökéletes alakjának titkát te is könnyen lekoppinthatod!
Mekkora kamu! 10 őrült dolog, amit az emberek a filmekben csinálnak, de a valóságban sosem tennék
Arra már egészen fiatalon ráébredünk, hogy a filmekben tényleg bármi megtörténhet, és erre az elméletre a készítők is minden esetben ráerősítenek!