Új-Zéland legnagyobb városa elképesztően egyedi elhelyezkedéssel bír, s egy, a legkeskenyebb részén kevesen mint két kilométer széles földszoroson fekszik, ami Új-Zéland Északi-szigetének északi és déli részét köti össze egymással. A földszoros keleti oldalának fehér homokos partja a Csendes-óceánra, míg nyugati oldalán fekete homokos partja a Tasman-tengerre nyílik, utóbbi strandjain érdemes részt venni egy szörftanfolyamon. A két oldal kikötői között húzódó 16 kilométeres út remek kirándulós program, közben útba ejthetjük az Auckland Museumot és a híres Cornwall Parkot. A 60-as évektől kezdve rengeteg művész költözött és költözik ma is a városba, így számtalan galéria közül válogathatunk, az Auckland Art Gallery és a Toi o Tamaki kihagyhatatlan!
Repülőjegy foglalás ITT!
Felfedezetlen tájak
Izgalmas úti célok, amelyekre talán eddig nem is gondoltál!7 kedvenc akciófilmünk, ahol a nőké a főszerep: meghódították a férfias műfajt
Az akciófilmet nem kifejezetten tartják női műfajnak. A zsáner mindig inkább a hímek felségterületének számított, sokáig csak a férfinemből kerültek ki azok a hősök, akik száguldottak, ugrottak, gurultak, verekedtek és lövöldöztek első vagy többedik vérig, megmentve ezzel a párjukat, a családjukat, esetleg az egész világot.
7 hihetetlenül gyakori tápanyag- és vitaminhiány: a B12 hiányától sokan szenvednek, lehet, hogy nem is tudnak róla!
Bár a legtöbb alapvető tápanyagot a kiegyensúlyozott étrend fogyasztása segítségével be tudjuk juttatni a szervezetünkbe, a nyugati étrendből hiányzik néhány rendkívül fontos tápanyag és ásványi anyag. Mutatjuk, mely tápanyaghiányok a leggyakoribbak!
Demencia tünete lehet, ha így étkezel: 7 jel, ami a retteget kórra utalhat
Alapvetően a legrettegettebb betegségtípus az időskori memóriavesztés. Ennek egy formája a frontotemporális demencia, melynek jellemzője az olykor egészen megszállott, ismétlődő viselkedés, ez pedig egy friss kutatás szerint sok esetben elsősorban az étkezési szokásokban jelenik meg.