Amikor 2003-ban berobbant a Daredevil (aminek forgatásán egymásba szeretett Ben Affleck és Jennifer Garner), a fogadtatás miatt már akkor biztossá vált, hogy készül egy spinoff a színésznő szereplésével. Ez volt az Elektra, aminek munkálataiba eleinte mindenki nagyon lelkesen vetette bele magát, még Jen is azt nyilatkozta, hogy izgatottan várja.
Azonban hiába voltak szuper terveik, közben lecserélték a rendezőt, a végeredmény pedig hatalmas bukás lett, anyagi és kritikai szempontból is. Jennifer Garner sem élvezte már a munkát, és ő sem tartotta jónak a filmet, de mivel a Daredevil miatt benne volt a szerződésében, már nem léphetett vissza, és muszáj volt leforgatnia az Elektrát.
Sztárok, akiket belekényszerítettek egy filmszerepbe
Avagy mikor a színész teszi tönkre az amúgy sikerre ítélt filmet.Meryl Streep 35 év után először lépett a cannes-i filmfesztivál vörös szőnyegére, ez a színész mégis ellopta előle a figyelmet - fotók
Az idén Oscar-díjat nyert film sztárja azonnal magával ragadta mindenki figyelmét, mikor a vörös szőnyegre lépett. Meryl Stripp pedig a háttérbe szorult Arany Pálma díjával!
6 egészséges szokás, melynek segítségével felgyorsíthatod az anyagcserédet 40 felett is
Az idő előrehaladtával az anyagcsere folyamatai lelassulnak, ennek köszönhetően szinte észrevétlenül kúsznak fel a felesleges kilók. Azonban elhoztunk néhány olyan, mindennapokba beépíthető szokást, melyek segítségével felgyorsíthatod az anyagcsere-működésedet, és megszabadulhatsz a plusz kilóktól. Mutatjuk is, melyek ezek!
Bebizonyítjuk, hogy a Balaton tavasszal is menő! Erre indulj, ha a magyar tengernél jársz!
Szerencsére az utóbbi időben már tényleg kezd megdőlni az a tévhit, hogy csak a főszezonban, azaz a nyári melegben érdemes ellátogatnod a Balatonhoz. Bár a víz hőmérséklete még sokak számára biztosan nem érte el az ideális szintet, adunk pár ötletet, amelyekkel biztosan meghozzuk a kedveteket, hogy mihamarabb felfedezzétek a Balcsi környékét!
A hasi elhízás és a zsigeri zsír kialakulásának 4 fő oka: 6 tipp, amivel megelőzheted a bajt
A hasi elhízás napjaink egyik leggyakoribb társadalmi problémája, és sokakat érint világszerte. De miért alakul ki, és hogyan lehet megelőzni? Bemutatjuk a hasi elhízás négy fő okát és megoldásokat kínálunk a megelőzésére!