Leginkább Ally McBeal-ként maradt meg a köztudatban, és az ügyvédnő karakterét máig nem tudta maga mögött hagyni, annak ellenére, hogy 2006-tól 5 éven át a Testvérek című sorozatban láthattuk, majd a Supergirlben. 2002-ben ismerkedett meg Harrison Forddal, akivel 2010-ben házasodott össze, és azóta is egy párt alkotnak.
Így néznek ki ma a 90-es évek népszerű sztárjai
2004 és 2010 között nem volt olyan, aki ne látott volna legalább egy epizódot a Lost című sikersorozatból. De vajon mi van a szereplőkkel most?Vonzd be a szerencsét otthonodba! 18 szerencsehozó növény, ami boldogságot és nem kevés mázlit hoz mindennapjaidba!
Szeretnéd bevonzani a boldogságot otthonodba? Akkor varázsold be a szerencsét a házadba a szerencsehozó növények segítségével! Ezek a növények nemcsak szépek és a lakás ékei, de szerencsét és boldogságot is hoznak az életedbe. Megmutatjuk, melyek ezek a különleges növények.
Meryl Streep 35 év után először lépett a cannes-i filmfesztivál vörös szőnyegére, ez a színész mégis ellopta előle a figyelmet - fotók
Az idén Oscar-díjat nyert film sztárja azonnal magával ragadta mindenki figyelmét, mikor a vörös szőnyegre lépett. Meryl Stripp pedig a háttérbe szorult Arany Pálma díjával!
6 egészséges szokás, melynek segítségével felgyorsíthatod az anyagcserédet 40 felett is
Az idő előrehaladtával az anyagcsere folyamatai lelassulnak, ennek köszönhetően szinte észrevétlenül kúsznak fel a felesleges kilók. Azonban elhoztunk néhány olyan, mindennapokba beépíthető szokást, melyek segítségével felgyorsíthatod az anyagcsere-működésedet, és megszabadulhatsz a plusz kilóktól. Mutatjuk is, melyek ezek!
A hasi elhízás és a zsigeri zsír kialakulásának 4 fő oka: 6 tipp, amivel megelőzheted a bajt
A hasi elhízás napjaink egyik leggyakoribb társadalmi problémája, és sokakat érint világszerte. De miért alakul ki, és hogyan lehet megelőzni? Bemutatjuk a hasi elhízás négy fő okát és megoldásokat kínálunk a megelőzésére!