3
/
9
forrás: Getty Images
3. Gladys Presley idő előtti, korai halála
Elvis édesanyja bár nagyon örült fia sikereinek, és büszke is volt rá, ám a boldogságát mindig is beárnyékolta a féltés, és annak ténye, hogy az ő egyetlen gyermekét valami baj éri.
Akárcsak később fia, úgy Gladys is szívelégtelenségben hunyt el 46 éves korában. Bár korai halálát részben a hepatitisnek is tulajdonítják, ami a túlzott alkoholfogyasztás miatt májproblémákat okozott nála, és az sem elkerülendő tény, hogy mind a három testvére is a 40-es éveiben halt meg szívelégtelenségben, illetve tüdőszövődményekben. Többek szerint összetört szív-szindróma vitte el, ugyanis nem tudott megbékélni azzal, hogy Elvis a tengerentúlon teljesítette katonai szolgálatát.
Egyetlen fiát nagyon súlyosan érintette a halála, szinte hisztériás állapotba került az édesanyja temetésén, és ezt a fájdalmat egész életében képtelen volt kiheverni.

9 bizonyíték arra, hogy Elvis Presley családját több generáció óta tragédiák sújtják
Nemcsak Elvis Presley, de a Presley család életében is sajnos a megszokottnál sokkal több drámai szál került.7 kedvenc akciófilmünk, ahol a nőké a főszerep: meghódították a férfias műfajt
Az akciófilmet nem kifejezetten tartják női műfajnak. A zsáner mindig inkább a hímek felségterületének számított, sokáig csak a férfinemből kerültek ki azok a hősök, akik száguldottak, ugrottak, gurultak, verekedtek és lövöldöztek első vagy többedik vérig, megmentve ezzel a párjukat, a családjukat, esetleg az egész világot.
7 hihetetlenül gyakori tápanyag- és vitaminhiány: a B12 hiányától sokan szenvednek, lehet, hogy nem is tudnak róla!
Bár a legtöbb alapvető tápanyagot a kiegyensúlyozott étrend fogyasztása segítségével be tudjuk juttatni a szervezetünkbe, a nyugati étrendből hiányzik néhány rendkívül fontos tápanyag és ásványi anyag. Mutatjuk, mely tápanyaghiányok a leggyakoribbak!