1
/
6
Nincs szex a házasság előtt
Nem volt titok, hogy a pár extra gyorsan haladt előre a kapcsolatukat illetően, de egyébként már 2016-ban is randizgattak, így nem voltak ismeretlenek egymásnak. Később kiderült, hogy részben azért is keltek egybe nagyon korán (majd 2019-ben tartottak egy nagy lagzit is), mert kijelentették, hogy nem lesz közöttük szex a házasságig. Justin elárulta, hogy az esküvő előtt másfél évig senkivel sem feküdt le, és ragaszkodott ahhoz, hogy erre legközelebb már férjként kerüljön sor.

6 szabály, amire Hailey és Justin Bieber kötelezik egymást
Ráadásul azt is eláruljuk, hogy miért háborodtak ezen fel az emberek...7 hihetetlenül gyakori tápanyag- és vitaminhiány: a B12 hiányától sokan szenvednek, lehet, hogy nem is tudnak róla!
Bár a legtöbb alapvető tápanyagot a kiegyensúlyozott étrend fogyasztása segítségével be tudjuk juttatni a szervezetünkbe, a nyugati étrendből hiányzik néhány rendkívül fontos tápanyag és ásványi anyag. Mutatjuk, mely tápanyaghiányok a leggyakoribbak!
Csökkenti a migrént, és a fogyókúrát is támogatja ez az étrend: elképesztő jótékony hatásai vannak
Egyre több étrend válik népszerűvé, köszönhetően az interneten megosztható tapasztalatoknak, és a kutatási eredményeknek. Az egyik legnépszerűbb étrend, vélhetően a számtalan jótékony hatása folytán, a növényi alapú étrend. Ugyanis nem csupán koleszterincsökkentő, gyulladáscsökkentő és környezetbarát, de még a fogyásunkat is serkenti. Sőt, egy friss kutatás még arra a megállapításra is jutott, hogy képes felvenni a harcot a kínzó migrénnel szemben.