Promóciók
Hailey Bieber először beszélt Selena Gomezről és Justinnal való szerelmi háromszögükről

Ráadásul azt is eláruljuk, hogy miért háborodtak ezen fel az emberek...
Talán egy örök kimeríthetetlen téma Selena Gomez, Justin és Hailey Bieber szerelmi háromszöge, amiről az emberek már évek óta pletykálnak, de az igazságot valószínűleg csak ez a három ember tudja. Történt ugyanis, hogy négy évvel ezelőtt Selena és Justin sokadjára is újra összejöttek, majd egy ezredik szakítás után Justin egyszer csak úgy döntött, hogy eljegyzi Haileyt.
A dolog kellemetlen része pedig az volt, hogy a Selenával történt szakítás és Hailey eljegyzése között csupán két hónap telt el, így sokakban felmerült a kérdés, hogy mi is történt valójában, és Hailey akkoriban vajon ellopta-e Justint Selenától, vagyis volt-e átfedés a két kapcsolat között.
Persze mondhatnánk, hogy ez már régen volt, ráadásul Hailey és Justin már 4 éve házasok, így jobb csak túllépni a dolgon, ám úgy tűnik, hogy Hailey tiszta vizet szeretne önteni a pohárba. A szupermodell ugyanis egy exkluzív interjút adott a Call Her Daddy című podcastben, ahol az interjúztató egyértelműen rákérdezett arra, ami szó szerint mindenkit foglalkoztat:
„Voltál valaha romantikus kapcsolatban egyidőben akkor, amikor Justin Selenával volt?”
Egyelőre csupán a podcast előzetese jelent meg, ám így is láthatunk és hallhatunk valamennyit Hailey válaszából, amely így hangzott:
„Ez őrület, mert még soha nem beszéltem erről... A legtöbb gyűlölet, ami felém irányul abból indul ki, hogy én elloptam tőle Justint... (...) Ez az egész arról szól, hogy az emberek megismerjék az igazságot! Mert van egy igazság!”
Bár pontosan még nem tudni, hogy Hailey szerint mi is ez az igazság, de az már biztos, hogy a podcast legújabb része a mai napon jelenik meg Amerikában, így hamarosan mindent tudni fogunk! Az emberek viszont nem vették jó néven, hogy a modell pont most nyílt meg a történtekről, szerintük ugyanis egyáltalán nem véletlen az időzítés.
Sokaknak ugyanis gyanús, hogy Hailey pont akkor nyilatkozik életében először a történtekről, mielőtt megjelenik Selena dokumentumfilmje, ami nyilván érinteni fogja ezt a témát is. A podcast Insta-oldalán nem meglepő módon hamar elkezdtek özönleni a kommentek:
„Selena dokufilmjét évekig vették fel, rengeteg munkájuk van benne, és egyértelműen le lesz rántva a lepel sok dologról, például a Hailey-Justin-Selena szerelmi háromszögről. Erre pont a premier előtt Hailey elkezd magyarázkodni, pedig ettől határozottan eltávolodott attól, hogy erről nyilatkozzon... Érdekes!”
„Én imádom Haileyt, TÉNYLEG! Szerintem csodálatos nő, ráadásul már NÉGY ÉVE házasok Justinnal... De akkor miért kell pont most magyarázkodni? Pont Selena dokumentumfilmje előtt? Valószínűleg Hailey tudja, hogy Sel mindent el fog mondani, így már előre be akarja védeni magát...”
„Kellemetlen, hogy pont most jelenik meg ez az őszinte interjú... Volt rá 4 éve, de pont most szólalt meg ezzel kapcsolatban. Kissé gyanús, nem?”
Természetesen azonnal tájékoztatunk, ha megtudtunk valami újat a podcast részleteiről, és arról, hogy pontosan mit is nyilatkozott Hailey!
Olvasnál még a témában? Akkor katt a galériára!
A JOY magazin írása.
A csillagjegyed elárulja: Erre kellene sokkal jobban odafigyelned az egészséged (és persze az alakod) miatt
Az életmód-horoszkóp elárulja, mire kellene sokkal jobban figyelned az egészséged és az alakod miatt!
Klasszikus és egyszerű! Leonardo DiCaprio exe erre a filléres alapdarabra esküszik
Camila Morrone stílustippjét ráadásul pár pillanat alatt lemásolhatod!
Ez lesz a 2023-as nyár egyik legmegosztóbb trendje: visszatér nagyanyáink kedvenc cipője!
A 2023-as cipőválasztékot nézegetve szinte biztos, hogy neked is szemet szúrt már ez a darab!
5 ruhafazon, ami már nem lesz divatos 2023 nyarán - mutatjuk, mik jönnek helyettük!
A ruhatrendek háza táján pont annyi változás áll be, amihez mi is szinte észrevétlenül tudunk alkalmazkodni a következő hónapokban.
„A 60-as éveimben járok, és minden tőlem telhető módon küzdök az öregedés ellen” - Kim Cattrall először beszél őszintén a szépészeti beavatkozásairól
Még mindig alig bírunk magunkhoz térni a hírtől, hogy Kim Cattrall is szerepel az And Just Like That 2. évadában…
Nem édeklik a beszólások! David Beckham elmagyarázza, hogy miért tartja normálisan, hogy szájon csókolja 11 éves lányát
Az egykori sztárfocista, David Beckham sok kritikát kapott, amiért Harpert csókolgatja.