Foglalkozása: babaművész

Foglalkozása: babaművész
Forrás: Stephen Chernin/Getty Images
Facebook
Twitter
Pinterest

Különleges divatbabák Nigel Chia tervezőasztaláról.

Nigel Chia egy malajziai halászfaluban nőtt fel, és édesanyja varrógépe zaja mellett arról ábrándozott, hogy egy napon divattervező lesz. Szenvedélyes rajongása és a divat iránt érzett elkötelezettsége az évek múlásával sem csillapodott. Rövid állatorvosi tanulmányok után belevette magát a divattervezésbe.

Azonban hiányzott az induláshoz szükséges alaptőke, nem volt lehetősége életnagyságú ruhákat tervezni, és egy komplett kollekciót összeállítani. Ám Chia még ekkor sem adta fel álmait: divatbabákat kezdett el alkotni a legnagyobb odaadással.

A számítógépek megjelenése előtt a tervezési folyamat bevett és fontos lépése volt a méretarányos, miniatűr babák modellezése, amire azért volt szükség, lássák, hogyan fog viselkedni az anyag mozgás közben, pontos-e a szabás, és vajon életnagyságban is kivitelezhető-e.

Így történt, hogy Nigel Chia modellbabákon mutatta be első kollekcióit, majd, amikor már megrendelései lehetővé tették, valóban legyártotta őket. De ezt követően sem hagyott fel a babák tervezésével - a gyűjtők legnagyobb örömére.

Galéria / 10 kép

Divatbabák Nigel Chia tervezőasztaláról

Megnézem a galériát
Tovább olvasok
Tovább olvasok
Kép
Sztárok

Szabályok, amiket Diana hercegné és Meghan Markle is megszegtek

Diana hercegné és Meghan Markle egyaránt híresek arról, hogy időnként megszegik a királyi család szabályait. Most összegyűjtöttünk néhány szabályt, ami ellen mindketten fellázadtak már.

Kép
Vegyélhazait

Lakatos Márk: 12+1 szuper ötlet karácsonyra a #vegyélhazait csoportból

Megnyílt a #vegyélhazait online adventi vására. Válogass hazai alkotók kincseiből, és lepd meg vele szeretteidet karácsonyra!

Kép
Badass

„Tudni kell szeretni magunkat smink és photoshop nélkül is” - Ördög Ivett transzaktivista

Ördög Ivett egész eddigi élete azt bizonyítja, hogy van karrier az előbújás után is, sőt nem is akármilyen. Ízig-vérig nő, pedig csak két éve váltott nemet, és ma magasabb beosztásban, magasabb fizetésért dolgozik, mint azelőtt.

Kép
Sztárok

Botrány: Sia visszatért, de ennek nem mindenki örül

Már a premier előtt botrányt okozott a rendezőként visszatért énekesnő, Sia első filmje

Kép
Shopping

Jótékony művészet: magyar művészek alkotásaival segíti a Levis az Autistic Artot

Remek lehetőség az adományozásra a divat szerelmeseinek!

Kép
Életmód

Minden, amit a divat jövőjéről tudni akartál - azt magától Anna Dello Russotól is megtudhatod!

Fenntartható és környezettudatos divatipar? Már nem lehetetlen! Tudj meg róla többet te is a Budapest Fashion & Tech Summiton!

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem