2020: A virtuális topmodellek forradalma

2020: A virtuális topmodellek forradalma
Facebook
Twitter
Pinterest

Bemutatkozik az első mesterségesen megalkotott, digitális topmodell, akinek a kezdeti botrányai ellenére sikerült áttörnie a falakat az emberi idegenkedés páncélján.

Ez már nem a távoli jövő, hanem a jelen. Ahogy arról korábban beszámoltunk, a koronavírus-járvány alig néhány hónap leforgása alatt örökre felforgatta a kifutók világát is, ahol már megjelentek az első virtuális technológiával létrehozott divatmodellek.

Az avatárok, a virtuális technológiával létrehozott divatmodellek jelensége évtizedek óta foglalkoztatja a sci-fi írókat és rendezőket. Arra azonban még nem volt példa, hogy virtuális influenszer diktálja a trendeket. Idáig. Most azonban ez megváltozott. Sőt, kijelenthetjük, hogy CGI-technológiával életre keltett sztár még sosem volt ennyire népszerű, legalábbis Ázsia határain kívül.

Shudu az első mesterségesen megalkotott, digitális topmodell, akinek a kezdeti botrányai ellenére sikerült áttörnie a falakat az emberi idegenkedés páncélján, és meghódítania a világot.

Habár sosem titkolta, hogy nem hús-vér nő, amikor először bemutatkozott egy rúzsreklámban, sokak szimpátiáját elnyerte, hogy fekete nőként befutott a divat világában, majd amikor tudatosult a rajongóiban, hogy csak számítógéppel létrehozott illúzió, még többen felháborodtak arra hivatkozva, megfosztja a valódi, fekete modelleket a lehetőségektől. Tovább színesítette a történetet, amikor előbújt tervezője, Cameron-James Wilson, aki fehér bőrű.

Vajon milyen hatással lesz a jelenség a divat- és szépségiparra? Az érzékeny önképre — különösen a fiatalabb, kevésbé tudatos médiafogyasztók körében? Hamarosan kiderül.

Galéria / 5 kép

Shudu az első mesterségesen megalkotott, digitális topmodell

Megnézem a galériát
Tovább olvasok
Tovább olvasok
Kép
Sztárok

Katharine Hepburn szerelmes leveleire licitálhatnak a gyűjtők

Katharine Hepburn eddig sosem látott szerelmes, intim részleteket tartalmazó leveleire licitálhatnak a gyűjtők.

Kép
Shopping

Júliusi kedvenceink: 10 darab, amiben a strandon és az utcán is hódítani fogsz

A nyári hónapokban legalább annyi figyelmet érdemelnek a vízpart mellé álmodott összeállítások is.

Kép
Sztárok

A Hair Love sikere töretlen: sorozat készül az Oscart nyert kisfilmből

Sorozat készül az Oscar-díjas ex-amerikaifutballista, Matthew A. Cherry hétperces rövidfilmjéből.

Kép
Sztárok

A kaliforniai napfény ihlette Cameron Diaz első borkollekcióját

A kaliforniai napfény ihlette Cameron Diaz első borkollekcióját, amely igazi örömforrás lehet a vegánok számára is.

Kép
Sztárok

Származása miatt tiltotta az Instagram a topmodell fotóját

Bella Hadid büszke származására, és ezen semmi nem változtat.

Kép
Vegyélhazait

#Vegyélhazait: Top 7 csábító édesség, amit bűntudat nélkül fogyaszthatsz

Torták, szörpök, vegán jégkrémek, cukormentes nyalókák és mogyorókrémek, amelyek szenvedélyes szeretettel készülnek.

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem