„A művészet egyik célja, hogy olyan dolgokról beszéljen, amiről mi a hétköznapi életünkben nem vagyunk képesek” - interjú Csoma Sándorral

Csoma Sándor rendező első nagyjátékfilmje, a Magasságok és mélységek 14 Magyar Mozgókép Díj-jelölést is kapott 2023-ban, többek között a legjobb játékfilm, a legjobb első film, a legjobb rendező, valamint a legjobb forgatókönyvíró kategóriában. Múlt szombat este a veszprémi Petőfi Színházban ünnepélyes keretek között összesen 24 kategóriában át is adták a Magyar Mozgókép Díjakat, melyek közül kettőt is az Erős Zsolt 2013-as eltűnését Sterczer Hilda szemszögéből bemutató alkotás kapta. A legjobb rendező díját Csoma Sándor vihette haza, míg a legjobb női főszereplő kategóriában a díjat megosztva Pál Emőke, és Román Katalin, a Hat hét művésznője vehették át.
Ezúton is nagyon gratulálunk a győzteseknek, a következőkben pedig elolvashatod Csoma Sándorral készült interjúnkat, amit az InStyle nyári lapszámába készítettünk!

Az idei cannes-i filmfesztivál hivatalos programjában versenyző rövidfilmek és a filmfőiskolák legjobbjait felvonultató Cinef válogatás közös nemzetközi zsűrijének elnöke, Enyedi Ildikó volt az osztályfőnököd a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Egy interjúdban azt mesélted róla, hogy „kiegészítette a hiányosságaidat”. Miként formált téged rendezőként?

Már 10 éve próbáltam felvételt nyerni a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, mire végül bejutottam Ildikó osztályába. Bár előtte elvégeztem a Károli Gáspár Református Egyetem magyar alapszakját, illetve a Budapesti Metropolitan Egyetem mozgóképművész mesterképzését, leginkább autodidakta módon fejlődtem, és nem vagyok benne biztos, hogy a lehető legjobb vagy a legérzékenyebb filmekből. Eleinte például a hollywoodi filmek dramaturgiája és történetvezetése hatott rám a leginkább. Ildikó személyén keresztül, az ő filmjein át kezdtem el felfedezni, hogy két ember összepillantása, de akár egy arcrezdülés is sokkal drámaibb lehet annál, mint amikor, mondjuk, űrpolipok robbantanak fel felhőkarcolókat. (nevet)

Ahogyan az első nagyjátékfilmed, a néhai hegymászó, Erőss Zsolt feleségét középpontba állító Magasságok és mélységek estében, úgy a korábbi alkotásaid többségében is a nőké a főszerep. A legfrissebb kutatások azt bizonyítják, hogy a férfi filmkészítők mindössze 23 százaléka dönt női főhős ábrázolása mellett… Szerinted miként lehetne érzékenyíteni a férfiakat ebben a kérdésben?

Azt látom, hogy a női rendezők, operatőrök és általában a művészek a forradalmukat élik most. Hála istennek! (mosolyog) Szerintem a nők az érzékenységüknél és a szépérzéküknél fogva nagyon is alkalmasak ezekre a szakmákra, bizonyos szempontból alkalmasabbak, mint a férfiak. Az általuk készített, illetve a látásmódjukat tükröző filmeken keresztül a férfiak olyan történeteket és karaktereket ismerhetnek meg, amelyek remélhetőleg már önmagukban is érzékenyíteni fogják őket. Mindemellett azt vallom, hogy az empátia és a beleérzés képessége olyasvalami, amire nemtől, kortól, rassztól függetlenül minden művésznek gondolnia kell. Nekem egyébként azért vannak női karakterek a filmjeimben, mert ezáltal próbálom megfejteni egy kicsit őket. (mosolyog)

Mi az, amit a női protagonistáidnak, az ő nézőpontjuknak köszönhetően értettél meg az élettel, a világgal kapcsolatban?

A férfiak természetesen sokkal kiismerhetőbbek számomra, abból fakadóan, hogy én is hasonló helyzetekkel, problémákkal találkozom, mint a legtöbbjük. A női lélek egy jóval titokzatosabb, rejtelmesebb dolog az én szememben. Minden szituációra más szemüvegen keresztül látnak rá, mint mi, férfiak. Ha képesek lennénk arra, hogy akár csak egy napig a másik nem nézőpontjába helyezkedjünk, szerintem eljöhetne a világbéke is. (nevet)

Egyébként gyakran választasz kockázatos témákat az alkotásaidhoz: a pornóipar, a pedofília után a Magasságok és mélységekben a gyász kérdésével foglalkoztál, amiről máig nem szeretünk és tudunk beszélni. Hogyan segíthet ledönteni a tabukat egy film?

Azt gondolom, a művészet egyik célja, hogy olyan dolgokról beszéljen, amiről mi a hétköznapi életünkben nem vagyunk képesek, nincsenek meg hozzá a szavaink – a művészetnek viszont mindenre vannak. Ha megjelenítünk ilyen témákat bármilyen alkotásban, akkor ezek a kifejezések átkerülnek a mi szókészletünkbe is: egy film megtekintése után például viták, eszmecserék tudnak folyni az adott topikról. Ezzel a művészet elérte a célját. A párbeszéd indítása az első lépés ahhoz, hogy mi is megtalálhassuk a helyes utat ezen kérdések boncolgatása közepette.

Neked mit tanított a filmed a gyászról?

Például azt, hogy nem lehet és nem is szabad megítélni senkit ebben a pillanatban, illetve nem is várhatjuk el tőle azt, hogy úgy cselekedjen, ahogyan azt mi jónak tartjuk. A gyász útjai teljesen kiismerhetetlenek és kifürkészhetetlenek, megjósolhatatlan, hogyan reagál rá az ember, ezért nagyon empatikusnak kell lennünk egymással. Segítünk a másiknak, hogy szépen, lassan a gyógyulás útjára léphessen és visszatalálhasson önmagához, illetve meg tudjon birkózni az őt ért veszteséggel.

Most pedig nézd meg galériánkban, hogy az IMDb közönségszavazása szerint melyek minden idők legjobb magyar filmjei!