Bella Hadid megidézte a 2000-es éveket - Az internet pedig megőrül a nadrágjáért!

Bella Hadid megidézte a 2000-es éveket - Az internet pedig megőrül a nadrágjáért!
Forrás: GettyImages
Facebook
Twitter
Pinterest

A modell nadrágja modern módon értelmezte újra az idei év egyik nagy visszatérőjét.

Idén úgy látszik, hogy a tervezők is próbálják beérni magukat, és egy viszonylag csendesebb 2020-as év után most mindent megtesznek azért, hogy a lehető legtöbb ötletet indítsák útjukra. A tanga- és a cipzáras farmerok mellett, a 2000-es évek első felének egyik igencsak megosztó, extrán csípőfazonú nadrágja is visszatért, és amíg mi még próbáljuk elhelyezni ezeket az újragondolt ötleteket a hétköznapokban, addig Bella Hadid már egy lépéssel előttünk jár.

A modellt a minap ugyanis egy csípő vonalon kivágott nadrágban kapták lencsevégre Párizsban. Ami meg kell hagyni, sokkal esztétikusabb és különlegesebb, mint a közel 20 éves elődje, így szinte biztosra vehetjük azt is, hogy hamarosan a TikTok és az Instagram felületeit is meghódítja majd ez a darab.

Bármilyen profi is volt benne, úgy tűnik, hogy Bella a '90-es évek trendjeit egy időre maga mögött hagyja, és egy újabb szintre lépve, inkább a 2000-es évek ötleteinek hódol. Legutóbbi posztjában nem csak a villantás kapott főszerepet, egy látványos, sokat sejtető felső mellé még egy csípőnadrágot is bedobott. A végeredmény pedig magáért beszél...

Ilyen hátszéllel pedig elkezdhetünk készülni arra, hogy az eddig csak részleteiben népszerű 2000-es évek trendjei lassan de biztosan meghódítják a mi gardróbunkat is!

ÉS EZT LÁTTAD MÁR?

Galéria / 12 kép

Trendek a 2000-es évekből, amik még mindig dübörögnek

Megnézem a galériát

Videók

Promóciók

TOP10 élmény Máltán: a tökéletes bakancslista

Kép
Életmód

A csillagjegyed elárulja: Erre kellene sokkal jobban odafigyelned az egészséged (és persze az alakod) miatt

Az életmód-horoszkóp elárulja, mire kellene sokkal jobban figyelned az egészséged és az alakod miatt!

Kép
Stílus

Klasszikus és egyszerű! Leonardo DiCaprio exe erre a filléres alapdarabra esküszik

Camila Morrone stílustippjét ráadásul pár pillanat alatt lemásolhatod!

Kép
Stílus

Ez lesz a 2023-as nyár egyik legmegosztóbb trendje: visszatér nagyanyáink kedvenc cipője!

A 2023-as cipőválasztékot nézegetve szinte biztos, hogy neked is szemet szúrt már ez a darab!

Kép
Stílus

5 ruhafazon, ami már nem lesz divatos 2023 nyarán - mutatjuk, mik jönnek helyettük!

A ruhatrendek háza táján pont annyi változás áll be, amihez mi is szinte észrevétlenül tudunk alkalmazkodni a következő hónapokban.

Kép
Sztárok

„A 60-as éveimben járok, és minden tőlem telhető módon küzdök az öregedés ellen” - Kim Cattrall először beszél őszintén a szépészeti beavatkozásairól

Még mindig alig bírunk magunkhoz térni a hírtől, hogy Kim Cattrall is szerepel az And Just Like That 2. évadában…

Kép
Sztárok

Nem édeklik a beszólások! David Beckham elmagyarázza, hogy miért tartja normálisan, hogy szájon csókolja 11 éves lányát

Az egykori sztárfocista, David Beckham sok kritikát kapott, amiért Harpert csókolgatja.