Szépség
Hatalmas fordulattal tér vissza a Wonder Woman 2 – Az első fotók már meg is érkeztek


Mióta tavaly mozikba került a Wonder Woman első része, Gal Gadot rajongótábora hatalmasat növekedett. Ezek után nem is volt kérdés, hogy jönni fog a folytatás; most pedig biztos, hogy a film egyik legnagyobb kedvence is visszatér a második részben.
A Wonder Woman kétség kívül a tavalyi év egyik legklasszabb szuperhősös filmje lett. Persze ebben nagy szerepet játszott az izgalmas, helyenként vicces sztori, valamint a csúcsszuper szereplőgárda: Csodanőt Gal Gadot keltette életre a vásznon, filmbeli partnerét, a jóképű Steve Trevort pedig nem más, mint Chris Pine. Kettejük között nagyon jól működött a kémia, épp ezért is sajnáltuk annyira, hogy a srác meghalt a sztoriban; feláldozta magát azért, hogy Wonder Woman megmenthesse az emberiséget.
Ezek után le is tettünk arról, hogy a Wonder Woman folytatásában viszont lássuk a jóképű színészt, ám néhány hete felröppent a hír, hogy egy rajongó meglátta Chris Pine-t a második rész forgatásán. Videó is készült erről, de a netről azonnal törölték, és senki sem erősítette meg a híreket. Sőt, az is egyre valószínűbbnek tűnt, hogy a színész szimplán csak meglátogatta kollégáit a munkálatok közben.
Most viszont végre itt vannak az első fotók a Wonder Woman második részéről!
Az egyik képet Gal Gadot tette közzé a Twitteren, és a folytatás címét is elárulta: Wonder Woman 1984. Ebből máris lehet sejteni, hogy a sztori jóval az első után játszódik majd, hiszen az első Csodanő-film az első világháború történései alatt zajlott le. Diana a fotón épp különféle tévéadásokat néz, többek között az egykor nagyon népszerű Dallas sorozatot.
A második fotó viszont mindenkit lázba hozott, ugyanis most már 100%, hogy Chris Pine karaktere, Steve Trevor visszatér a folytatásban! Sajnos azt még nem tudni, hogy ez egyáltalán miként lehetséges, mindenesetre kíváncsian várjuk a magyarázatot.
Ezen kívül nem sokat lehet tudni a Wonder Woman folytatásáról, mindössze annyit, hogy a dolgok jelenlegi állása szerint a második rész főgonoszát Kristen Wiig alakítja majd, akit egyébként leginkább vígjátékokban láthattunk korábban. Sőt, a Trónok harca egyik nagy kedvence, Pedro Pascal is feltűnik majd a filmben.

A Csodanő második része valószínűleg 2019 novemberében kerül mozikba.

Szépség
10 összetevő, amikről a bőrgyógyászok állítják, hogy tényleg bőrfiatalító a hatásuk

Promóciók
Bemutatkozik a Dolce&Gabbana új női illata: a Devotion Eau de Parfum

Promóciók
Bioderma Atoderm - Az ökobiológiai megoldás a száraz, ekcémás és atópiás bőrre

Promóciók
Öt nő, öt plasztikai műtét története
Képes vagyok megmutatni a szépség kortalanságát! Ismerd meg 4 #képesvagyok jelöltünket, akik bizonyítják: a kor csak egy szám
Ismerd meg a #KÉPESVAGYOK díj 2023-as jelöltjeit!
6 ok, amiért a nők nagyon vonzódnak az idősebb férfiakhoz
Számos pszichológiai oka van annak, hogy sok nő kimondottan vonzódik a nála jóval idősebb férfiakhoz. Tudd meg, melyek a legjellemzőbbek!
Képes vagyok küzdeni a céljaimért! Ismerd meg 4 #képesvagyok jelöltünket, akik bármilyen nehézséget leküzdve mennek mindig tovább
Ismerd meg a #KÉPESVAGYOK díj 2023-as jelöltjeit!
Tényleg csak szeretni vagy utálni lehet! Ez a csúnya cipőtrend hódít most az influencerek körében
A megosztó jelző ezen cipő esetében egy egészen új értelmet nyert!
3 sminktrend, ami már nem lesz divatos 2023 őszén - mutatjuk, mik jönnek helyettük!
Ha bizonytalan lennél, hogy mely sminktrendekkel érdemes még próbálkozni idén ősszel, akkor mint mindig, most is többek közt a közössági oldalak hozzák a legjobb válaszokat!
10 női híresség, akit csúnyának tartanak, pedig egyáltalán nem az
A hírességek kapcsán sem mindig annyira kedvesek azok a bizonyos kommentek, a következők nők például nem egyszer kapták már meg a csúnya jelzőt...