Vincze-Simó Franciska tabukat döntögető kisfilmje velejéig hatol: „Ez a film ugyanúgy született érted, mint értem, és mint mindenki másért”

Vincze-Simó Franciska a mozgóképet használva úgy véli, ez is egy módja, hogy megpróbáljunk szembenézni az igazsággal, és elindulni a gyógyuláshoz vezető úton. Erről, és az ő különleges útjáról is beszélgettünk vele, amelyben a filmezésről, Tisza Kata írásainak hatásáról, valamint az Érted című kisfilmjéről is faggattuk.

Szerkesztő és műsorvezető voltál/vagy az Erdély TV-nél. Ám pár éve új kihívás elé néztél, amikor a filmezés felé fordultál. Mi indított el ezen az úton?

Én nem hiszek a véletlenekben, minden okkal történik, minden találkozás eleve elrendeltetett. Ilyen az én találkozásom is az Erdély Tv-vel. Az adminisztrációs, pénzügyi feladataim mellett mégis elkezdtem kacsintgatni a magazin műsorok fele, így történt az, hogy kipróbálhattam magam a képernyő mögött, illetve előtt is. Mostanra biztosan tudom, hogy leginkább a kamera mögött szeretek lenni, de azért a képernyőn való szereplést sem utasítom el. A filmezés felé vezető utam ez volt, a munkám mutatta az irányt, ugyanis ennek a hatására felvételiztem a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Film és Média szakára, ahol mondhatni, beleszerettem a filmezésbe.

2021-ben dolgoztál először filmforgatáson forgatókönyvíróként és rendezőként, a Távol című filmen. A film bejutott a 21. Lakiteleki Filmszemle, a 66. Országos Független Filmfesztivál (Magyarország), és a 2021-es Jakartai Filmfesztivál (Indonézia) versenyprogramjába. Valljuk be: ez azért nagy lökés lehetett. Innen már mondhatjuk azt, hogy nem volt visszaút a filmezésből?

Igen, mondhatjuk így is. Egész jól hangzik így felolvasva mi mindent érhet el az ember egy első filmmel, de azért lássuk be ez nem olyan egyszerű és nem is olyan fantasztikus, mint ahogy azt elsőre elképzeljük. Rengeteg munka, türelem, idő, alázat, tanulni akarás, fejlődés utáni vággyal kezdődött ez az út és még mindig tart ez a folyamat. Első film, tele hibával. Kalandos forgatás volt, itt tanultam a legtöbbet, megértettem, hogy mit ne csináljak, de abban még mindig nem voltam biztos, hogy mit csináljak. Elnézőnek kell lennem magammal és mindig ez a legnehezebb, kicsit maximalista vagyok, de el kellett fogadnom, hogy az első film nem feltétlenül attól emlékezetes, mert annyira jó, hanem csak egyszerűen azért, mert az első.

2022-ben a Mindig te című film is hasonlóan elismerő kritikákat és elismeréseket kapott. Sőt, a film témája egyszerre fontos és figyelemfelhívó, mivel egy bántalmazó kapcsolatból ragad ki egy igen erős pillanatot. Azt kell hogy mondjam, ez bárhonnan nézzük, még mindig tabu témának számít. Emiatt érezted fontosnak erről filmet készíteni?

Én azt nézem, hogy a filmmel sikerül-e elindítanom valamit. Nyilván jól esik a pozitív visszajelzés, de második filmnél nagy dolgokat még mindig nem várhat el az ember. Persze, jobbnak kell lennie az elsőnél, de még mindig érezhető a tökéletlensége. Ettől azonban eltekintek, mert amellett, hogy a fejlődésem is mérem a második filmemnek a témája is fontos volt. Talán a fejlődésem a témaválasztásban is benne volt, tehát mondhatni nemcsak szakmai kihívás volt ez számomra, hiszen olyan témával foglalkoztam, amihez nehéz hozzányúlni, mert önmagában forr és sokan azt hiszik, ha hozzáérsz, éget, pedig nem. Egyből belecsaptam a közepébe és egy olyan jelenetet szeltem ki egy bántalmazó párkapcsolatból, ami megrázó tud lenni sokak számára, annyira, hogy szívesebben elkapcsolnának és végig sem néznék. Vannak akik fel sem ismerik, ha a környezetükben hasonló történik, vagy egyszerűen nem tudnak mit kezdeni vele, ami végülis normális is lehet, ha valóban nincs tapasztalatuk ezen a téren. Nehéz ezt kezelni és beszélni is róla, de ettől függetlenül még kell. Amikor a film elkészült, duplán hatott, mert megjelenésével egy időben történt a közvetlen környezetünkben egy bántalmazó párkapcsolatban gyilkosság, ami mindenkit nagyon felkavart. Sajnos ez is alátámasztja miért fontos foglalkozni ezzel a témával.

forrás: Dászkel János

Amikor ilyen erős témában születik meg egy alkotás, akkor nemcsak tükröt igyekszik mutatni a közönségnek, hanem egyfajta megoldást is. Mi volt vele a cél? Milyen végeredményt akartál létrehozni?

Tükröt tudok tartani, igen. Az utóbbi időben ezt igyekszem is gyakorolni: hogyan tudok tükröt mutatni, természetesen segítő szándékkal? Nehéz ezt a fajta segítséget fogadni, nem is képes rá mindenki, nem könnyű szembenézni a valósággal. Megoldást nem tudok, de talán, ha tükröt tartok, az elindít a megoldáshoz vezető úton, így csak elindítani tudok valakit az úton, de senki helyett nem tudokmegoldani semmit . A film vége nyitott maradt, ezzel azt akartam megmutatni, hogy a döntés mindig nálunk van, még a legkilátástalanabb helyzetekben is, még akkor is, ha azt érezzük soha nem jó az időzítés, mindig van egy pillanat, - és nemcsak egy - amikor kiszakíthatjuk magunkat egy olyan életből, ami nem ad, csak elvesz.

Idén pedig egy újabb kihívás érkezett az életedbe, az Érted című kísérleti film rendezésével. Sőt, mi több, ebben szereplőként is feltűnsz. Mesélj kérlek arról, hogyan született meg a versfilm ötlete.

Ez a film ugyanúgy született érted, mint értem is, és mint mindenki másért egyformán, különböző utakon vagyunk, de itt találkozunk, a filmben. Ebben mind egyek vagyunk és egy egységként működünk. Itt ugyanúgy fáj mindannyiunknak ugyanaz a rész, vagy más-más mondat érinti meg a lelkünk, amibe beleremegünk, miközben összeszorítjuk a fogunk és azt mondjuk, ez én vagyok, én is ezt érzem. Valamelyik részével mindenki azonosulni tud, attól függ épp hol tart élete útján. A Mindig te című rövidfilm témája felkavarta az embereket, a nyers valóságot mutattam meg, a tényeket. Most valami másra vágytam, a lélek útjával szerettem volna foglalkozni, ami megmagyarázza azokat a kemény képeket. A nő egy olyan törékeny lény, hogyan is keveredhet egy ilyen helyzetbe? Sok ilyen kérdést kaptam. A nő legyen elővigyázatos, hogy ne legyen kiszolgáltatott, legyen óvatos, hogy ne cserkéssze be túl hamar a férfi. A nő legyen következetes, mindig tudja hol vannak a saját határai, de azt is vegye észre időben, hogy a férfi határai hol érnek véget, vagy pont azt, hogy nem érnek véget. Tudja kiben lehet megbízni, kinek adhatja oda a testét és kinek kínálhatja fel a lelkét. Legyen odaadó, de ne adja oda magát teljesen, mert akkor hamar rá fognak unni. Legyen szép, de ne túl vonzó, mert akkor mindenkinek kelleni fog és egy idő után rejtegetni akarják. Legyen figyelemfelkeltő, de csak bizonyos határokon belül, mert ha túl sokan felkapják rá a fejüket, már közönségesnek számít. Maradjon önmaga, de ne legyen túl kedves, mert azt az emberek félreértik, egyszóval egy nőnek tudnia kell hol a helye. De hol a helye egy nőnek és hogyan kerülhet egy bántalmazó kapcsolatba? Csakis önhibájából? Igen, itt jön elő az áldozathibáztatás. Ezt szerettem volna vitatni. Amikor forgatókönyvet kezdesz el írni és megvan a premisszád, akkor elkezded megismerni a saját karaktereid. Jelen esetben a nőt, a nőket. A kedvenceim, de csak azért, mert úgy érzem, őket ismerem már, semmi bajom a férfiakkal, csak annyi, hogy miközben a nőt kutattam azért, hogy közelebb kerüljek önmagamhoz és képes legyek “jól” megmutatni, rájöttem, hogy a férfit szinte alig ismerem. Ezen ismereteim pótlása jelentem, folyamatban van. Szóval visszatérve, a karaktereimet nagyon is ismertem már, kívülről-belülről. Tudtam, hogy néznek ki, mit éreznek, honnan jönnek, mit éltek meg, milyen a családjuk, milyen a környezetük, hol élnek és ez milyen hatással van ez rájuk. Minden háttérmunka elkészült, de a lényeg nem tudott megérkezni. Ez olyan, mint, amikor egy koncertet szervezel, minden készen áll, de végül nem jön el az zenekar és üresen marad a színpad. A vázlataim sorra dobtam ki, teljesen leblokkoltam. Még mindig volt mondanivalóm, de nem találtam hozzá a megfelelő szavakat, a keret megvolt, csak nem tudtam megtölteni tartalommal. Megnéztem egy régi interjút a Mindig te című filmem kapcsán és motoszkálni kezdett bennem valami, aztán ezzel a lendülettel ebben az alkotói blokkomban vettem elő Tisza Kata könyveit, hogy oldja bennem a felgyűlt kimondatlanságot. Így sikerült az ő szövegeivel dolgoznom. Olvasás közben elkezdtem képfoszlányokban látni az írásait, kiírtam a szövegeket, amik leginkább megmaradtak bennem. Két könyvéből dolgoztam, az Akik nem sírnak rendesen és a Kékre szeretni, ezekből ollóztam össze egy forgatókönyvet, egy élettörténetet. Amikor meglett az egységes szöveg a kiszaggatott részekből, egyre konkrétabb képeket kezdtem el látni magamban. Amikor biztosnak éreztem mindent, megkerestem Tisza Katát, aki mondhatni vakon bízott bennem, hiszen akkor még nem tudhatta mi lesz az eredmény, mégis kedvesen bátorított és ezért hálás vagyok neki. Olyan ő, mint egy láthatatlan barátnő, aki valahogy fogja a kezünk és kimondja helyettünk, amit mi nem tudunk megfogalmazni, vagy nem vagyunk elég bátrak hozzá.

Tisza Kata szövegei alapján született ez az alkotásod. De itt most egy picit más köntösbe lett helyezve a téma.

A versfilm első vetítése után vaksötét és síri csend volt a teremben. A kivetítő vásznon a stáblistát láttuk, de biztos vagyok benne, hogy senki sem azt olvasta, hanem valami teljesen mást talált meg önmagában, amit nagyon régen nem olvasott már. Félretette, vagy soha nem merte előkeresni eddig. Mindenkinek lapul a polcán egy régi, poros könyv, amit tologat jobbról balra és halogatja az olvasását, már attól gyomoridege lesz, hogy meglátja, mert fél tőle, mert benne van az életének egy része, mert úgy érzi, róla szól. Valójában minden könyvet és minden filmet az élet írt és mi alkotók abból táplálkozunk, az életből, a valóságból, még akkor is, ha fikcióról beszélünk. Ilyen volt az Érted vetítése, mintha mindenki egyszerre nyitotta volna ki azt a könyvet, amit oly régóta tologat a polcon és amitől inkább elfordítja a fejét, most akarata ellenére nyitotta ki mindenki, az élet rákényszerítette őket. Gyanútlanul beültek a filmbemutatóra és egy nyitott könyvvel távoztak. A saját könyvüket nyitották ki, a megfelelő időben. A főhősöm lelki fejlődését ennél szebben, óvatosabban és tisztábban nem tudtam volna elmondani, megmutatni csakis Tiszta Kata szövegei alapján.

Sokan tennék fel a kérdést, hogy mennyi személyes vonatkozás van benne?

Tóth Róbert, forgatókönyvíró, Hogyan írjunk közönségfilmet című könyvében olvastam azt, hogy „a forgatókönyvírás spirituális tevékenység. Ez a művészeti ág is két világ között teremt kapcsolatot ( … )”. Ezzel teljes mértékben azonosulni tudok, ugyanis a két világ közötti térben létezem igazán, - erről szól az Érted is, azt a teret szerettem volna megmutatni, ami a két világ között van, ahol mindenki az igazi arcát mutatja - és azt hiszem ezzel minden alkotó egyetért. Talán ezért vagyunk, hogy miután sikerült kapcsolatot teremtenünk önmagukkal, utána segítő kezet nyújtsunk azoknak, akik nem találnak módot erre. Talán segítünk az önmagukkal való kapcsolatteremtésben, mert szerintem ez a legfontosabb, ez a létezés alapja. Úgy gondolom, hogy mindenkinek vannak traumái, igen, olyan is van, aki nem tudja ez mit jelent és mi számít traumának, vagy bántalmazásnak. Az ember nehezen tud írni, vagy megmutatni olyan dolgokat, amiben nincs személyes vonatkozása, nem is tudom lehet-e egyáltalán. Történetünk legalább egy részével mindenképp tudnunk kell azonosulni, ahhoz, hogy megszólaltatni tudjuk, ahhoz, hogy kapcsolódni tudjunk hozzá.

Egyfajta traumafeldolgozásban is mondhatjuk a filmet, nem igaz?

A traumafeldolgozásnak mára már rengeteg módszere létezik, nem feltétlenül tudjuk, hogy valamilyen tevékenység által épp a traumáinkat dolgozzuk fel, nem biztos, hogy tudatosan megyünk ebbe bele. Az a jó, ha közben kérdéseket vet fel, de még jobb az, amikor már a válaszok is kezdenek megmutatkozni. Azt hiszem tagadhatatlan, hogy az általam feldolgozott témák valamely részeihez én is kapcsolódni tudok és bizonyos részeit nem a saját életem ihletett, de igen, egyfajta traumafeldolgozásnak szántam a nézők számára.

Milyen érzés volt befejezni és a közönség elé tárni?

Egyértelműen tudtam, hogy ebben a filmben a verbalitás nagyon erős lesz, magasra tette a mércét. Féltem tőle, hogy képileg is elérjük-e ugyanazt a szintet, hogy az egyensúly megmaradjon, hiszen a film költségvetése alacsony volt. Nagyon igyekeztünk. A leginkább akkor izgultam, amikor Tisza Katának elküldtem, ez volt a sorsdöntő számomra, milyen lesz amikor a szerző szemei látják a szövegeihez megalkotott képeket. Egy igazán szívből jövő választ kaptam tőle, ami szerencsére pozitív volt, sőt, nagyon is. Ez kimondhatatlan erőt adott. Az első vetítés után meglepő módon sokan írtak, kérték a filmet, ha nem is lehet legalább a szöveget, hogy többször is átverekedjék magukat a sorokon, hogy megtudják, mi mindent rejteget még számukra. Érdekes, hogy mindenkiben más szövegrész ragadt meg, más kép. Amire abszolút nem számítottam, hogy férfiak is írtak, őket is megszólította az alkotás, aminek végtelenül örültem. Az első vetítés óta többször is volt szerencsém közönséggel megnézni, ugyanis bekerült a magyarországi 68. Országos Függetlenfilm Fesztivál versenyprogramjába és az ALTER-NATIVE Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál versenyprogramjába, ezek mellett többször megnéztük más jellegű fesztiválokon és beszélgetések alkalmából is. Nyilván megosztó vélemények vannak, ez érhető. Van, aki odavan érte, de olyan is akadt, aki nem tudta hova tenni. Mindenkire másképp hat, mindenki más szemmel nézi, nem vagyunk egyformák, de én hiszek benne, hogy aki egy kicsit is megengedi magának, hogy megnyíljon a lelke a filmet nézve, annak megmutatkozik az, amit elképzeltem.

Ha most picit másra terelem a szót, sok nő számára vagy példakép, hiszen egy egészen elképesztő karriert futottál be, és a fejlődés az új kihívások szinte az életed részévé váltak. Mit szeretnél megvalósítani a közeljövőben?

Nem akarok semmit sem erőltetni, csakis azt szeretném megvalósítani, ami természetesen jön. Nincs konkrét tervem, csak hagyom, hogy körvonalazódjon. Ha megtalál egy gondolat, figyelem mivé érik bennem. Voltak olyan tervek, amikről végül le kellett mondanom így megtanultam elengedni, vagy jó esetben várakozni. Igen, a dolgokat ki kell várni, mint ahogy Márai Sdor írta a Füveskönyvben: „Megvárni, egy angyal és egy szent türelmével, amíg a dolgok - emberek, eszmék, helyzetek -, melyek hozzád tartoznak, eljutnak hozzád”. És én ezt szentül hiszem, hogy így van.

Mi a következő projekt?

Egy újabb versfilm van készülőben, majd utána egy újabb versfilm. Markó Béla versei érintettek meg és indítottak el egy számomra ismeretlen mégis ismerős lelki utazáson. Meglátjuk mi sül ki belőle.

Független, erős, karriert építő nőként, mit tartasz továbbadni a nőtársadalom számára?

Nem tartom magam egy karrierista nőnek, nem tudom hogyan látnak mások, de mindig meglepődök, ha karrieristának neveznek, talán azért, mert nem tudatosan választottam ezt az utat. Azt hiszem hagytam, hogy a dolgok megtaláljanak és amikor azt éreztem, hogy megtaláltak, akkor tenni kezdtem azért, hogy hozzám tartozzanak.

Most pedig nézd meg itt azÉrtedet: