Promóciók
Rebel Wilson és barátnője eljegyezték egymást - Mesébe illő pillanat volt

A 42 éves színésznő még 2022 júniusában coming outolt és ezzel együtt fel is vállalta kapcsolatát Ramona Agrumával.
Nemrég pedig szülők lettek, ugyanis egy béranya segítségével tavaly novemberben megszületett a kislányuk is, akivel valóban teljes lett a családjuk. Most azonban az ő kapcsolatuk is magasabb szintre emelkedett, méghozzá Disneylandban, ahol hivatalosan is eljegyezte egymást Wilson és szerelme. A hírt természetesen Instagram oldalán árulta el a világnak, ahova egyből záporozni kezdtek a gratulációk és a kedves jó kívánságok.
A képen a szerelmes pár látható, akik csókot adva egymásnak mutatják meg Ramona gyűrűjét. Tehát ebből mindenki kikövetkeztethette, hogy Rebel tette fel a nagy kérdést, amire egy nagy IGEN volt a válasz, ugyanis a képhez a következő szöveget írta:
IGEN-t mondtunk!
Az elsősorban vígjátékokban látható sztár posztjában köszönetet mondott a Tiffany márkának, illetve a Disneyland csapatának, akik segítettek neki igazán nagyszerű és csodás meglepetéssé tenni a leánykérést.
A pár boldogabb nem is lehetne, hiszen nem egyszerűen jól, hanem tökéletesen alakul a közös életük megismerkedésük óta.
Ezt olvastad már?
A JOY magazin írása.

Promóciók
Nemzetközi díjjal ismerték el az UNION társadalmi szerepvállalását
Cuki kisfiúból csini kamaszlány: Így változott meg Shiloh Jolie-Pitt az évek alatt
Nézd meg, hogyan változott Shiloh Jolie-Pitt az évek során!
2 "egészségesnek" kikiáltott étel, ami a szakértők szerint gyulladást és a puffadást okoz
Első hallásra igazi tökéletes csemegének tűnnek, valójában pedig tele vannak egészségtelen összetevőkkel, így a táplálkozási szakértők szerint nem árt vigyázni velük!
10 film, amiben a jelmeztervezők hibát követtek el, mégsem szúrta ki senki
Néhány kosztümös film láttán a divattörténészek csak fogják a fejüket!
Egy szett a hét minden napjára: Avagy 30 szuper júniusi outfitötlet, amit megéri lemásolnod
Júniusban már az időjárás sem gördíthet akadályokat eléd, így mutatjuk a legszuperebb nyári outfitölteteket!
A nagy bikinikalauz: 10 fürdőruhatrend, ami 2023 nyarán tarol a strandokon
A fürdőruhatrendek idén is tökéletesen igazodnak a nők egyre növekvő és egyre nagyobb kínálatra szomjazó igényeihez.
Nem vicc! Christina Aguilera egy új körömtrendet indított útjára: hódít a vagina manikűr!
Kíváncsiak vagyunk, hogy Christina Aguilera új kedvenc körömtrendje, a vagina manikűr mennyi időn belül pörög ki a köztudatból...