Quimby Teátrum: Színházi turnén a Quimby

Quimby Teátrum: Színházi turnén a Quimby
Facebook
Twitter
Pinterest

Az ország legnépszerűbb zenekara, a Quimby örökké kísérletezik, s gyakran éppen így teremt hagyományt. 2014-ben az együttes újabb turnén folytatja formabontó, színházi szárnyalását. (Kiss Tibi az InStyle fotózásán: less be a kulisszák mögé, kattints a videóért!)


Ahogyan Kiss Tibi, a Quimby frontembere mondani szokta, "a hangos rock and roll-koncerteken, a nagy csűrdöngölés közben azt sem vesszük észre, ha feldőlnek a kongák, a színházban viszont egy kulcscsomó is orkesztrává válhat". A korábbi Quimby Teátrumokhoz hasonlóan a 2014 tavaszi színházi turnén is a zenei különlegességek kerülnek a középpontba, hangsúlyt kapnak a finomabb számok, az éteri muzsikálás, és a kihagyhatatlan kedvencek mellett olyan dalok is megszólalnak majd, melyek az “ugrálós” koncerteken nem találják a helyüket, vagy most új, színházi köntöst kapnak.
Egy Quimby Teátrum-koncert persze, ahogy már megszokhattuk, nem csak zene, hanem – ha már a néven nevezett tematika is erre utal - egy kicsit színház is. A produkció fontos részét alkotják a számok közötti abszurd, humoros vagy éppen filozofikus mini-jelenetek, némajátékok, “Quimby-dialógok”.
A 2014-es Teátrum turné állomásai:

2014. március


március 7. Solt - Művelődési Ház


március 8. Veszprém - Hangvilla


március 12. Dunaszerdahely - VMK


március 13. Sopron - Művészetek Háza


március 14. Nagykanizsa - Hevesi MK


március 21. Pécs - Kodály MK


március 22. Kaposvár - Szivárvány MK


március 23. Székesfehérvár - Vörösmarty Színház


március 26. Kecskemét - Kulturális Központ


március 27. Szeged - Belvárosi Mozi


március 28. Miskolc - Művészetek Háza


március 29. Debrecen - Csokonai Színház



2014. április


április 4. Győr - Richter Terem


április 5. Tatabánya - A Vértes Agorája


április 8. Budapest - Vígszínház


április9. Budapest - Vígszínház


április 12. Dunaújváros - Dózsa Mozi

Tovább olvasok
Kép
Stílus

A kétezres évek kedvenc nyakláncát idén nyáron mindenképpen be kell szerezned!

Szerencsére nincs így, de ha mondjuk csak egyetlen egy nyári ékszer tippet adhatnánk, akkor könnyen lehet, hogy ez lenne az!

Kép
A férfi stílusa

Így viseld a lenvászon darabokat 2020 nyarán - Mutatunk pár shopping tippet

Amikor teljesen kibírhatatlan a kánikula, akkor jön képbe a vászon!

Kép
Vegyélhazait

#Vegyélhazait: Undersea Wear: "Nincs tökéletes nő, aki pedig annak tűnik, az nem valódi"

Az InStyle #vegyélhazait interjúsorozatának következő részében az Undersea Wear fürdőruhamárka ökotudatos alapítói avatnak be minket a tervezés izgalmaiba. És hasznos tippeket is adnak a tökéletes bikini kiválasztásához.

Kép
Sztárok

Sorozat készül a 70-es évek szexszimbólumáról, Sylvia Kristelről

Önéletrajzi ihletettségű sorozat készül az Emmanuelle-filmek sztárjáról.

Kép
Szépség

Izzadásgátlás természetesen - kellemetlen foltok nélkül

Egyszerű életmódbeli változtatások segítségével is megelőzhető, vagy csökkenthető a hónalj izzadása és a szagok intenzitása. Mutatjuk, mire figyelj oda!

Kép
Sztárok

Petíciót indítottak a Jézust nőként ábrázoló filmdráma ellen

Michael Jackson lánya, Paris Jackson alakítaná Jézust a Warner Bros. filmdrámájában, de ez sokaknak nem tetszik. Miért ne lehetne Jézus nő?

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem