Promóciók
Egy feltűnő szín, erős jelentéssel



Promóciók
Engedd szabadjára a benned élő istennőt!

Promóciók
Ünnepeld velünk a szépséget! - Prix de Beauté - A szépség nagydíja 2023
Élettel teli frissesség és fiatalosság megidézője, vagy épp egy fontos ügy reflektorfénybe helyezése. Gondoltad volna, hogy ennyi mindent üzen nekünk a rózsaszín?
A vörös telítetlen árnyalatai, a fehér és a piros színekből származó, különböző erősségű tónusok a színpszichológia szerint nyugtató hatással bírnak. A világos, pasztelles rózsaszínek csillapítják az indulatokat, kedvességet, szeretetet sugároznak, éppen ezért gyakran azonosítják őket a gyengédséggel és nőiességgel.
Az általános felosztás szerint a kék a fiúk, a rózsaszín pedig a lányok színe és bár meglepő lehet, közel sem volt ez mindig így! Az 1700-as évek körül a kisbabákat még semleges fehérbe bugyolálták, a rózsaszín pedig mindkét nem körében nagy népszerűségnek örvendett. A pasztelles árnyalatait egyenesen a jómód és a luxus szimbólumának tekintették, aminek kifejezéséből persze a férfiak sem akartak kimaradni. Csak jóval később, a 19. század közepe felé kezdtek el a férfiak a sötétebb ruhák felé húzni, a hölgyeknek pedig ennek ellenpólusaként maradtak a világosabb, "finomabb" színek.
Manapság azonban ismét kezdünk visszakanyarodunk az uniszex megközelítéshez, sok férfi gardróbjában jelennek meg a rózsaszín különböző árnyalatai. Nem csoda, hiszen könnyen kombinálható és akár már kis felületen, kiegészítőkben megjelenve is igazán friss hatást kelt az outfitben és magabiztosságról árulkodik.
Vannak azonban olyan nemes célok, aminek alkalmával még azok a férfiak is szívesen alkalmazzák a ruhatárukban, akik amúgy nem érzik a stílusukhoz passzolónak.
Eddig nem fordult meg a fejemben, hogy ezzel a színnel kísérletezzek, de örömmel álltam a jó ügy mellé, így büszkén helyeztem el az első pink színű ruhadarabomat a szekrényemben.
- mondta Bánhidi Bence, a MOL-Pick Szeged válogatott kézilabdázója, aki több férfi sportolóval együtt csatlakozott a Groupama Biztosító mellrák elleni küzdelem támogatásáról szóló kampányához.
Klubunk amikor csak teheti, a jó ügyek mellé áll. Ez hozzá tartozik ahhoz a filozófiához, amit mi itt Szegeden képviselünk. A #handballfamily ahol tud segít, így nem volt kérdés, hogy az ilyen nemes ügy mellé álljak, és aktív részese legyek a kampánynak.
- erősítette meg Mikler Roland, a MOL-Pick Szeged válogatott kézilabdázója.
A társadalmi felelősségvállalás jegyében a Groupama Biztosító számos alkalommal megmutatta már, hogy kiáll a fontos ügyek, illetve ezeket képviselő szervezetek mellett. Októberben, a mellrák elleni küzdelem hónapjában a Mellrákinfó Egyesülettel indított közös kampányban nem csak a cég kollégái, de az összes általunk szponzorált férfi sportcsapat is melléjük állt, hogy sikerüljön minél szélesebb körben felhívni a figyelmet a rendszeres szűrővizsgálatok és a mellrák korai felismerésének fontosságára.
Számomra a pink jelképez egy olyan belső működést, hogy hallgatok az intuíciómra, figyelek magamra és másokra is. Képvisel egyfajta belső erőt, ami érzékennyé, befogadóvá és együttérzővé tesz.
- mondta Kormos Melinda a Groupama Biztosító kontroller munkatársa.
A sokakat érintő daganatos betegségről tájékozódni ugyanis nem csak a személyesen érintettek számára kiemelten fontos.
A kolléganőm, Barbi mellrák elleni küzdelemben mutatott hozzáállása, bátorsága inspirált, hogy én is részt vegyek a kampányban. Ha ennek a kiállásnak a hatására csak egy nő is nagyobb figyelmet fordít az önvizsgálatra, szerintem az már óriási sikernek számít!
- tette hozzá Kécskei Viola, HR business partner.

Promóciók
Life is a Celebration - Ünnepeld a hétköznapi pillanatokat is!

Promóciók
Az amerikai sportmárka, a Gant bemutatja új férfi illatát - Lepd meg vele kedvesed!

Szépség
8 ajándékötlet karácsonyra, amitől minden beauty rajongónak eláll a lélegzete

Promóciók
Engedd szabadjára a benned élő istennőt!

Promóciók
Ünnepeld velünk a szépséget! - Prix de Beauté - A szépség nagydíja 2023
1 perc stílus: A csizma, amit minden stílusos nő hord ezen a télen
A cowboy csizmák ezen a télen is nagyon trendik, ám most egy új fazon hódít a stílusos nők körében!
Az orvosok egyetértenek: 30 év felett mindenkinek kellene legalább ezt a táplálékkiegészítőt szednie, ha mást nem is
Táplálkozástudományi szakemberek egységes véleménye szerint mindenkinek, aki elmúlt már 30, legalább ezt az egyféle étrend-kiegészítőt mindenképp érdemes napi szinten fogyasztani az egészséges anyagcsere érdekében!
Hivatalos: a mesterséges intelligencia szerint ő a világ legszebb nője
A szépség bár relatív, úgy tűnik, hogy a mesterséges intelligencia képes objektív módon szemlélni a dolgokat, és összeállította a világ legszebb nőinek listáját!
Ők is emberek: 7 sztár, aki különösen nehezen viselte, hogy elvesztette egy szerettét
Néha nagyon könyörtelen az élet, és egyáltalán nem kíméli a hírességeket sem.
Így néz ki a valóságban Carla Gugino, Az Usher-ház bukásának szépséges sztárja - fotók
Carla Gugino alakította az ősz legijesztőbb sorozatában Verna-t, most pedig nézd meg, hogy fest a valóságban!