Azóta pedig Kovács Tamás a magyar lányok első számú kedvence, és ezalól mi sem vagyunk kivételek. A fiatal színésszel még tavasszal beszélgettünk az áprilisi Men of Style fotózásán, akkor, és azóta is talán a legtöbb kérdést az Aranyélettel kapcsolatban kapja. De mi persze más izgalmakra is kíváncsiak voltunk, olvasd el a vele készült akkori interjúnkat. Szerintünk megéri!
Könnyen azonosultál Hollós Endre karakterével?
Nem várták el, hogy kitaláljam, hogyan fogjam meg a szerepet. Olyan pontos instrukciókat kaptam a rendezőktől, hogy egyáltalán nem volt nehéz dolgom. Ráadásul a forgatást rengeteg megbeszélés előzte meg, sok támpontot adtak, a partnereim, Attila és Andrea (ifj. Vidnyánszky Attila és Waskovics Andrea – a szerk.) pedig húztak magukkal, élt a tekintetük, tényleg nem volt kemény feladat ennyi segítséggel, ilyen profi stábbal.
1994-ben születtél, az Aranyélet második évada pedig a rendszerváltás utáni évekre megy vissza. Hogyan inspirálódtál erről az időszakról?
Szabadkán nőttem fel, ahol a kilencvenes évek elején háború volt. Hogy milyen emlékem van erről?
Anyukám azt mondogatta nekem és a bátyámnak, hogy amikor alacsonyan szállnak a repülők, menjünk ki az udvarra, semmiképp ne maradjunk a házban. Nagyon kicsi voltam még, de azért a szirénák hangjára emlékszem.
-Tehát nekem erről az időszakról egészen más maradt meg, mint a film készítőinek, a stábtagok többsége intenzíven és itt élte át ezt a korszakot. Éppen ezért a rendezők, Mátyássy Áron és Dyga Zsombor sokat sztoriztak a próbákon, fotókat, videókat küldtek a rendszerváltás utáni időszakról, hogy nézzem meg.
Mik voltak a leghasznosabb, leginformatívabb mankók?
Hallgattunk akkori zenéket, néztünk tévéműsorokat. Ez utóbbi azért fontos, mert az én generációm már nem nagyon néz tévét, én sem, akkor viszont a többség a tévén nőtt fel.
Vicces egy sikeres tévésorozat szereplőjétől hallani, hogy nem néz tévét.
Természetesen megnéztem az Aranyéletet az első kockától az utolsóig – csak neten.
A tévézés mellett mi segített még?
Kaptunk ruhákat, kiegészítőket is a próbán, amiktől még jobban beleilleszkedhettem abba a miliőbe. Nekem a jelmez különösen fontos egy szerep eljátszásakor, mindegy, hogy színházról vagy filmről van szó. A ruha a leglényegesebb színpadi kellék, a színházban is mindig jelmezben próbálok, szükségem van erre, hogy teljesen megtapasztaljam, átérezzem a karakter helyzetét.
A hétköznapokon, a magánéletedben is ilyen fontos neked az öltözködés?
Persze, de a lényege, hogy jól érezzem magam a ruhámban. Rögtön látszik az emberen, ha nem tudja viselni azt a bizonyos ruhát, mondjuk kényelmetlen neki, esetleg zavarja, hogy túl- vagy alulöltözött.
Természetesen én is belefutottam már olyanba, hogy megvettem egy menő cuccot, de otthon jöttem rá, hogy nem az én stílusom.
-Amit most a fotózáson viseltem, nagyon tetszett – a csizma különösen, és jól is éreztem magam benne. A csizmákon kívül a stoplis cipő a gyengém, 11 éve focizom, régebben elég gyorsan elhasználódtak, mostanában már kevésbé, de pont aktuális egy új beszerzése.
Anno az érdekelt, hogy minél menőbb legyen a cipőm, képes voltam hordani egy iszonyú szép Nike T90-est a meccseken, ami kőkemény volt, és mindig feltörte a lábam. Ma már azért ennél megfontoltabb vagyok, de alig várom, hogy megvegyem a jó élénk színű új focicipőmet
3 kedvenc ruhadarab
Az övem - mostanában jöttem rá, hogy zavar, ha nincs rajtam, szinte meztelennek érzem magam nélküle.
A kockás ingem - nem telik el hét, hogy ne viseljem, de nem tudom, miért pont ezt szeretem a legjobban.
Egy bőr oldaltáska - apámé volt, de annyira klassz, hogy nyáron mindig azt hordom, már nagyon sokan megjegyezték, milyen jól néz ki.
Idén is szavazhatsz a kedvenceidre az InStyle Style Awardon, szeretnénk figyelmedbe ajánlani kedvenc kategóriánkat: "A legstílusosabb férfi" - egytől egyig sármos pasikkal, mint például Kovács Tamás! Szavazz rá vagy a többi jelöltre itt, vagy kattinst a képre!