Promóciók
Jennifer Aniston nem várt megjegyzést tett Brad Pittel való válásáról



Promóciók
budmil Kabátok - Színekben gazdagon a szürke őszi-téli napokon!
Ki gondolná, hogy Jennifer Aniston volt 2003-ban az Ellen Show első vendége, most pedig az utolsó évadban is beült a műsorvezető mellé egy interjú erejéig.
Jennifer Aniston és Ellen DeGeneres barátsága tehát már 20 évre nyúlik vissza, így nem is volt kérdés, hogy a híres komikus-műsorvezető őt is felkérje a produkció utolsó évadának egyik vendégének. Akkor egy Welcome feliratú szőnyeget ajándékozott Ellennek, akinek úgy fest szerencsét hozott a kedves gesztus, hiszen Jennel való barátsága mellett a show sikerét is bezsebelhette.
Ellen műsora egyébként, hasonlóan Oprah beszélgetős műsorához, szintén nagyon mély és sokszor őszinte sztárinterjúknak ad otthont. Ez alól a Jennifer Anistonnal készült utolsó interjúja sem volt kivétel, amelyben a színésznő apró utalást tett volt férjére, Brad Pittre, amikor DeGeneres arról faggatta, hogy tudta feldolgozni a Jóbarátok korszakának végét.
Nos, elváltam és terápiára kezdtem járni. Aztán megcsináltam a Szakítópróba című filmet. Valahogy a végére értem.
- utalt volt férjére, Brad Pittre.Persze a megjegyzést inkább viccnek szánta, és ő maga is nevetett róla, pláne, hogy azóta már Braddel nagyon jó viszonyt ápolnak!
A videót meg is nézheted:
A híres egykori álompár 1998-ban kezdett randevúzni, 2000-ben házasodtak össze, majd 2005-ben szakítottak. Hosszú ideig szóba sem álltak egymással, ám miután Brad elvált Angelina Jolie-tól, felvette a kapcsolatot Jennel, és baráti viszonyt alakítottak ki egymással.
Ezt olvastad már?
A JOY magazin írása.

Promóciók
Life is a Celebration - Ünnepeld a hétköznapi pillanatokat is!

Szépség
8 ajándékötlet karácsonyra, amitől minden beauty rajongónak eláll a lélegzete

Promóciók
Engedd szabadjára a benned élő istennőt!

Promóciók
budmil Kabátok - Színekben gazdagon a szürke őszi-téli napokon!
Nem Diana és Károly az egyetlen! Minden idők 10 legszomorúbb királyi házassága
A történelem során sajnos nem egy rémesen rossz és szomorúan végződő királyi házasság köttetett.
7 bombasztikus 60 feletti nő, aki élő bizonyítéka annak, hogy az életkor tényleg csak egy szám
Ezek a szépséges nők bebizonyították, a nőiesség a vonzerő nem a kor függvénye. Nézd meg, kik ők!
6 sztárpár, akik hosszú évek óta boldog házasságban élnek: náluk tényleg működik!
A romantikus filmek végén a két főhős egymásra talál, összeházasodnak és boldogan élnek, amíg meg nem halnak. Persze tudjuk, hogy ez az életben nem ennyire egyszerű. Vagy mégis? Most olyan sztárpárokat gyűjtöttünk össze, akik többszörösen is rácáfolnak arra az elméletre, hogy a sztárok házassága csak a látszatra épít és hamar véget ér. Mert sokaknál tényleg működik a boldog és hosszan tartó házasság!
8 ajándékötlet karácsonyra, amitől minden beauty rajongónak eláll a lélegzete
Vészesen közelednek az ünnepek, ezért érdemes már most beszerezni az ajándékokat! Most a beauty rajongóknak mutatunk pár tippet!
Hailey Bieber gyerekkorunk egyik megosztó farmerját hozta újra divatba - és működik!
Hailey Bieber jó szokásához híven megint trendet teremt!
Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból
Amandla Stenberg alakította 2012-ben Rue-t Az éhezők viadala filmsorozat első részében. Nézd meg, hogy néz ki most!