Nem Kamilla és nem is Diana! A nő, akivel kis híján összehozták III. Károly királyt a 70-es években

Nem Kamilla és nem is Diana! A nő, akivel kis híján összehozták III. Károly királyt a 70-es években
Forrás: Getty Images

Promóciók

Légy a saját történeted hősnője! - Az Answear.LAB bemutatja a BE SHERO kollekciót

Facebook
Twitter
Pinterest

Egy sokak által remélt románc, ami nemcsak III. Károly király életét, de az egész történelmet könnyedén átírhatta volna.

III. Károly király szerelmi életét amolyan nyitott könyvként tartja számon. Az már régóta nem titok, hogy a jelenlegi brit uralkodó és Kamilla 1970-ben, egy lovaspólómérkőzésen ismerték meg egymást, és közel egy éven át együtt is voltak, ám amikor Károly a Brit Királyi Haditengerészet tagja lett, már nem tudták olyan aktívan tartani a kapcsolatot, így elváltak útjaik. Kamilla 1973-ban hozzáment Andrew Parker Bowles őrnagyhoz, de a Windsor-ház trónörökösével folytatott kissé viharos kapcsolata igazán sose ért véget. Évtizedekig húzódó románcukat végül 2005 februárjában egy eljegyzéssel, majd ugyanezen év áprilisában egy házasságával tették teljesen hivatalossá.
Illetve azt is nagyon jól tudjuk, hogy a Windsor-ház trónörököse 1977-ben, egy fácánhajtáson találkozott először Diana hercegnével, ám ekkor még annak nővérével, Lady Sarahval randevúzgatott. Csak 1980 nyarán kezdett el gyengéd érzelmeket táplálni a szerény Spencer lány iránt, akit meg is hívott egy családi hétvégére Balmoralba. A család áldása után 1981 februárjában megkérte a kezét, majd pár hónappal később, július 29-én összeházasodtak a londoni Szent Pál-székesegyházban. Arról azonban kevesebb szó esik, hogy III. Károly király lehetőséges feleség-jelöltjeinek listáján egykoron egy ismert és befolyásos hölgy is szerepelt!

Na de kezdjük is az elején!

1970-ben az akkor 21 éves Károly herceg húga, Anna hercegnő társaságában érkezett az Egyesült Államokba. A világ egyik legismertebb agglegénye Washington DC-ben szállt meg és rengeteg időt töltött az akkori amerikai elnök, Richard Nixon lányával, Triciával. A fiatalok a hivatalos vacsora mellett közösen megtekintették a főváros nevezetességeit, és még egy baseballmeccsre is kilátogattak az RFK Stadionba. Egy 2021-es interjúban emlékezett vissza III. Károly király erre az utazásra: „Elég mulatságos volt, azt kell mondanom. Akkoriban próbáltak engem összeházasítani Tricia Nixonnal.”

A LIFE magazin 1970. július 31-i számában jelent meg egy tudosítás a látogatásról, ami bár nem tett említést Károly és Tricia lehetséges frigyéről, ám arról viszont szót ejtett, hogy Nixon elnök szokatlanul izgatottnak tűnt a királyi család érkezése kapcsán. Hugh Sidey újságíró szerint a néhai elnök egyszerűen rajongott azért a könnyed kifinomult pompáért és eleganciáért, amit az országába látogató testvérpár képviselt, és mindent megtett azért, hogy a kedvükben járjon. A hétvégi látogatást egy hivatalos estély zárta: „A fiatalok nevettek és táncoltak” – írta Sidey. „Azok, akik ezen az éjszakán látták Richard Nixont, azt mondták, soha nem tűnt boldogabbnak.”

Nos, nem tudjuk, hogy az elnök lánya és Károly között volt-e valaha is több mint egy etikett diktálta tisztelet és baráti szimpátia, de az biztos, hogy Tricia alig egy évvel később hozzáment Edward F. Coxhoz, akinek ereiben nem csörgedezett nemesi vér, "csak" a Harvard jogi hallgatója volt, de az idő őket igazolta, hiszen a mai napig is boldog házasságban élnek.

Most pedig ismerd meg jobban a tündérmesét, ami már eleve rosszul kezdődött: íme 10 érdekesség Diana hercegné és Károly esküvőjéről!

Galéria / 10 kép

10 érdekesség Diana és Károly esküvőjéről

Megnézem a galériát

Videók

Promóciók

TOP10 élmény Máltán: a tökéletes bakancslista

Kép
Szépség

10 frizura, ami teljesen elrontja a megjelenésed - olcsó és igénytelen hatást keltenek!

Bizony a klasszikusnak mondható frizurák között is akadnak olyanok, amik képesek egy másik, nem tervezett irányba elbillenteni az összképet.

Kép
Sztárok

Ben Affleck és Jennifer Lopez öt gyereket nevelnek együtt: így tud békésen működni mozaikcsaládjuk!

A legidősebb 17 éves, a legkisebb 11, három lány és két fiú. Ezek az arányok Jennifer Lopez és Ben Affleck családjában.

Kép
Sztárok

Valóra vált álmok! Avagy a sztárvilág 13 legszebb és legdrágább menyasszonyi ruhája

Ha valaki hát a sztárok bizony szeretik a lehető leglátványosabb formában megadni a módját annak a bizonyos nagy napnak, és ez alól a esküvői ruha sem kivétel.

Kép
Sztárok

„Ha ránézek a testemre, már nem csak a hibáimat látom” - interjú Szilágyi Szilvivel

A hónap témája: body positivity. Példaértékű hazai sztárok, akik bátran vállalják, hogy elfogadják, és szeretik a testüket! Elsőként ismerd meg Szilágyi Szilvi történetét!

Kép
Sztárok

#afilmamimeghatároz: Ez az a film, amit Erős Antónia már legalább százszor látott, mégsem tudja elkapcsolni, ha megy a TV-ben

A film, ami meghatároz cikksorozatunk első részében Erős Antónia mesélt nekünk meghatározó filmélményéről!

Kép
Sztárok

„Fontos, hogy az ember megtalálja, miként tud kikapcsolni” - interjú Olasz Renátóval

Az Aranyélet című sorozattal országos ismeretséget szerző Olasz Renátó 2023 márciusában átvehette a legjobb színésznek járó elismerést a Televíziós Újságírók Díja gálaestjén A Király miniszériában nyújtott alakításáért. Mi pedig kifaggattuk őt arról, mire készül a jövőben.