Promóciók
Gwyneth Paltrow száján akkora bunkóság csúszott ki a bírósági tárgyalásán, hogy azóta is ezt fejtegeti a fél világ

Gwyneth Paltrow bírósági tárgyalása épp javában zajlik, a színésznő pedig ismét hozta a formáját!
Gwyneth Paltrow-ról most nem egy újabb film, vagy a már oly sok botrányt és furcsaságot megélt életmódmárkája, a Goop miatt szólnak a hírek, hanem egy, még 2016-ban bekövetkezett síbalesete miatt, amiért most bíróság elé kellett járulnia a színésznőnek.
A szóban forgó esete még a Park City síparadicsomában történt immár 7 évvel ezelőtt, ám a férfi, akivel ekkor a színésznő összeütközött, most 300 ezer dollárra pereli a sztárt, mondván, Gwyneth Paltrow veszélyesen viselkedett aznap a sípályán, neki pedig több bordája is eltört, valamint maradandó károsodásokat is szenvedett, élete már soha nem lesz olyan, mint korábban. Felelősségét Gwyneth egyébként tagadja, szerinte kellő körültekintéssel síelt a pályán, a beleset épp a férfi okozta. Hogy az ügynek mi lesz a vége, az még kérdéses, az viszont már biztos, hogy Gwyneth Paltrow a tárgyalás során egy újabb szállóigévé váló nyilatkozatot tett, amin azóta is röhög a világ. Amikor is a sztárt arról kérdezték a tárgyaláson, hogy őt milyen veszteségek érték a baleset miatt, ő szemrebbenés nélkül így válaszolt:
Nos, elvesztettünk egy fél napot a síelésből.
Az internet azóta felrobbant Gwyneth megjegyzésétől, sokak szerint ez a mondat univerzálisan használható lesz ezentúl az élet bármilyen területére, amikor valakit valamilyen kellemetlenség ér, mások pedig haikui magasságokat emlegettek. Nos, mi imádjuk Gwyneth Paltrowt, de ezekkel a nyilatkozataival egyszerűen nem tudunk napirendi pontra jutni. Hogyan? Miért? Kitől? Mert ugye nem ez volt az első ilyen eset, fel is elevenítettük gyorsan a legdurvább mondatokat, amik valaha kijöttek a színésznő száján!
10 frizura, ami teljesen elrontja a megjelenésed - olcsó és igénytelen hatást keltenek!
Bizony a klasszikusnak mondható frizurák között is akadnak olyanok, amik képesek egy másik, nem tervezett irányba elbillenteni az összképet.
Ben Affleck és Jennifer Lopez öt gyereket nevelnek együtt: így tud békésen működni mozaikcsaládjuk!
A legidősebb 17 éves, a legkisebb 11, három lány és két fiú. Ezek az arányok Jennifer Lopez és Ben Affleck családjában.
Valóra vált álmok! Avagy a sztárvilág 13 legszebb és legdrágább menyasszonyi ruhája
Ha valaki hát a sztárok bizony szeretik a lehető leglátványosabb formában megadni a módját annak a bizonyos nagy napnak, és ez alól a esküvői ruha sem kivétel.
„Ha ránézek a testemre, már nem csak a hibáimat látom” - interjú Szilágyi Szilvivel
A hónap témája: body positivity. Példaértékű hazai sztárok, akik bátran vállalják, hogy elfogadják, és szeretik a testüket! Elsőként ismerd meg Szilágyi Szilvi történetét!
#afilmamimeghatároz: Ez az a film, amit Erős Antónia már legalább százszor látott, mégsem tudja elkapcsolni, ha megy a TV-ben
A film, ami meghatároz cikksorozatunk első részében Erős Antónia mesélt nekünk meghatározó filmélményéről!
„Fontos, hogy az ember megtalálja, miként tud kikapcsolni” - interjú Olasz Renátóval
Az Aranyélet című sorozattal országos ismeretséget szerző Olasz Renátó 2023 márciusában átvehette a legjobb színésznek járó elismerést a Televíziós Újságírók Díja gálaestjén A Király miniszériában nyújtott alakításáért. Mi pedig kifaggattuk őt arról, mire készül a jövőben.