2
/
4
forrás: Getty Images
Építő
Az építők számára a család és a hűség a legfontosabb az életben; ők azok, akik biztosan nem lépnének félre a kapcsolatukban. Általában nyugodtak, mégis szeretnek társaságban lenni, és egy olyan szerelmet keresnek, aki ebben partner a számukra. Nem igazán spontán típusok, sőt, szeretik előre megtervezni a részleteket is, így egy kalandorral sosem lennének boldogok. Inkább egy másik építőt érdemes keresniük; általában azok, akik a középiskola óta együtt vannak, és már családot alapítottak, ebbe a típusba tartoznak. Nekik leginkább az alkalmazkodást kell megtanulniuk, mert ha két építő összekerül, általában ragaszkodnak a saját terveikhez, és nehezen engedik át a kezdeményezést a másik félnek.

Négy személyiségtípus létezik - Te melyikbe tartozol?
Az is kiderült, milyen pár illene hozzád mindezek alapján!Demencia tünete lehet, ha így étkezel: 7 jel, ami a retteget kórra utalhat
Alapvetően a legrettegettebb betegségtípus az időskori memóriavesztés. Ennek egy formája a frontotemporális demencia, melynek jellemzője az olykor egészen megszállott, ismétlődő viselkedés, ez pedig egy friss kutatás szerint sok esetben elsősorban az étkezési szokásokban jelenik meg.
A 6 legjobb vitaminpáros, amik együtt a leghatékonyabbak: tökéletesen kiegészítik egymást!
Amennyiben nem napi 1 multivitamint szedsz, felmerülhet a kérdés, hogy vajon melyik vitamin mivel kompatibilis, mit mivel érdemes egyszerre bevenni. Egyszerre az összeset letudni ugyanis kényelmes megoldásnak tűnhet, de a szakértők nem minden esetben javasolják ezt. Most megmutatjuk, mik azok, amiket érdemes összepárosítani!