Jane Elliott az 1960-as években végzett egy híres "Kék /barna szem" nevű kísérletet, amely a rasszizmus és a diszkrimináció általános problémáit mutatta be. Az első kísérletét az Egyesült Államokban, egy iowai kisvárosban, Riceville-ben hajtotta végre, rögtön Martin Luther King Jr. meggyilkolása után, hogy rávilágítson a gyerekekre nehezedő társadalmi nyomásra és előítéletekre.
A tanulókat két csoportra osztotta a szemük színének megfelelően: kék szeműek és barna szeműek. A kék szemű diákokat előnyben részesítette, különleges előjogokat biztosított számukra, míg a barna szeműeket hátrányos helyzetbe hozta, kirekesztette őket, és számos nehézséget támasztott velük szembe.
Egy idő után a kivételezett diákok elhitték, hogy ők jobbak a másik csoportnál, és bántani kezdték barna szemű társaikat. A tanárnő pár nappal később megfordította kísérlete: barna szeműek lettek az elit csapat, akik azonnal bosszút akartak állni.
A kísérlet végül jól zárult, Jane Elliott-nak sikerült őket kibékíteni, és megértetni velük, hogy milyen elnyomottnak lenni.
6 pszichológiai kísérlet, ami bemutatja milyen kiszámíthatatlan az ember
Kiszámíthatatlan és kegyetlen az emberi természet? Mutatunk 6 pszichológiai kísérletet, ami azt bizonyítja, hogy emberségből megbuktunk!Vonzd be a szerencsét otthonodba! 18 szerencsehozó növény, ami boldogságot és nem kevés mázlit hoz mindennapjaidba!
Szeretnéd bevonzani a boldogságot otthonodba? Akkor varázsold be a szerencsét a házadba a szerencsehozó növények segítségével! Ezek a növények nemcsak szépek és a lakás ékei, de szerencsét és boldogságot is hoznak az életedbe. Megmutatjuk, melyek ezek a különleges növények.
Meryl Streep 35 év után először lépett a cannes-i filmfesztivál vörös szőnyegére, ez a színész mégis ellopta előle a figyelmet - fotók
Az idén Oscar-díjat nyert film sztárja azonnal magával ragadta mindenki figyelmét, mikor a vörös szőnyegre lépett. Meryl Stripp pedig a háttérbe szorult Arany Pálma díjával!
6 egészséges szokás, melynek segítségével felgyorsíthatod az anyagcserédet 40 felett is
Az idő előrehaladtával az anyagcsere folyamatai lelassulnak, ennek köszönhetően szinte észrevétlenül kúsznak fel a felesleges kilók. Azonban elhoztunk néhány olyan, mindennapokba beépíthető szokást, melyek segítségével felgyorsíthatod az anyagcsere-működésedet, és megszabadulhatsz a plusz kilóktól. Mutatjuk is, melyek ezek!