A mexikói festőművésznő 1929-ben, 22 évesen hozzáment a nála 21 évvel idősebb festőhöz, Diego Riverához. Közös gyermekük a festőnő állapota miatt sohasem született és idővel a kettejük közt lévő házassági kötelék is lazulni látszott. Diego neje húgával folytatott viszonyt, ennek hatására pedig Frida sem zárkózott el a kalandok lehetőségétől és több nőhöz is fűzték romantikus szálak. A házaspár végül 1939-ban elvált, de nem sok időt bírtak ki egymás nélkül, ugyanis 1940-ben másodszor is összekötötték az életüket és házasságuk 1954-ig, Frida haláláig tartott.
7 ismert leszbikus nő, aki egykor férfit szeretett
Ezek a leszbikus sztárok büszkén pózolnak szerelmükkel a vörös szőnyegen!Vonzd be a szerencsét otthonodba! 18 szerencsehozó növény, ami boldogságot és nem kevés mázlit hoz mindennapjaidba!
Szeretnéd bevonzani a boldogságot otthonodba? Akkor varázsold be a szerencsét a házadba a szerencsehozó növények segítségével! Ezek a növények nemcsak szépek és a lakás ékei, de szerencsét és boldogságot is hoznak az életedbe. Megmutatjuk, melyek ezek a különleges növények.
Meryl Streep 35 év után először lépett a cannes-i filmfesztivál vörös szőnyegére, ez a színész mégis ellopta előle a figyelmet - fotók
Az idén Oscar-díjat nyert film sztárja azonnal magával ragadta mindenki figyelmét, mikor a vörös szőnyegre lépett. Meryl Stripp pedig a háttérbe szorult Arany Pálma díjával!
6 egészséges szokás, melynek segítségével felgyorsíthatod az anyagcserédet 40 felett is
Az idő előrehaladtával az anyagcsere folyamatai lelassulnak, ennek köszönhetően szinte észrevétlenül kúsznak fel a felesleges kilók. Azonban elhoztunk néhány olyan, mindennapokba beépíthető szokást, melyek segítségével felgyorsíthatod az anyagcsere-működésedet, és megszabadulhatsz a plusz kilóktól. Mutatjuk is, melyek ezek!