Az énekes 1993-ban a fellépése elején szó szerint csak állt a színpadon, és körülbelül két percig nem csinált semmit. Ami azért is meglepő, mert az előadók általában körülbelül 12 percnyi színpadi időt kapnak, így Michael előadásának körülbelül 17 százalékát arra használta, hogy csak némán bámulja a tömeget. Ami ennek fényében egészen meglepő, de azt nézve, hogy ő mekkora popsztár is volt akkoriban, talán kicsit sem fura, hogy nála még ez is belefér, a közönség ugyanis így is imádta.
A Super Bowl félidei műsorának 11 legmeglepőbb pillanata
A Super Bowl félidei show-jának a '90-es évek óta a világsztárok a legnagyobb főszereplői, akik ennek a presztízsértékű felkérésnek meg is próbálnak a lehető leglátványosabban eleget is tenni.Vonzd be a szerencsét otthonodba! 18 szerencsehozó növény, ami boldogságot és nem kevés mázlit hoz mindennapjaidba!
Szeretnéd bevonzani a boldogságot otthonodba? Akkor varázsold be a szerencsét a házadba a szerencsehozó növények segítségével! Ezek a növények nemcsak szépek és a lakás ékei, de szerencsét és boldogságot is hoznak az életedbe. Megmutatjuk, melyek ezek a különleges növények.
Meryl Streep 35 év után először lépett a cannes-i filmfesztivál vörös szőnyegére, ez a színész mégis ellopta előle a figyelmet - fotók
Az idén Oscar-díjat nyert film sztárja azonnal magával ragadta mindenki figyelmét, mikor a vörös szőnyegre lépett. Meryl Stripp pedig a háttérbe szorult Arany Pálma díjával!
6 egészséges szokás, melynek segítségével felgyorsíthatod az anyagcserédet 40 felett is
Az idő előrehaladtával az anyagcsere folyamatai lelassulnak, ennek köszönhetően szinte észrevétlenül kúsznak fel a felesleges kilók. Azonban elhoztunk néhány olyan, mindennapokba beépíthető szokást, melyek segítségével felgyorsíthatod az anyagcsere-működésedet, és megszabadulhatsz a plusz kilóktól. Mutatjuk is, melyek ezek!