"A középiskolában és a főiskolán csak kézzel fogható tudást oktatnak, ezért is sajnálom, hogy el kellett telnie 22 évnek az életemből, mire először olyan könyvek kerültek a kezembe, amik a vonzás törvényéről, az önbizalomról és a magabiztosság kiépítéséről, mentális egészségről és életvezetési tanácsokról szóltak, melyek mind segítettek azzá válni, aki ma vagyok. Az irodalmi művek nem tudják megadni azt a hitet és önbizalmat ami igazából kell a mai világhoz. Stephen Covey, Dale Carnegie, Rhonda Byrne, Robert Kiyosaki, és Zig Ziglar - bárcsak az ő könyveik szerepelnénk a tantervben az Üvöltő szelek helyett."
Egy milliomos tippjei a valódi sikerhez
Dandan Zhun 25 évesen már túl volt az első millióin, és most elárulta, hogy szerinte mi kell a sikerhez!7 kedvenc akciófilmünk, ahol a nőké a főszerep: meghódították a férfias műfajt
Az akciófilmet nem kifejezetten tartják női műfajnak. A zsáner mindig inkább a hímek felségterületének számított, sokáig csak a férfinemből kerültek ki azok a hősök, akik száguldottak, ugrottak, gurultak, verekedtek és lövöldöztek első vagy többedik vérig, megmentve ezzel a párjukat, a családjukat, esetleg az egész világot.
7 hihetetlenül gyakori tápanyag- és vitaminhiány: a B12 hiányától sokan szenvednek, lehet, hogy nem is tudnak róla!
Bár a legtöbb alapvető tápanyagot a kiegyensúlyozott étrend fogyasztása segítségével be tudjuk juttatni a szervezetünkbe, a nyugati étrendből hiányzik néhány rendkívül fontos tápanyag és ásványi anyag. Mutatjuk, mely tápanyaghiányok a leggyakoribbak!
Demencia tünete lehet, ha így étkezel: 7 jel, ami a retteget kórra utalhat
Alapvetően a legrettegettebb betegségtípus az időskori memóriavesztés. Ennek egy formája a frontotemporális demencia, melynek jellemzője az olykor egészen megszállott, ismétlődő viselkedés, ez pedig egy friss kutatás szerint sok esetben elsősorban az étkezési szokásokban jelenik meg.
A 6 legjobb vitaminpáros, amik együtt a leghatékonyabbak: tökéletesen kiegészítik egymást!
Amennyiben nem napi 1 multivitamint szedsz, felmerülhet a kérdés, hogy vajon melyik vitamin mivel kompatibilis, mit mivel érdemes egyszerre bevenni. Egyszerre az összeset letudni ugyanis kényelmes megoldásnak tűnhet, de a szakértők nem minden esetben javasolják ezt. Most megmutatjuk, mik azok, amiket érdemes összepárosítani!