Marilyn Monroe a mai napig a popkultúra egyik legismertebb, ikonikus egyénisége, és egyben a világ legismertebb árvája. Marilyn Los Angelesben született, gyerekkorát különböző nevelőszülőknél és árvaházban töltötte, míg 16 évesen férjhez nem ment. A színésznő házasságon kívül született, apját sosem ismerte, de sokáig hajtotta a vágy, hogy legalább egyszer találkozhasson vele. Ez sosem történt meg.
De nem ez a filmcsillag hányadtatot gyerekkorának fő oka, hanem mentálisan labilis édesanyja, Gladys Pearl Baker, aki sem lelkileg, sem anyagilag nem volt alkalmas a gyereknevelésre. Marilyn-t nem sokkal születése után nevelőszülőkre bízta, akik örökbe is szerették volna fogadni, ám ezt nem engedte. Gladys rendszeresen látogatta lányát, majd Marilyn 7 éves korában stabilizálódni látszódott az élete, így magához vette gyermekét. Mindez nem tartott sokáig, nagyjából egy évvel később Gkadys idegösszeroppanást kapott, és paranoid skizofréniát diagnosztizáltak nála. Élete hátralevő részét különböző kórházakban töltötte, Marilyn pedig állami gondozásba került.
A lány innentől több intézetben és családnál is megfordult, később kiderült, nem egy alkalommal molesztálták, az egyetlen kiút számára a 16 évesen, James Dougherty-vel kötött házasság volt. Marilyn-ből háztartásbeli lett, így nem kellett visszamennie az árvaházba. A színésznő később egy repülőgépeket gyártó üzemben kezdett dolgozni, és itt ismerte meg David Conover fényképészt, aki a légierő megbízásából fotózta a gyári munkáslányokat. A többi pedig már történelem...
8 sztár, aki állami gondozásban vagy nevelőszülőknél nőtt fel
A sikeres fiú elindult szerencsét próbálni, de vajon megtalálja majd az elveszett kincset, amit keres?Csökkenti a migrént, és a fogyókúrát is támogatja ez az étrend: elképesztő jótékony hatásai vannak
Egyre több étrend válik népszerűvé, köszönhetően az interneten megosztható tapasztalatoknak, és a kutatási eredményeknek. Az egyik legnépszerűbb étrend, vélhetően a számtalan jótékony hatása folytán, a növényi alapú étrend. Ugyanis nem csupán koleszterincsökkentő, gyulladáscsökkentő és környezetbarát, de még a fogyásunkat is serkenti. Sőt, egy friss kutatás még arra a megállapításra is jutott, hogy képes felvenni a harcot a kínzó migrénnel szemben.
10 tejmentes, kalciumban gazdag étel, ami megelőzheti a csontritkulást
Lehet, hogy nem gondolsz sokat a csontjaidra, de általános egészséged fontos részét képezik. Mint egy ház alapja és kerete, a csontok az infrastruktúra kritikus részét képezik. Nem csak a végtagjaidat támogatják; lehetővé teszik a szabad mozgást és védik belső szerveket is.
A természet csodája: Ilyen elképesztő a lenmag hatása a testre és az életünkre
A lenmag valóban csodaszer a természetből. Rendkívül tápláló és előnyös a szervezetünk számára. Rendszeres fogyasztása hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészséghez, az emésztési problémák megelőzéséhez, a bőr egészségéhez és a fogyáshoz. A lenmag könnyen beilleszthető az étrendünkbe, és számos módon felhasználható az ételkészítésben. Próbáld ki a lenmagot, és élvezd az egész testre kifejtett jótékony hatásait!
6 étel, amiben a legnagyobb eséllyel bukkan fel ez a rendkívül káros anyag: próbáld minimalizálni a fogyasztásukat
Sokan nem tudják, de bizony a csomagolt élelmiszerekben is igencsak jelentős kockázat van. Ugyanis nemrégiben kutatás készült arról, hogy a csomagolt élelmiszerekben található mikroműanyag jelentősen növeli a szívroham és az agyvérzés kockázatát. Nézzük is, mely ételekben van a legtöbb ilyen jellegű káros anyag, melyeket érdemes lenne kerülni.
10 étel, ami 40 év felett fontos a dietetikusok szerint
Noha fiatalabb éveikben kevesebben gondolnak a rák és a szívbetegségek kialakulásának kockázatára, a 40-es évek elérése során mindkettő kockázata fennáll. Ez ellen pedig leginkább egészséges életmóddal tehetünk, melynek központi tényezője az étkezés.