Tudtad? Lassan 100 éve annak, hogy elcsattant az első férficsók Hollywood filmvásznán

Tudtad? Lassan 100 éve annak, hogy elcsattant az első férficsók Hollywood filmvásznán
Forrás: Paramount Pictures

Promóciók

TOP10 élmény Máltán: a tökéletes bakancslista

Facebook
Twitter
Pinterest

Ráadásul ez az első férficsókot bemutató alkotás végül egy igencsak nívós díjat is bezsebelt!

Manapság már teljesen elfogadott az, hogy egy-egy filmművészeti alkotásban a szerelem összes létező formájába és vetületébe betekintést nyerhetünk. Ennek köszönhetően pedig az álomba illő boldogság tökéletességétől kezdve a megcsaláson és a szakításon át, a szerelmi kalandok, a leszbikus szeretők és a férficsók is egyre többször kap helyet a filmvásznon.

És ha már itt tartunk! Mikor és milyen körülmények között csattant el az első filmkockákra tervezett férficsók?

William A. Wellman rendezésében, 1927-ben mutatták be a Szárnyak című romantikus háborús drámát. Ez a 141 perces némafilm azonban nem csak a férficsók miatt számít filmtörténeti mérföldkőnek! Na de haladjunk csak sorban!

A történet szerint Jack (Charles Rogers) és David (Richard Arlen) ugyanabba a nőbe, Sylvia-ba (Jobyna Ralston) szerelmesek. A hölgy kegyeiért vívott rivalizálásukat azonban az első világháborúba szóló behívójuk szakítja meg, a fronton a két férfi kapcsolata végül barátságba fordul, amit egy szomorú tragédia tör ketté. És itt jön be a cselekményszálba az a bizonyos csók, amikor Jack a haldokló Davidet vigasztalja. A jelenetben nagyon jól érezni a két barát közötti szoros kötődést, amit a végső búcsú tesz még szívszorítóbbá...

A film a New York-i premier után szinte azonnal a közönség kedvence lett olyannyira, hogy 63 hétig játszották a híres Criterion Színházban. Sikerében kétségtelenül nagy szerepet játszott az, hogy a repülős jelenetek nagyon élethűre sikerültek, illetve hogy Charles Augustus Lindbergh pont abban az évben, 33 óra alatt repülte át az Atlanti-óceánt.

A Szárnyak egyébként nemcsak a férficsók miatt volt különleges, hanem azért is, mert ez volt az első olyan, nyilvánosan vetített mozifilm, melyben a meztelenség is megjelent. Clara Bow színésznő mellei ugyanis egy pillanat erejéig láthatóvá válnak a filmkockákon. A közönség és a kritikusok körében elért hangos siker pedig meghozta a gyümölcsét, hiszen az 1929. május 16-án megrendezett, első Oscar-gálán eme alkotás kapta a legjobb filmnek járó szobrocskát (a 2012-es The Artist – A némafilmes előtt ez volt az egyetlen némafilm, ami ebben a kategóriában díjat kapott).


És ezt láttad már?

Galéria / 8 kép

LMBTQ filmajánló: 8 csodálatos film a szabad szerelemről

Megnézem a galériát

Videók

Promóciók

TOP10 élmény Máltán: a tökéletes bakancslista

Kép
Stílus

Klasszikus és egyszerű! Leonardo DiCaprio exe erre a filléres alapdarabra esküszik

Camila Morrone stílustippjét ráadásul pár pillanat alatt lemásolhatod!

Kép
Stílus

Ez lesz a 2023-as nyár egyik legmegosztóbb trendje: visszatér nagyanyáink kedvenc cipője!

A 2023-as cipőválasztékot nézegetve szinte biztos, hogy neked is szemet szúrt már ez a darab!

Kép
Stílus

5 ruhafazon, ami már nem lesz divatos 2023 nyarán - mutatjuk, mik jönnek helyettük!

A ruhatrendek háza táján pont annyi változás áll be, amihez mi is szinte észrevétlenül tudunk alkalmazkodni a következő hónapokban.

Kép
Sztárok

„A 60-as éveimben járok, és minden tőlem telhető módon küzdök az öregedés ellen” - Kim Cattrall először beszél őszintén a szépészeti beavatkozásairól

Még mindig alig bírunk magunkhoz térni a hírtől, hogy Kim Cattrall is szerepel az And Just Like That 2. évadában…

Kép
Sztárok

Nem édeklik a beszólások! David Beckham elmagyarázza, hogy miért tartja normálisan, hogy szájon csókolja 11 éves lányát

Az egykori sztárfocista, David Beckham sok kritikát kapott, amiért Harpert csókolgatja.

Kép
Életmód

5 foglalkozás, ami már 30 éves kor alatt is 1 millió forintot hozhat a kasszára havonta Magyarországon

Csábító lehet 1 millió forintot keresni havonta, máris mutatjuk, mihez kell érteni hozzá.