Ragyogás és letargia: a valódi Marilyn

Megkísérelni kitalálni, hogy valaki mire gondol, mit érez, az egyik legnehezebb dolog a világon. Mi, nők, szinte minden nap megpróbálkozunk ezzel, általában kevesebb sikerrel, mint azt várjuk. De lehet ezt ennél egy kicsit profibban is csinálni. Dr. Alma H. Bond A díványon: Marilyn Monroe című könyvében nem kevesebbre vállalkozik, mint arra, hogy megpróbálja feltárni előttünk a világ valaha volt leghíresebb színésznőjének gondolatait.
Egy ideje ösztönösen elolvasok, megnézek szinte mindent, ami Marilyn Monroe-val kapcsolatos. Rivaldafénybe kívánkozó élettörténetének nagy része morzsánként össze is állt a fejemben, de igazán érdekes megvilágításba ezzel a könyvvel került. Az írónő sebészi pontossággal húzza le a rétegeket egy legendáról, egy ikonról, egészen addig, amíg nem marad más, csak az ember. És ez az igazán érdekes.
Mindannyian tudjuk, hogy Marilynt eredetileg Norma Jeane Mortensonnak hívták. De tudjuk-e azt, hogy mindig is utálta a keresztnevét? Hogy amikor először autogramot adott, meg kellett kérdeznie, hol van a szóban az i és hol az y. Vagy mindannyian ismerjük azt a jelenetet, amikor Marilyn a metrószellőző felett áll, legendás, hófehér ruháját pedig felfújja a légáramlat. De vajon hányan tudják, hogy Marilyn két bugyit is felvett a ruha alá, de a férje még így is kiborult és szégyenkezett miatta, ugyanis az is túl átlátszó volt.
A könyv – amellett hogy végigkalauzol Marilyn gyerekkorán, karrierjén, szerelmein és öngyilkossági kísérletein – még a gardróbjába is bepillantást ad. Oldalról oldalra követhetjük nyomon, ahogy a lányból, akinek egyetlen jó kosztümje volt, egy olyan tragikus sorsú nő válik, aki aztán John F. Kennedy születésnapján jelenik meg a világ egyik legtündöklőbb, páratlanul kihívó ruhájában.
„Van bennem valami, ami átszivárog a csodás estélyi ruhákon és ékszereken, amiket a stúdiótól kapok kölcsön az ilyen alkalmakra. Biztosra veszem, hogy megijesztem a többi vendéget. Valahol a tudatalattijuk mélyén tudják, hogy én olyan lány vagyok, akit egyszer csak holtan találnak majd a hálószobájában egy üres gyógyszeres fiolával a kezében. Messze elkerülnek. Kivéve azok, akik ágyba akarnak vinni. De még ők is ellöknek maguktól, amint megkapták, amire vágytak.”
Ragyogás és letargia. Ez a kettő egyszerre jellemezte őt. Mintha mindenét odaadta volna a világnak, de mégis képtelen lett volna felismerni azokat az értékeket, amiket ő kapott cserébe, és egyszerűen nem tudott boldog lenni ebben az életben. Ettől függetlenül – és kétlem, hogy kizárólag a megfelelő cipő miatt – a lábai előtt hevert a világ.
A cikket írta: Mátyás Lara, a Tea Kiadó szerkesztője