Az én stílusikonom

Annasophia Robb: Úgy örülök ennek a beszélgetésnek, mert én már ősidők óta rajongok érted és a stílusodért, még mielőtt együtt dolgoztunk volna A tett című sorozaton.
Chloë Sevigny: Köszönöm, ez megtisztelő, de ha hiszed, ha nem, még most is szorongok a vörös szőnyegen.
AR: Bizony. Nagyon fura az egész élmény. Villognak a vakuk, te meg csak állsz ott, mint egy manökenbaba.
CS: Tudom, kiváltságos vagyok, hogy viselhetem ezeket a csodás ruhakölteményeket, de én csak Hamupipőke-ruháknak hívom őket, mert 99%-ukat vissza kell adnom az este végén.
AR: Sok különböző fejezete volt a stílusfejlődésednek...

CS: Persze, tetten érhető benne némi fejlődés, bár én úgy érzem, a stílusom nagyjából ugyanaz maradt. Néha azért látok régi képeket magamról, és nem értem, mi járt a fejemben akkoriban. De fontos, hogy kényelmes legyen a ruha. Ha feszengsz a vörös szőnyegen, rögtön kiszúrják.
AR: Mennyire érzed annak a kényszerét, hogy mindig
csinosan lépj ki az utcára? Mert én szeretek öltözködni, de amikor hideg van, általában borzasztóan nézek ki.
CS: Nem, dehogy, én sem csípem ki magam állandóan. Sajnos a kedvenc pilatesstúdióm a város másik végén van, így párszor lefotóztak tornacuccban, pedig abban nem szívesen mutatkozom.
AR: Hogyan öltözöl, amikor rendezel?
CS: Három kisfilmet rendeztem mostanáig – az első napokon mindig virágos szoknyát viseltem, főleg azért, hogy a férfiakat lefegyverezzem.

AR: Melyik város inspirál a leginkább?
CS: Fiatalabb koromban London nagy hatással volt rám. Rajongtam a 90-es évek újhullámos divatmagazinjaiért, a The Face és az I-D voltak a kedvenceim. New Yorkban pedig szívesen üldögélek a Tompkins parkban és nézegetem a kölyköket. Semmi álságos nincs bennük.
AR: Jut eszembe, amikor egy hónapig Savannah-ban forgattunk, minden egyes nap jobbnál jobb szettekben jelentél meg. Mi a pakolási stratégiád hosszú utakra?
CS: Előre eltervezem az outfiteket nappalra és estére, és beteszek több egymással jól kombinálható, variálható darabot is. Mindig hagyok helyet a bőröndömben új szerzeményeknek: a vintage boltjain keresztül szeretek felfedezni egy-egy várost.
AR: Mi a kedvenc vintage szerzeményed?
CS: A fényes Issey Miyake esőkabátom, amit öt éve lőttem. Idén mindennap azt viseltem a cannes-i filmfesztiválon.
AR: Mesésen néztél ki Cannes-ban, tényleg. Az a Miu Miu ruha masnival a vállán… Van kedvenc vörös szőnyeges lookod?
CS: Igen, a Golden Globe-díjat egy levendulalila Valentino estélyiben vettem át, amiben úgy éreztem magam, mintha a föld felett lebegnék. És azt a ruhát végül nekem ajándékozták, szóval az szerencsére nem Hamupipőke-pillanat volt.

AR: Jaj, azt is imádtam. És a Simone Rocha ruhákat is, amit A tett premierjén viseltünk.
CS: A fekete ruhát kértem, és szóltak, hogy te Simone egyik vörös ruháját választottad ki. Csak az volt a fura, hogy mindketten felvettük hozzá a hajpántot is!
AR: Ja, láttam az arcodon, hogy meglepődtél, amikor az én fejemen is ott figyelt a hajdísz…
CS: Majd jött Joey King, szintén hajpántban, haha…
AR: A másik kedvenc ruhám, amit valaha viseltem, egy rám szabott Katie Ermilio ruha volt. Szerintem akkor álltam először úgy a vörös szőnyegen, hogy végre nem szende kislánynak éreztem magam. A megfelelő ruha tényleg erőt ad.
CS: Igaz, hogy a Carrie naplója forgatásához külön a te méretedre készültek a Manolo Blahnik cipők? Mivel senkinek nincs ennyire pici lába?
AR: Bizony, 35-ös a lábméretem. Ha látod Ericet (Eric Daman, a Carrie naplója jelmeztervezője – a szerk.), szólj neki, hogy küldje el nekem azokat a cipőket. Te tartottál meg valaha valami nagyon cool ruhadarabot filmforgatásról?
CS: Még mindig megvan az a kék póló, amit a Kölykökben viseltem. Bár az eredetileg az én pólóm volt, szóval csak visszacsentem.

Ez az interjú eredetileg az InStyle őszi lapszámában jelent meg.