8 dolog, amit nem tudtál a 25 éve elhunyt Diana hercegnéről

8 dolog, amit nem tudtál a 25 éve elhunyt Diana hercegnéről
Forrás: Getty Images
Facebook
Twitter
Pinterest

Diana hercegné életének a mai napig vannak olyan eddig kevésbé ismert fejezetei, amikről megéri egy kicsit többet mesélni.

Diana hercegné, születési nevén Diana Frances Spencer, 1961. július 1-én látta meg a napvilágot Edward John Spencer és Frances Burke Roche ötödik, legkisebb gyermekeként. Szülei válása után a bírósági döntés alapján édesapjával maradt és a család 16. századi ősi otthonába, Althorpba költöztek.

Mindössze 16 éves volt, amikor 1977-ben egy fácánhajtáson megismerkedett Károly herceggel a Spencer család birtokán, aki akkor még nővérének, Lady Sarahnak a párja volt. Kapcsolatuk csak 3 évvel később kezdett el komolyabbra fordulni, ekkor a walesi herceg meghívta Diana hercegnét egy hétvégére Balmoralba. A rokonság azonnal a szívébe zárta a szerény, ám mégis eleven fiatal lányt, aki nem mellesleg meg is felelt a királyi család elvárásainak, hiszen hajadon volt, protestáns és arisztokrata. 1981. február 24-én eljegyezték egymást, majd ugyanezen év július 29-én össze is kötötték az életüket a Szent Pál-székesegyházban.

Kép
forrás: Getty Images

Házasságukból két fiúk született, Vilmos, 1982-ben, öccse Harry pedig 1984-ben. Károly és Diana házassága a '80-as évek végére erősen megromlott és 1992 decemberében a különköltözés mellett döntöttek, 1996. augusztus 28-án pedig hivatalosan is elváltak útjaik. A sajtó természetesen ezek után is kiemelten foglalkozott a hercegné magánéletével, így hamar nyilvánvalóvá vált, hogy egy egyiptomi milliárdoshoz, Dodi Al Fayedhez fűzik őt gyengébb szálak. Az hogy a vágyott boldogság vajon beteljesülhetett-e volna azt már sajnos sose tudjuk meg, ugyanis 1997. augusztus 31-én egy párizsi autóbalesetben mind a ketten életüket vesztették.

Most pedig Diana hercegné halálának 25. évfordulója kapcsán úgy gondoltuk, hogy csokorba gyűjtünk 8 olyan érdekességet róla, amiről könnyen lehet, hogy eddig még nem hallottál!

Galéria / 8 kép

8 érdekesség, amit nem tudtál Diana hercegnéről

Megnézem a galériát

És ezt láttad?

Galéria / 8 kép

8 dolog, amivel Diana hercegné szebbé tette a világot

Megnézem a galériát

Videók

Kép
Stílus

Minden idők legszebb kismama szettjei a vörös szőnyegről: neked hogy tetszik az első helyezett?

Ezek voltak a legszebb kismama ruhák, amiket valaha a vörös szőnyegen láthattunk.

Kép
Életmód

Emily Párizsban: miért nézem, ha olyan borzalmas?

Lehet, hogy agyzsibbasztó, nevetséges, lekezelő, olykor sértő és felháborító az a kliséhalom, amit a sorozat készítői immár három évadon át fáradhatatlanul az arcunkba tolnak. De valljuk be: imádjuk utálni. Kezdem én a vallomást, ha segít!

Kép
Sztárok
Kép
Sztárok

Ikonikus ruhák a Grammy-díjátadókról, amelyeket sosem felejtünk el

Kivágott, átlátszó, habos, csillogó, állatmintás – mindegy, csak feltűnő legyen és beszéljenek róla! Ezek a ruhák egytől egyig ilyenek!

Kép
Sztárok

Kínos! Madonna lányát ezért nem engedték be Marc Jacobs New York-i showjára

Úgy tűnik, hogy a divathét szabályai alól Madonna lánya sem kivétel.